Kuala Lumpur színei és illata

Nekem ez az izgalmas város volt közel 20 évvel ezelőtt az első találkozásom Ázsiával. Sosem felejtem el azt a pillanatot, mikor kiléptem a repülőtér ajtaján a párás trópusi melegbe, megéreztem az ismeretlen virágok illatát és abban a pillanatban végzetesen beleszerettem ebbe a földrészbe!

Kuala Lumpurt nem tudom megunni, mindig ugyanolyan izgatottan dobog a szívem mikor a gép leereszkedik a pálmaültetvények közötti kifutópályára. Ez a 7 milliós nagyváros valahogy emberléptékű tudott maradni. A felhőkarcolók mellett rengeteg a zöld terület, szerethető egyensúlyban van a fejlett technológia Ázsia kócos bájával és ami az én szememben a legtöbbet ér, hogy minden vallás és kultúra egyforma tiszteletet élvez. Ennek köszönhetően láthatunk az utcákon tunikát, kendőt, szárit, csadort, turbánt és európai viseletet is. Az éttermek kínálata is épp ilyen változatos. Jól megférnek egymás mellett a különböző hitűek templomai, sőt az összes vallási ünnep munkaszüneti nap, így a muszlim, hindu, buddhista és keresztény ünnepek miatt van olyan év, hogy 46 napot nem kell dolgozni

Kuala Lumpurban járva nem maradhat ki a Petronas-ikertorony látogatása. Ez a 452 méter magas, 88 emeletes épület hét éven keresztül volt a világ legmagasabbja. 3000 elefánt súlyának megfelelő acélt használtak fel ebben az iszlám jelképeket hordozó építészeti csodában. 32.000 ablakán az ablakmosók egy hónap alatt érnek körbe. Fantasztikus élmény a két épület közötti hídon tenni egy sétát. Külön izgalmas, hogy a híd nincs rögzítve a két toronyhoz (görgőkön csúszik a kilengéshez igazodva) vagy megcsodálni a torony tetejéről, hogyan festi vörösre a lenyugvó nap a felhőket a város felett.

Észrevettétek már, hogy a világon mindenhol más hangulata van a naplementének? Van még egy hely, ahonnan fenséges látvány a követni a nap lenyugvó sugarait. A Thean Hou kínai templom, melyet a tenger istennőjének tiszteletére emeltek, egy hegytetőn magasodik. A mázas cserepekkel borított, sárkányokkal díszített több szintes pagoda, a körülötte lévő szépen gondozott kert, a sok száz mécses, illatos füstölők és a színes lampionok festői hátteret biztosítanak a napsütés utolsó perceihez.

Az én kedvenc templomom mégsem ez, hanem a város legrégebbi hindu temploma, mely a kínai negyed mélyén rejtőzik. Az ide vezető utcán végig kóstolhatjuk az árusok mézédes trópusi gyümölcseit és ámulhatunk hogyan készítik az adománynak szánt virágfüzéreket az ügyes kezű asszonyok. Ha meg szeretnénk látogatni a templom belsejében lakó számtalan istent és istennőt (Tudtátok hogy az ősi indiai mitológia 33 millió istent tart számon?) le kell venni a cipőnket és átlépni a hatalmas küszöböt, mely útját hivatott állni a negatív energiáknak. A fekvő emberi alkot formáló épület számtalan oltárt és szobrot rejt, melyek változatosságát és színeit érdemes megcsodálni, akkor is, ha nem vagyunk tisztában szimbolikájukkal. Már több alkalommal láttam itt különböző látványos szertartásokat, de a legjobban szeretek egy kis időre leülni a hűvös márványpadlóra, elcsendesedni és élvezni ennek a szent helynek a mérhetetlen békességét.

Még órákig tudnék mesélni Kuala Lumpurról!

Imádom a Batu Caves barlangtemplomának pofátlan makákóit, a parkoló melletti árusnál friss duriánt enni, elvegyülni az éjszakai piac eleven lüktetésében, koktélozni egy rooftop bár tetején vagy egy földbe sülyesztett asztalnál grillezni a vacsorát egy koreai étteremben.

De most valami sokkal egyszerűbb és számomra mégis szebb emlék jutott eszembe erről a városról. Egy mozgalmas nap utáni este lementem a hotel medencéjéhez. A sejtelmesen kéklő medence mellett lefeküdtem egy nyugágyra. Körülöttem toronyházak meredtek az ég felé. Egyedül voltam, csak egy gekko cuppogott a mögöttem lévő falon. Felnézem a csillagokra, melyek teljesen más képet rajzolnak a fekete égboltra, mint otthon. Szeretem ezeket a pillanatokat. Ezért kelek útra mindig újra és újra….

Copyright © 2020 
Szöveg: Kubovics Villő, Fotók: Gáspár Kata és Kubovics Villő Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.