Jóóó regggelt Vietnám! Kalandozás Hanoiban

Megfordultam már néhány ázsiai fővárosban, de Hanoi hangulatához egyik sem hasonlít!

Első este nem éreztem úgy, hogy ezzel a zajos, szmogos, őrülten rohanó várossal valaha is együtt dobban majd a szívem. A reptérről vezető úton, a klimatizált luxus kisbuszban ülve kedves látványt nyújtottak a keskeny homlokzatú, alacsony, színes házak (még a császári időkben a házak szélessége alapján vetették ki az adókat), a virágpiacról hatalmas mandarinfákat és óriási virágzó barackágakat szállító robogósok, de mikor kiszálltunk óvárosi szállodánknál és arcul csapott a párás melegben a milliónyi robogó kipufogófüstje, az utcán sülő ételek szaga, a füstölők illata, a folyamatosan hömpölygő forgalom zaja, a türelmetlen dudálás, kiabálás, nem igazán találtam itt a helyem.

De ez az ezeréves város, melynek helyét a legenda szerint egy égbe szálló sárkány jelölte ki, hamarosan levett a lábamról!

Másnap reggel még kicsit megszeppenve ültünk fel a robogókra, de pár perc múlva mindannyiunk arcán boldog mosoly ült, ahogy felvettük a helyi ritmust, sofőrjeink őrült tempóban száguldoztak velünk a keskeny utcácskákon és a többsávos, hatalmas fákkal szegélyezett, széles utakon, miközben körülöttünk pezsgett az élet!

Vietnámi kalapokat kínáló riksást előztünk meg, kerülgettük a biciklijüket toló karcsú lányokat, akik mintha egy régi filmből toppantak volna elénk színpompás gyümölcseikkel és virágaikkal, borbélyokat láthattunk munka közben, akik az út szélén borotválják vendégeiket, és mindehhez csodálatos hátteret nyújtottak a mohos, megszürkült, itt-ott növényekkel benőtt gyarmati épületek spalettás ablakaikkal és régimódi cserép tetejükkel.

Megnéztük Ho Shi Min elnök mauzóleumát, akinek munkássága egészen más megvilágításba került itt, mint amit az iskolai történelemórán hallottunk. Érdekes volt látni, hogy az őrök fehér ruhában álltak a kapuknál, mert az itteni kultúrában fehér a gyász színe.

Lótuszvirágokkal borított tó partján sétáltunk egy romantikus kertben és jószerencséért fohászkodtunk a bűbájos Egylábú pagodában, melyhez egy ősi, megható legenda fűződik. A történet szerint a császárnak nem született gyermeke, ám egy délután ebben a parkban csodás álmot látott, melyben egy istenség lótuszvirágon egy kisbabát nyújt felé. A legenda béli császár hamarosan megismert egy csodaszép leányt, aki fiúgyermekkel ajándékozta meg. Ennek örömére állíttatta ezt a kecses pagodát, mely egy lótuszvirágot szimbolizál és a gyermekáldásért fohászkodó nők igazi zarándokhelye.

Délután helyi vezetőn kíséretében street food túrára indultunk abban a pezsgő városrészben, mely szűk utcácskáival, járdára kitelepült apró boltjaival igazi időutazásra csábít!

Még a 13. században a negyed utcáit mesterségek szerint osztották fel és mind a mai napig megmaradt a cipészek, ezüstművesek vagy selyemkészítők utcája, a szorgoskodó mesteremberekkel.

Ez a környék híres még utcai kifőzdéiről, minden sarkon más és más helyi különlegességbe kóstolhatunk bele! Megízleltük a híres pho leves különböző változatait, barázdált arcú öreg néninél ettünk isteni finom papaja salátát apró műanyag székeken ülve a kapu alatt, illatos sült banánokat és lédús gyümölcsöket kóstolgattunk.

Kipróbáltuk a helyi söröket és rajongói lettünk a sűrített tejjel ízesített vietnámi kávénak! Bátran mondhatom, hogy soha olyan finomakat nem ettem életemben, mint Vietnámban! (pedig rettentő válogatós vagyok 😊)

Imádom nézni, ahogy ebben a városban az utcán élnek! Az egyik ház előtt fiatal srácok nagyokat kacagva mossák a motorokat, mellettük egy öreg hatalmas bambuszcsőből szívja a dohányt, a következő háznál vihogó lányok egymás haját festik, mögöttük aprócska asztal mellett zöldségeket tisztítanak a vacsorához, cipőpucolók dolgoznak az egyik sarkon, mellettük bicikliről virágot árul egy meseszép  lány, minden kapualj egy új, izgalmas történet, vibráló színek és illatok, nem lehet betelni vele!

Bár a statisztikák szerint az ország lakosságának legnagyobb része ateista, mégis minden üzletben és otthonban központi helyet foglal el a házi oltár, ahol csokrokban égnek a füstölők és az apró házak között lépten-nyomon templomokra bukkanunk. Az egyik helyen tanúi lehettünk két asszony imádságának, ahogy a hatalmas aranyozott Buddha szobor előtt térdepelve fohászkodtak, miközben hangtálakat kongattak. A kínai és hindu hatásokat egyaránt magában hordozó eldugott templomocskának kedves trópusi kertje volt, és a spirál alakú füstölők misztikus, illatos ködbe vonták az imahelyet, a hangtálak rezgése szinte egy másik dimenzióba repítette az embert.

A naplemente már a csodaszép Hoam Kien tó partján talált bennünket, melynek közepén lévő szigeten titokzatos pagoda magasodik, keletkezéséről egy másik réges-régi történet mesél. A legenda szerint egy ifjú harcos a tavon halászva egy fényes kardot fogott ki a vízből. Ezzel a varázskarddal megnyert minden küzdelmet. Győzelmei után a kardot és a tó szellemének szánt ajándékokat visszavitte a tavacska partjára, ahol egy hatalmas teknősbéka emelkedett ki a vízből és a kardot szájába véve visszavitte az isteneknek. Ennek állít emléket az apró sziget ősi pagodája.  Ezek a mesék és legendák át meg átszővik az itt élő emberek mindennapjait, mesevilággá változtatva a hétköznapi életet.

Álltunk a tó fölé ívelő, pirosra lakkozott hídon, a vízben tükröződtek a lámpák fényei, egy tradicionális ruhákba öltözött helyi család áldozati ajándékokat vitt a templomba, valahonnan zeneszót hozott a szél felénk, varázslatos pillanat volt!

A lelkem egy darabja itt maradt ebben az utánozhatatlan hangulatú városban, alig várom, hogy a következő csapatnak megmutathassam itteni kedvenc helyeimet!

Copyright © 2020 
Szöveg: Kubovics Villő, Fotók: Gáspár Kata és Kubovics Villő Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.