Egy nap az Isten háta mögött, Kambodzsában

Tavaly novemberben az akkori kis Csapatommal úgy döntöttünk, hogy a szabad napunkat egy kevésbé látogatott helyen töltjük. Két uticélunk volt: Koh Ker ősi városa és a thai-kambodzsai határnál lévő Preah Vihear. Hajnalban kellett indulnunk, mivel a mai nap össztávolsága 450 km volt és az útviszonyok nem épp a legideálisabbak egy ekkora utazáshoz. Minket azonban hajtott a vágy az isten háta mögötti helyek felfedezésére.

Első állomásunk a Siem Reap-től 120 km-re fekvő Koh Ker, mely a modern neve az Angkori birodalom egykoron fontos bázisának, Lingapura-nak. Az elsüllyedt város rövid ideig fővárosként funkcionált. Ebben az időszakban a korai kambodzsaiak a hindu fő istent, Shiva-t imádták, és a 9-10. századokban több kisebb, nagyobb templomot építettek a tiszteletére. A mitológiában Shiva a világegyetem pusztítója, táncával rombol, káoszba dönt, de minden pusztulást újjászületés követ.

A Koh Ker szentélyek egyedülállóak a Khmer-korszak templomai között, mivel a fő templomkomplexumában van egy hatalmas piramis alakú szentély, melyhez hasonlót másutt nem találtak a régióban. A dzsungel mélyén közel 200 templomrom rejtőzik, melyek közül 10%-ot restauráltak és látogathatók. Mi a legkülönlegesebbeket céloztuk meg. Első állomásunk a Prasat Pram, ahol már a megérkezésünk pillanatában éreztük, hogy egy mesebeli csodahelyre érkeztünk. A fojtó fügefák indái által sűrűn körbefont szentélyek, szinte teljesen bekebelezték azokat, a fák lombkoronái közt beszűrődő napsugarak, a madarak éneke varázslatos volt. Mintha a Tomb Raider filmbe csöppentünk volna. Ez a hely tökéletes példája a természet és a szobrászat békés együtt élésére.

Következő különlegesség a Fekete asszony temploma: Prasat Neang Khmao, melynek fekete színe azt sugallja, mintha tüzet szenvedett volna el, de kutatások azt mutatják, hogy a laterit kőzet, amiből épült, az oxidáció hatására feketedett el. Egy helyi legenda szerint réges régen volt egy hatalmas király, Preah Bat Sorya Teyong, akinek 16 éves lánya, Neang Khmao egy varázslat folytán beleszeretett egy jóképű férfibe, Bandit Srey-be. Amikor a király tudomást szerzett erről, építtetett egy templomot, és oda száműzte a hercegnőt. Ez idő alatt találkozott a hercegnő egy Keo nevű szerzetessel és egymásba szerettek. Keo feladta szerzetesi életét és boldogan éltek a templomban, és azóta nevezik a szentélyt Neang Khmao templomnak.

Mielőtt tovább folytattuk utunkat, a fiúk bolondoztak kicsit a furcsa formájú fáknál, amit persze fotókon is megörökítettünk.

Majd meglátogattuk a vörös téglából épült Prasat Krahom templom. A kidőlt oszlopok, a naga kigyóval szegélyezett út, a sűrű növényzet, a fákról lelógó indák, a sűrű növényzettel benőtt tó egy titokzatos világról tanuskodnak.

Utolsó állomásunk a piramis formájú, zöld növényekkel tarkított Prasat Thom, mely 36 méteres magasságával a legmagasabb a Koh Ker templomok között. Ez a templom ellentétben Angkor és Rolous komplexum úgynevezett templomhegységeivel, nem a hindu mikrokozmosz középpontját jelentő Meru hegyet szimbolizálja, hanem csupán alapja volt egy 4 méteres linga-nak, mely a csúcson magasodott, de sajnos annak nyomai nem maradtak meg, csak a feliratok őrzik a felszentelés pontos időpontját (921. december 12.). Több lépcsőfokot kellett megmásznunk a csúcsig, csak páran vágtunk neki, a többiek megpihentek egy fa árnyékában. Mi, akik felmásztunk, csodás panorámában részesültünk.

Már javában ebédidő volt, mindannyian éhesek voltunk. Meglehetősen távol voltunk a lakott résztől, mondhatni az Isten háta mögött, ahol semmi étkezési lehetőség nem kínálkozott. Mi ezt tudtuk, és vezetőnk így előre csomagolt ebéddel készült. E távoli vidéken elszórtan láttunk pár viskót, ahol nagyon szegény körülmények között élnek az emberek. Megálltunk az egyik kis hajléknál és kérdésemre, hogy hol vagyunk, vezetőnk, Sithy mondta, hogy az Ő brother-jének, azaz bátyjának otthona és nyugodtan üljünk le és terítsünk meg az asztal-ágy funkciót egyben ellátó kis rozoga bútorra. Elővettük a lótusz levelekbe csomagolt szerény ebédünket: sült hús, zöld mangó saláta és rizs, no meg egy kis hazai pálinka 😊 Közben előkerült a házigazda, egy megviselt arcú, törékeny testalkatú, de végtelenül kedves kis ember, és Sithy-vel bemutatkoztak egymásnak, mert hogy ők valójában nem is ismerték egymást.

Azt tudni kell, hogy Kambodzsa egy nagy Család, ahol az emberek többsége sister (húg, nővér) és brother (öccs, bátty) jelzővel illetik egymást, pl engem is több ottani barátom sistern-ek, azaz húgomnak hív, ami számomra nagyon megtisztelő, mert azt jelenti, befogadtak az Ő Családjukba  Mivel ebédünk nem fogyott el, szépen visszacsomagoltuk a lótuszlevelekbe mindazt, amihez nem nyúltunk hozzá és a Kisöregnek adtuk, akinek csillogtak apró barna szemei, hiszen húst biztosan nincs lehetősége minden nap enni. És hogy teljes legyen az öröme, megkínáltuk egy kis “hazaival”, persze csak egy korttyal.

Visszaszálltunk kis buszunkba és meg sem álltunk a thai-kambodzsai határnál található Preah Vihear-ig. Az UNESCO Világörökség részét képező templom hosszú éveken keresztül háborús vidék volt, illetve hova tartozása is vitatott volt, de végül a Hágai Nemzetközi Bíróság Kambodzsának ítélte. A templom építését a 9. században kezdték, de csak később, a 12. század végén nyerte el végleges méretét, ami a mai napig fennmaradt. Fekvése miatt is különleges, hiszen a Dangrek hegy csúcsán, 625 méterre a tengerszint felett fekszik és csodás panorámát tudhat magáénak.

A templomhoz nagyon meredek út vezetett, így a hegy lábához érve összkerékmeghajtású terepjáró platójára szálltunk. Vagány utitársunk, Anna a motort választotta egy fiatal fiúval 😊 Egy kis faluba érkeztünk, leparkoltuk járgányainkat és gyalog folytattuk kalandunkat. Mezítlábas copfos kislányok, játékos kis srácok, kedves helyiek fogadtak bennünket. Itt nem nagyon jár turista, így különösen örültek nekünk a nagyon szerény körülmények között élő családok. Jó magasan voltunk már, így elég szeles volt, de olyan béke és nyugalom áradt a helyből, hogy nagyon jó érzés volt itt lenni. A templomot kívül és belül is felfedeztük, egészen a csúcs pereméig kimerészkedtünk és gyönyörködtünk a látványban, ahogy a pára szép lassan rátelepedett a buja erdőre. A lemenő nap sugarai arany-narancs-vöröses színűre varázsolták a csodás domborműveket.

Már mindannyian fáradtak voltunk és jó hosszú út várt ránk vissza a szállásunkra, Siem Reap-be, így igyekeztünk még világosban leérni a kisbuszunkhoz.

Nagyjából sejtettük, hogy este 9 óra körül fogunk érkezni, mire már szállásunk konyhája is bezár, de a rendkívül kedves a személyzettel telefonon leegyeztettük ki mit szeretne vacsorázni, így miután fáradtan beestünk kicsivel 9 után, a finomságok már az asztalon vártak bennünket 😊 Ma sem kellett altató a Csapatnak 😊

Copyright © 2020 
Szöveg: Gáspár Kata, Fotók: Gáspár Kata 
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.