A Dominikai Köztársaságról, mely a karib térség második legnagyobb szigete, sokaknak a képeslapra illő szépségű, hófehér homokos, pálmafákkal szegélyezett csodás óceánpartok jutnak eszébe. Pedig ennél sokkal több kincset rejt magában ez a közel 49.000 km2-nyi szigetország, melyet Kolombusz Kristóf fedezett fel és a karib térség igazi kis gyöngyszeme: buja trópusi erdőkkel borított hegyvidéki táj, zubogó vízesések, álomszép szigetek, trópusi gyümölcsfarmok, varázslatos pálmaültetvények, kakaó- és kávé farmok, apró színes kis házakkal tarkított vidéki falvak, izgalmas kreol konyha és a helyiek vendégszeretete.
Első napunk olyannyira tartalmasra sikerült, hogy teljesen elvarázsolódtam. Kora reggel indultunk, amikor még nem égetnek annyira a karibi nap sugarak. Robogókra pattantunk és Punta Cana csodás partján található Bavaro településről a sziget belseje felé vettük az irányt. A főúton kb fél órát robogtunk, majd arról letérve csodaszép hegyi panoráma tárult a szemünk elé. Pár házas falvakon keresztül vezetett utunk, nem győztem kattintani a kamerámmal: színes, rozoga kis faházak, egzotikus virágokkal díszített kertek, színpompás ruhákba öltözött, szép arcú helyi lányok, útszéli gyümölcsárusok, a zöldellő mezőkön legelésző tehéncsordák látványa és igazi vidéki hangulat fogadott minket. Egyszer csak eleredt a trópusi eső, de szerencsére csupán pár percig tartott, és újra kisütött a nap és megjutalmozott bennünket egy csodás szivárvánnyal a buja zöld, hegycsúcsokkal a háttérben.
Hamarosan megérkeztünk első állomásunkhoz, egy kakaótermesztéssel foglalkozó helyi családhoz. A takaros kis ház külső konyhájába belépve az asztalon szépen elrendezett sok sok friss kakaómassza szelet látványa és a ház mosolygós asszonya fogadott bennünket. Isteni kakaó illat terjengett a levegőben, szinte összefutott a szánkban a nyál. Imádtam! Fiatal, szépséges helyi lány már hozta is a friss kakaó-kávéval teli kancsót és kis poharakba töltötte. A kakaó-kávét vízzel készítik és gyömbérrel, fahéjjal, vanílával, sóval, cukorral ízlés szerint ízesítik.
Miután elszürcsöltünk az isteni finom kakaó-kávét, helyi vezetőnk mesélt a dominikai szokásokról, az életről, körbevezetett bennünket a házban, megtudtuk, hogy a rács az ablakokon a gazdagságot szimbolizálja, illetve, hogy a család életének fontos pillanatait megörökítő képek a falon itt miért keretezve vannak kihelyezve, míg másutt felszögelik a falra.
A takaros házból a trópusi gyümölcskertbe folytattunk sétánkat: az ananászbokrokon érett sárga gyümölcsök, a fákon roskadozott a lédús karambola (csillag gyümölcs), méretes lime-ok lógtak az ágakon, hatalmas banánfák, mango, avokádó és sok sok, számomra nagyon kedvenc egzotikus finomságot láthattunk a gondosan karbantartott kertben. A dominikai emberek nem használnak semmilyen kemikáliát, nem alkalmaznak érést gyorsító technikákat, itt a gyümölcsöket a karibi nap érleli és a trópusi eső táplálja, növeszti hatalmasra, lédúsra. Jó pár finomságot megkóstoltunk, amit mi magunk szedtünk le a fáról és ettől még különlegesebb volt az élményünk.
A kert végében egy újabb csoda tárult a szemünk elé: egy hatalmas kakaó ültetvény, ahol a fákon, különböző érési fázisban lévő, sárga-piros színekben pompázó, kisebb-nagyobb kakaó gyümölcsök lógtak és a mohás törzseken apró fehér virágok díszelegtek. A kakaó termésében kb 60 db mandula méretű, édeskés fehér gyümölcshússal körbevont, vörösesbarna színű kakaóbab nő. A kakaót és az abból készült kakaóitalt már az ősidők óta ismerték és fogyasztották az egyes népek: aztékok, maják és inkák.
Rövid sétát tettünk a kakaófák között, gyönyörködtünk a vízcseppekkel díszített leveleken, terméseken, majd helyi vezetőnk bevezetett minket a kakaó feldolgozásának rejtelmeibe, hogy miként készül a friss kakaó babból az ízletes kakaóital, forrócsoki, kakaós tea és még sok más finomság. Vásároltunk frissen készült kakaómasszát és cukrozott, reszelt kakaót, hogy otthon is élvezhessük a dominikai ízeket. Elköszöntünk vendégül látóinktól, majd folytattuk utunkat.
Egy másik családhoz látogattunk, ahol kreol ételekkel vártak bennünket. A buja trópusi erdő ölelésében megbújó házikóhoz vezető földutat sáros tereppályává változtatta az eső, így utunk kicsit kalandosra sikerült. A lemezekből, deszkákból épült házikó egy csodaszép kerttel volt körülvéve: élénk zöld pázsit, színesre festett gumikerekekbe ültetett virágok, rózsaszínű fadeszkákból épített falon díszelgő műanyag pillangók és virágok, fűszernövények, aloe vera bokrok, rákolló virágok, tűzpiros hibiszkusz. Kedves, mosolygós asszonyok, Janeiry és Mary fogadtak bennünket.
Megmutatták apró otthonukat, ahol csupán egy kis hálószoba, étkező, előtér, mellékhelyiség volt található. Rendkívül egyszerűen berendezett, tisztán tartott, takaros kis házikó volt, de nagy szegénységről árulkodik. Az esővizet közel 100 éve épült ciszternában gyűjtik össze, az ivóvizet hatalmas tartályban tárolják. Ők mégis mosolyogtak, őszinte örömmel fogadtak bennünket és isteni kreol ételeket készítettek számunkra. Az első finomság, ami az étkező helyiségben már tálalva volt, a lehelletnyi ánizzsal ízesített dominikai pansilo, hasonló mint nálunk a hamuban sült pogácsa és hozzá egy helyi ital specialitás, ami apróra őrölt kukoricából, kukorica tejből, cukorból és frissen reszelt kakaóból készült. Nekem ez volt az egyik kedvencem.
Majd Janeiry és Daniel körbevezettek a kertben, ahol mindent maguk termesztenek. A kertben egy kis lugasban ültünk le: a padon egy kosárkában ízlésesen elrendezett gyümölcsök, trópusi virágok, kókuszdió, fűszernövények zacskókban kiporciózva, amiket meg is szagolhattunk. És persze ide volt készítve a kihagyhatatlan mamajuana, ami egy őshonos dominikai ital specialitás, fakéreg, gallyak, rum, vörös bor és méz keveréke. Úgy tartják, hogy minden bajra orvosság. Nekem nagyon bejött, kétszer is megtöltöttem a kis poharam ?
Közben már készült az ebédünk: a bográcsban rotyogott a dominikai gulyás, melybe itt hagyományosan, a krumplin, répán és disznóhúson kívül kerül taro, ananász, banán, kukorica, koriander és yukka. Amíg a leves elkészült, előételként mofongo-t készítettek nekünk főző banánból, kolbászos és vega variációban, illetve a mi sültkrumplinkhoz hasonló, olajban sült tostones-t ropogtattunk. A dominikai gulyáslevest a majomkenyérfa terméséből készült tálakba kínálták, friss avokádót és pansilo-t ettünk hozzá. Jómagam jellemzően többször eszek keveset, de ezen a napon degeszre tömtem a bendőm ? Ennyi finomságnak nem tudtam ellenállni.
Hamarosan eljött a búcsúzás ideje, készítettünk még néhány közös fotót a bűbájos asszonyságokkal, email címet cseréltünk, hogy ők is megőrizhessék emlékbe a mosolygós képeinket ?
Felpattantunk robogóinkra és mai napunk utolsó állomása felé vettük az irányt. Amikor már azt hittük, hogy minden csodát láttunk, és én, aki már sok sok országban, szebbnél szebb helyeken jártam, tátva maradt a szám: hatalmas pálmaerdőhöz érkeztünk. Itt már gyalog folytattam az utat, bár helyenként a sok esőtöl hatalmas pocsolyákon kellett átgázolnom, de egy percig nem bántam, mert ezt a látványt mélyen be szerettem volna szippantani. Amerre csak néztem, égbetörő pálmafák vettek körül, azt se tudtam, merre nézzek. Imádtam, egyszerűen varázslatos volt ez a vidék. Már hallottam az óceán morajlását, és egyszercsak, a szélben táncoló sárgás-zöldes pálmalevelek között megpillantottam az óceánt. Elállt a lélegzetem ?
Copyright © 2020 Szöveg: Gáspár Kata, Fotók: Gáspár Kata Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
