Elköszöntünk Mai-tól, kedves szállásadónktól Chiang Khong-ban és már robogtunk is a határátkelőhelyhez. Gyors útlevél ellenőrzés, búcsút vettünk Thaiföldtől, csomagjainkkal buszra szálltunk. Egy rövid utazás, a Mekong folyó feletti hídon áthaladva, megérkeztünk Laoszba, ahol helyi idegenvezetőnk, Mr Porxiong már várt ránk. Alacsony, kedves kis fiatalember, széles mosollyal üdvözölt bennünket.
Egy rövid utazás, a Mekong folyó feletti hídon áthaladva, megérkeztünk Laoszba, ahol helyi idegenvezetőnk, Mr Porxiong már várt ránk. Alacsony, kedves kis fiatalember, széles mosollyal üdvözölt bennünket. Névsorolvasás, majd beálltunk a kígyózó sorba, hogy megigényeljük vízumunkat. Az ügyintézők a megtestesült nyugalom, semmi sietség, idegeskedés. Egyik ablaknál leadtuk az útlevelünket, egy igazolványfotót és a belépési kártyát, majd beálltunk a második ablakhoz, ahol visszakaptuk az útleveleinket benne a vízummal, majd a harmadik ablaknál fizettünk, kaptunk egy sorszámot és azt leolvasva a kapunál, tudtunk belépni az országba. A mi gondolkodásunkkal, tempónkkal ez a közel 1,5 órás művelet 15 percet se vett volna igénybe, de hát ezért is jöttünk Laoszba, hogy lelkünk lecsituljon, visszavegyünk a tempóból, a hétköznapi rohanásból és a végtelen nyugalomban feltöltődjünk.
Majd ismét buszra szálltunk és a kikötőbe utaztunk. Hordárok siettek a segítségünkre, hogy bőröndjeinket felpakolják a hajóra. A fedélzetre szállva cipőnket levettük, és a polcokra helyeztük, majd ki zokniban, ki mezítláb, elfoglaltuk helyeinket a pink párnákkal kényelmessé varázsolt fa hajó padjain. A hőmérséklet kellemes volt, de a menetszélben szükségünk volt a meleg takarókra, amiket kaptunk.
Varázslatos tájakon haladtunk keresztül: csodás hegyek, fehér homokos partokkal megtűzdelt folyópart, érdekes formájú sziklák, néhol egy egy kunyhó a hegyoldalban, vidáman integető gyerekek, a folyóban fürdőző elefántok… végtelen nyugalom áradt ebből a békés világból.
Közben egyre melegebb lett és elérkeztünk első megállónkhoz, a Ban Tangsa falucskába, ahol a khmu etnikai emberek laknak hihetetlen szegény körülmények között.
Laosz kb 7 milliós lakosságával Ázsia legalacsonyabb lakosságú országa, melyben hagyományosan 68 etnikai csoportot különböztetnek meg, de napjainkban 49 csoportot tartanak számon. A khmu (a szó jelentése: egy személy) népcsoport az indokínai régió legrégebbi lakosai, időszámításunk után 1000 körül telepdtek le, de származási helyüket máig homály fedi. A khmu emberek animisták, azaz hisznek a szellemekben, a házi kísértetekben, a vízben lakó szellemekben, az erdei kísértetekben és sok más szellemben. Minden falunak van egy spirituális vezetője, egy sámán, aki képes védelmet nyújtani a szellemek ellen. Mindennapi életüket tabuk határozzák meg, melyeket mindannyian szigorúan be is tartanak. Falvaikat mindig a folyók közelében, alacsonyabb hegyoldalakba építik. Rövid cölöplábakon álló “házakban” laknak, falaikat bambuszból szövik, melyeken nincsenek ablakok. A kis lakon belül jellemzően két szoba található, és több generáció él együtt.
Meredek hegyoldalon, löszös talajon kellett felmásznunk a faluba, felért egy jó kis lábedzéssel ? A falu sámánja és egy csapat mezítlábas, maszatos arcú kisgyerek fogadott bennünket. Kis ismertetőt kaptunk a faluról, az itt élő emberekről, megtudtuk, hogy a gyerekek itt már 13-14 évesen házasodnak, mert csakis így, együtt van esélyük megteremteni szerény életük alapjait. A falu meglehetősen el van zárva a külvilágtól, a folyón, csónakokkal tudnal eljutni más településekre, hogy a haszon növényeiket értékesítsék. Láthattuk, hogy miként hántolják a rizst, hol tárolják és hogyan védik meg a rágcsálóktól: a bambuszból épült kis felépítmény szintén cölöplábakon áll, de a cölöpök aljára egy tányérszerű elemet helyeznek, így a cölöpökön nem tudnak feljutni a gabonát megdézsmálni próbálkozó egerek, patkányok.
Kedves utitársunk, Edit egy csomó apró játékot hozott otthonról és kiosztotta a gyerekeknek. Félénken, bátortalanul fogadták el a kis autókat, műanyag figurákat, de végül örömmel kezdtek el együtt játszani ? A gyerekek és a sámán vezetésével elindultunk a faluba. A kis kunyhók ajtajain kiváncsi gyerek buksik tűntek elő, nekik is jutott kis ajándék Edit csomagjából ? Megérkeztünk a falu iskolájához, ahova mi is beléphettünk. Rozoga, kézzel össze eszkábált kis padok egymás mögött, egy tábla, rajta néhány egyszerű matematikai egyenlet. Szívszaggató érzés, de egyben hatalmas tanítás volt számunkra ez a tapasztalás, látni, hogy a 21. században milyen körülmények között élnek emberek.
Visszaindultunk hajónkhoz, közben meg megálltunk egy egy fotót készíteni, melyhez természetesen engedélyt kértünk. Más nemzetiségű, európai emberek is voltak a hajó utasai között, akik hihetetlen közönnyel mentek végig a falun, és megdöbbenéssel néztek ránk, hogy mi barátkozunk a helyi emberekkel, megsimogatunk egy egy kis gyereket, kézenfogva sétálunk velük ? Úgy gondoljuk, pont ezek azok a gesztusok, amik emberré tesznek bennünket. Ugyanolyan emberek vagyunk, csak jobb körülmények közé születtünk, amiért nagyon hálásak vagyunk. A barátságos, kedves közeledésünket pedig ők is viszonozzák a mosolyukkal, amit a fotóinkon is megörökíthettünk ? A gyerekeikre pedig különösen büszkék, örömmel engedik őket fotózni ?
Copyright © 2020 Szöveg: Gáspár Kata, Fotók: Gáspár Kata Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
