Részvétel egy Baci ceremónián Luang Prabangban

Két napos Mekong folyón hajózásunk után megérkeztünk a bájos Luang Prabang városkába. Tradícionális lao stílusú szállásunk az óvárosban található, egy csodaszép trópusi kertben, mely csak úgy pompázott a tűzvörös színű rákolló virágoktól, a narancs színű papagáj virágoktól, és a tavat díszítő pink és fehér tavirózsáktól. Egy frissitő zuhanyt vettünk, átöltöztünk és a kertben már várt bennünket a meglepetés, egy tradícionális Baci ceremónia.

A Baci a lao emberek mindennapi életének szerves része, az év bármely napján, különböző alkalmak során rendezik meg, mint például, esküvő, temetés, gyermek születése, vagy akár egy új ház felavatása, hogy a gonosz, rossz dolgokat elengedjék, a jót pedig bevonzzák.

Az ősi lao hit szerint a testünk 32 szervből áll, és mindegyikhez kapcsolódik egy kwan, azaz szellem, amely védi és vigyázza azt. A legfontosabb, hogy egyidőben, minél több kwan-t tartsunk benn a testben. Úgy hiszik, hogy a kwan-ok a felelősek a betegségekért, a rossz dolgokért, amik történnek velünk. A Baci szertartás során visszahívják a kwan-okat, bárhol is bolyongjanak a testünkön kívül, vissza kapcsolják testünkhöz és így visszaáll az egyensúly, újra harmónia költözik a testünkbe, a lelkünkbe és a mindennapjainkba. Nem véletlen a szertartás lao neve, Su Kwan, melynek jelentése, a Lélek hívása, idézése.

Üdvözöl bennünket a mor phon, azaz a ceremóniavezető, aki a közösség által nagy tiszteletben tartott, idősebb személy és korábban szerzetesként élt. A szertartás szerves része a ba khouane, egy virág piramis, melyet a közösség idősebb asszonyai készítettek el, egy ezüst tálcára helyezték, közepén egy banánlevélből készült kúp forma, melyet virágokkal és bambusz szárakhoz rögzített pamutszálakkal díszítenek, melyek mind a spirituális világhoz való kapcsolódást szimbolizálják.

A felhasznált virágokhoz különböző szimbolikus jelentéseket kapcsolnak, mint például dok huck (a szerelem szimbóluma), dok sampi (hosszú élet), dok daohuang (vidámság, boldogság) és így tovább. A ba khouane-t a központi helyre helyezik, egyik oldalról a mor phon és segítői, másik oldalon pedig a fő személy, aki most Attila, körülötte pedig mi foglalunk helyet, majd megkezdődik a szertartás. A ceremónia vezető buddhista mantrákat és énekeket ad elő, egy vegyes lao-páli nyelven, megidézik a Három Kincset (Buddha, Dhamma, Sangha) és az énekeikben felszólítják a kwan-okat, hogy térjenek vissza.

Laosz, Luang Prabang, Baci vallási rituálé

Ezt követően a mor phon és segítői fehér (a szín jelentése: tisztaság, harmónia, jó szerencse, jó egészség) selyem vagy pamuszálakat kötnek Attila jobb csuklójára, miközben a tenyere felfelé néz (ez a befogadás, elfogadást szimbolizálja), majd a bal csuklójára, tenyere lefelé fordítva (ez pedig az elengedés, a rossz dolgoktól való megszabadulást jelenti). Majd mindannyian sorra kerültünk, a vezető és segítői mindannyian kötöttek egy egy pamut szálat a jobb, majd a bal csuklónkra,  míg végül úgy nem néztünk ki, mint akik a balesetiről jöttek bekötözött csuklókkal 😊 Három napig kellett viselnünk a pamutszálakat, melyek egy része már korábban le is esett, ami megmaradt, azt pedig levettük.

A szertartás befejezésekor rizsbort ittunk kis kupicából és apró falatkák és gyümölcs került felszolgálásra.

Copyright © 2020 
Szöveg: Gáspár Kata, Fotók: Gáspár Kata 
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.