A ház megtekintését követően vezetőnk egy igazán különleges helyre kisért bennünket. Ravaszul csillogott a szeme, mikor megkért minket, hogy válasszunk magunknak ülőhelyet a nagy fa alatt szabályos kört alkotó kő székeken. Mindegyik kőszék egy kicsit másfajta volt, de nem tudtuk még, hogy milyen jelentőségük van. Azt korábban is hallottuk, hogy az itt élők folyamatos háborút folytattak a szomszédos törzsekkel és előszeretettel fogyasztották el a fogságba esett foglyokat, ugyanis hitük szerint így beléjük száll az ellenség ereje. Még a 20. század elején sem hagytak fel ezzel a szokásukkal, amikor is keresztény hitre tértek. A hittérítők 600 éven át próbálták megtéríteni a batakokat, legtöbbjük szintén a fazékban végezte. Protestáns hitük és templomaik köszönőviszonyban sincsenek az Öreg kontinensen lévőkkel, évszázados hiedelmeik és animizmusuk beépült a keresztény rituálék közé.
De térjünk vissza a kőből készült székekhez. Megtudtuk, hogy egy ősi ítélkezőhelyen vagyunk, ahol a falu vezetői döntöttek életről és halálról. Alkalmanként összeült a tanács, a fő helyre ült a király, mellette a tanácsadói, a legkülönlegesebb szék a varázslónak volt fenntartva. A bűnös a középen álló asztal melletti alacsony ülőkén kapott helyet. Halállal büntették az árulást, kémkedést, felségsértést, a király feleségének elcsábítását és a gyilkosságot. Miután mindannyian választottunk egyet az ülőhelyek közül vezetőnk eljátszott velünk egy „színdarabot”. Azt a szerepet kaptuk, amelyik széken ültünk. Egyikünk lett a király, másikunk a varázsló és egy társunk a bűnös, aki szerencsétlenségére a vádlottak székére ült le. A „király” parancsára kihallgattuk a „bűnöst”, aki vallomása szerint elcsábította a király asszonyát. Egyhangúlag megszavaztuk a halálbüntetést 🙂
Ezután egy éjszakát zárkában kellett töltenie, ami a központi ház cölöpei alatt, azon a helyen volt, ahol az állatokat tartják. Úgy vélik, hogy ha az állatok között éjszakázik, akkor ő már nem ember, így egy kicsit más megvilágításba kerül, hogy meg fogják enni… Csapatunk elítélt bűnösét kivittük a falu falain túlra, ahol a kivégzőhely volt. Megtudtuk, hogy az ilyen típusú szertartásokat minenhol a településen kívül végezték, hogy az erőszak az otthonoktól távol maradjon.
Itt szintén kör alakban álltak a kő alakzatok, egy magas kerek asztal a kör közepén, egyik oldalon székek, a másikon egy nagy, lapos, ágy-szerű kő lap. Itt vezetőnk igazán tűzbe jött, magára öltötte a varázsló szerepét, elővett egy eredeti faragott botot, amit valóban egy varázsló használt annak idején. A varázsbot emberi alakokkal volt gazdagon díszítve, tetején a faragott fejből mintha szőke emberi hajszálak álltak volna ki, ami meglehetősen szokatlan ezen az éghajlaton, de ennek a történetét nem tudtuk meg. Varázslónk elővette egy ősi naptár másolatát, melynek eredetiét fakéregre, korommal írták a batak ősök. Ebben a naptárban a napok és hónapok mellett varázsigék, asztrológiai megfigyelések és jóslást segítő misztikus jelek álltak. A nagy varázsló, aki szenzációs előadó volt, tanulmányozni kezdte a szent könyvet, miközben varázsigéket mormolt. Ki kellett derítenie, hogy az istenek szerint megfelelő-e ez a nap a kivégzésre. Talán viccesen hangzik ezt elolvasni és lehet, hogy gyerekesnek vagy nevetségesnek tűnik, de azon a helyen, ahogy a fákkal körülvett téren ültünk egy idegen világban, velünk szemben a tó vize kéklett, ismeretlen virágok édes illata ült a forró levegőben és a perzselő napfényben, a kőkör közepén állt ez a büszke batak férfi és ősei nyelvén varázsigéket mondott, nagyon is valóságos, hihetetlen és hátborzongató volt.
Az istenek megfelelőnek ítélték a napot a kivégzésre, varázslónk tehát az elítélthez lépett, aki az ágy szerű, döntött kőlapon feküdt, amire külön kis csatornát készítettek a kifolyó vér számára… Itt a bekötött szemű bűnöst további varázsigék kíséretében kínozni kezdték. Bőrét egy mívesen faragott késsel bevagdosták és a sebekbe chillis-fokhagymás citromlevet dörzsöltek. A fűszereket az áldozat hozzátartozói hozták, bizonyítva ezzel, hogy egyetértenek a közösség döntésével. A kínzás és a fűszerezés állítólag ízletesebbé tette a húst… Miután kellőképpen csípős lett szegény, egy másik kőhöz vezették, ahol levágták a fejét. Magát a fejet később visszavitték a falu főterére, ahol kiakasztották elrettentésül.
Ezután felvágták az elítélt testét és a vérét, a szívét és a máját egy kupában a királynak kínálták, akibe így közvetlenűl beleszállt az ellenség ereje. A király ezután a kupát tovább adta hűséges követőinek, vagy pont annak akiben nem bízott, megfigyelni, hogy az estleges áruló elfogadja-e a vele egy követ fújó vérét. Aki nem ivott a kupából, abból készült a következő vacsora. A test többi részét megsütötték vagy megfőzték és az egész törzs evett belőle. A csontokat a tóba dobták és utána hét napig nem vettek belőle vizet és nem is halásztak.
Rettentő izgalmas, hátborzongató és persze vicces is volt ez a színjáték, úgy éreztük egy kicsit valóban részesei lettünk a batak mágiának és történelemnek. Meleg szívvel búcsúztunk a törzsfőnöktől és vettünk néhány szépséges ajándéktárgyat az ott dolgozó fafaragótól, melyek mindig emlékeztetni fognak bennünket erre a hihetetlen kirándulásra.
Folytatása következik…
Copyright © 2020 Szöveg: Kubovics Villő, Fotók: Kubovics Villő és Rácz Timi Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
