Délkelet Ázsiában rengeteg kedvenc ételem és italom van és valamennyihez fűződik egy-egy csodálatos élményem.
Sosem felejtem el életem első friss papajából készült turmixát, amit Balin kóstoltam egy Ubud melletti kávézóban, melynek teraszáról egy lépcsőzetes rizsföldre nyílt kilátás. Megszomjaztunk, mert végig sétáltunk a főutcán, minden háznál megfigyeltük hogyan dolgoznak a fafaragók és bevásároltunk az egész családnak ajándékokból. A kávézó bejáratánál egy hatalmas denevér függeszkedett egy faágon, akit házikedvencként tartottak. A fa pedig történetesen egy papayafa volt, amelyik máig az egyik kedvencem a trópusi fák közül. Annyira megtetszett a gyümölcse, hogy abból kértem az italomat 🙂 A sűrű, sötétzöld innivaló íze nekem örökre összekapcsolódott a hullámzó dombokon elterülő rizsföldek látványával.
És ha már Balinál tartunk, itt ettem először kínai gőzgombócot, amit bambusz edényekben gőzölnek. A neve országonként változik, Japántól Malájziáig készítik a fűszeres húsos töltelékkel vagy édes babpürével töltött gombócokat, valamennyi isteni finom! Úgy kerültünk a kínai étterembe, hogy monszun idején jártunk és Kuta belvárosában sétálva egyszer csak leszakadt az ég. Az első menedék ez az étterem volt, ide futottunk be a hihetetlen erővel és mennyiségben lezúduló víz elől. Ha már itt voltunk, rendeltünk néhány kerek kis bambuszkosárkát gombócokkal és különféle szószokkal, amikbe mártogatni lehet. Imádtam a puha tésztát, a pompásan fűszerezett tölteléket és a pikáns szószokat! Közben figyeltük, ahogy az utca percek alatt tengerré változott. A járókelők térdig gázoltak a felgyülemlett esővízben, a robogósok elakadtak, a szörfösök térdfölé felhajtott nadrággal, fejük fölé tartott deszkáikkal gázoltak az egyre mélyülő vízben, mi pedig gőzölgő zöldteánkat kortyolgatva ámultunk, hogy micsoda izgalmas helyen vagyunk!
Bangkokban ettem a világ legfinomabb pad kee mao névre hallgató tésztáját, amit friss zöldborssal tálalnak. Egy vidám tuk-tuk sofőr vitt minket az étteremhez, ebédünket pedig egy kihívóan kisminkelt, hatalmas fülbevalót viselő, de egyébként hétköznapi férfi ruhába öltözött fiú hozta ki, mindannyiunk ámulatára. A tészta fantasztikus volt, a friss zöldbors zamata mindig visszarepít a Bangkokban töltött napok emlékeihez.
Rajongok a mangóért, a legistenibb ragacsos rizst mangóval Kuala Lumpur Kampung Baru nevű negyedében ettem. A vidéki hangulatot árasztó utcácskákon nagy volt a nyüzsgés, az utcai standok százainál készültek az ínycsiklandozó ételek. Egy hokedlin ücsörgő idős néninél álltam meg, aki frissen pucolta az aranysárga, érett mangót és egy kétes tisztaságú edényből szedte mellé a kókusztejes rizst. Soha életemben nem ettem még ilyen finomat ebből az ételből! Körülöttem a zsibongó utca, a müezzin esti imára hívta a híveket és az apró faházak felett sorra gyulladtak fel a toronyházak ablakainak fényei, varázslatos pillanat volt! Nekem a ragacsos rizs mangóval összefort Kuala Lumpur forró, trópusi estéivel.
Italokból a legeslegnagyobb kedvencem a friss, egzotikus gyümölcsökből készített juice, ezekből gyakorlatilag bármennyit meg tudok inni, sosem unom meg! Leginkább emlékezetes pillanatom, mikor a Gili szigetek egyikén friss kókusz shake-et ittam. A zöld kókuszdiónak levágják a tetejét, kikaparják egy kicsit a húsát és a levével meg jéggel összeturmixolják. Utána visszatöltik a gyümölcs héjába, tesznek bele egy szívószálat (itt szerencsére papírból), feldíszítik színes virággal és már ihatom is a friss, édes, trópusi italomat 🙂 Egy babzsák fotelben ültem egy yukka árnyékában, kezemben a jéghideg kókusz, körülöttem vibrált a levegő a forróságtól. A bárban reggae zene szólt, előttem az elképzelhetetlenül kék óceán és a parti homok fehérsége, ami annyira vakító volt a déli napsütésben, hogy napszemüveg nélkül rá se lehetett nézni. A kókusz ízéről mindig ez a pillanat jut azóta eszembe.
A másik kihagyhatatlan dolog számomra a zöld papajából készült saláta, melyet Thaiföldön kívűl Laoszban, Burmában és Vietnámban is megtalálhatunk az éttermek kínálatában. Az eredetileg rákkal készült salátát én vegetáriánus változatban fogyasztom, oda vagyok a vékony csíkokra lereszelt zöldpapaja és répa csíkokért, a tüzes friss chilliért és a tetején a pirított mogyoróért! Első találkozásunkkor Phi Phi szigetén vacsoráztunk egy hippie hangulatú kerthelyiségben. Bob Marley énekelt a hangszórokból, a plafonon gekkók szaladgáltak a lassan forgó ventillátor lapátjai mellett, az éjszakai levegő forró és sós volt körülöttünk. Az asztalunk alatt egy vörös foltos macska hízelgett a finom falatokért, mindannyian vidámak, felszabadultak és napbarnítottak voltunk, a mai napig ide repülök vissza képzeletben, mikor bárhol papaja salátát eszem.
A legeslegemlékezetesebb falatokat Vietnámban ettem és ittam. Ugyanis kávéból nem tudok finomabbat elképzelni, mint az édes sűrített tejjel ízesített vietnámi kávét, amit úgy tesznek le elém az asztalra, hogy a pohár alján lapul a krémes, édes sürítetett tej, a pohár tetején lévő szűrőből pedig csöpög rá a fantasztikus ízvilágú kávé! Egyszerűen imádom! Itthon is lehet ilyet inni, de egyáltalán nem hasonlít arra az elsőre, amit Hanoiban ittam egy kávézó emeleti teraszán. Lábam alatt a folyton rohanó város, robogók százai száguldoztak egymást előzgetve az úton, a járdán karcsú lányok biciklikről árulták a virágot földig érő selyem ruhában és vietnámi kalappal a fejükön. A kaotikus, sebesen dübörgő forgalom, a párás, szmogos levegő, dudálás és kiáltozás, a gyarmati idők omladozó vakolatú, növényekkel benőtt házai, az utcai sütödék és füstölőpálcikák illata, nekem ez mind benne van a vietnámi kávé ízében.
A mesébe illő szépségű Halong öbölben ettem a világ legjobb nyers tavaszi tekercsét. A hajszálvékony rizslapba csomagolt zöldségeket nem sütik ki olajban, nyersen lehet fogyasztani, én így sokkal jobban szeretem. Ültem a szépen megterített asztalnál a luxus szállodahajó elegáns éttermében, a hangfalakból klasszikus zene áradt és figyeltem a földig érő ablakok előtt elúszó tájban a kékeszöld vízből kiemelkedő mohazöld szilakúpok pompás látványát. Ez a fenséges pillanat nekem a nyers tavaszi tekercs íze 🙂
Azt hiszem ennek az írásnak sosem lesz vége, most eszembe jutott a banánlevélbe akkurátusan becsomagolt nasi goreng, az indonéz pirított rizs, amit a szumátrai dzsungeltúrán kézzel ettünk egy kidőlt faóriás törzsére telepedve. Talpunk alatt elképesztő termetű citromhangyák siettek dolguk után, felettünk az őserdő égbe nyúló, liánokkal és kúszónövényekkel körbenőtt hatalmas fái, a távolból hallatszott egy majomcsapat kiáltozása, miközben ügyetlenül próbáltuk kézzel megenni a fantasztikusan finom zöldséges, fűszeres pirított rizs utolsó szemeit is a banánlevél mélyéről, amit helyi vezetőnk anyukája csomagolt nekünk az útra 🙂
Ezt jelenti nekem a fantasztikus ázsiai konyha és a megunhatatlanul izgalmas és változatos ázsiai világ ❤️
Copyright © 2020 Szöveg: Kubovics Villő, Fotók: Gáspár Kata Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
