2019. nyarán indultunk egy szumátrai kalandra, melynek első állomésa Malajzia fővárosa, Kuala Lumpur volt. Kétemeletes géppel repültünk, a felső fedélzeten van a helyünk, így nem sokat érzékelünk a gép hatalmas méretéből. Ezen a gépen már inkább ázsiai az utazóközönség és a stewardessek is. Vicces ahogy az apró, törékeny lányok próbálják becsukni az extra magas gép poggyásztartóit. A gépen kifejezetten hűvös van, előkerül a hosszú ujjú pulóver. Itt még nem tudtam, hogy a malájok imádják a jéghidegre állított légkondikat. Az éjszakát a gépen töltjük, vacsorára pulykás szendvicset, reggelire spenótos omlettet és gyümölcssalátát, croissant kapunk. Muzulmán térségbe utazunk, mindenféle disznóságnak búcsút mondhatunk két hétig.
Leszállás után kezdetét vesz a beléptetés hosszadalmas procedúrája. Átvilágítanak, ujjlenyomatot vesznek, nagy érdeklődéssel nézegetik a magyar útlevelet, de végül megkapjuk a pecsétet. Előttünk visznek el egy ázsiai srácot, a jelenetből úgy vesszük ki, hogy nem a saját útlevelével próbált bejutni. Kisbusszal megyünk Kuala Lumpurig. Mintha egy európai autópályán mennénk csak az utat pálmafák szegélyezik és bal oldali a közlekedés. A kocsiban és a szállodában is kifejezetten hideg fogad. Itt minden épület zárt és teljesen légkondicionált.
A Petronas Ikertornyoktól sétatávolságra lévő hatalmas hotelben a 15. emeleten van a szobánk. A vasalótól a vízforralóig mindent megtalálunk benne kivéve az általános tájékoztatót, ilyen apróságokkal, hogy mikortól van reggeli, mik az uszoda nyitvatartási időpontjai és hasonlók. Ez a bájos „minek azt előre tudni, előre aggódni, majd időben minden úgyis megoldódik” mentalitás mindig, mindenhol felbukkan egész utunkon.
Épp ismerkedünk a szobával amikor csöngetnek. Hosszú másodpercekbe telik mire rájövök, hogy azért szól a csengő, mert valaki be szeretne hozzánk jönni. És tényleg. Felhozták a csomagokat. Itt nem kopognak az ajtón, hanem minden szobaajtó mellett van egy csengő és szépen, illedelmesen becsönget, aki látogatást szeretne tenni. ?
A fürdőszoba tartogat még praktikus meglepetést. A csapra nagy betűkkel rá van írva, hogy merre tekerd, ha hideg és merre, ha meleg vizet szeretnél. Itt még komolyan veszik a meleg víz fogalmát, ahogy eltekerem a csapot, dől a tűz forró víz. Zuhany, átöltözés és már megyünk is ki egy kicsit ismerkedni egymással és a környékkel. Meg persze a gasztronómiával.
Egy grillbárban vacsorázunk, ahol nyílt tűzön, előttünk sütik a húsokat. Kinézek egy kaját, inkább érzésre mert a nevek – egyenlőre – nem sokat mondanak.
– It’s a little spicy. – mondja a pincérünk. Kérdőn nézek Villőre, mit is akar ez itt pontosan jelenteni?
– Vigyázz, erős! – feleli.
Oké, akkor keressünk valamit, ami nem spicy. Grillezett bárányborda mellett döntök. Kapkodom a levegőt. Úgy érzem eltér a nem fűszeres ételről alkotott elképzelésem a helyiekétől. Aztán megkóstolom Villő rákját ami szerintük is fűszeres. Mintha eleven parazsat ennék. Rá kellett jönnöm, hogy az enyém tényleg nem volt erős. ?
Átsétálunk Kuala Lupmur egyik nevezetességét jelentő tévétorony szomszédságában lévő hotel 34. emeletén található rooftop bárba. A szálloda tetején egy nyitott térben középen egy medence, körben az asztalok amik tulajdonképpen apró üvegfülkék, kilógnak a „semmibe”, kilátást biztosítva a kivilágított városra. Korán van még, rajtunk kívül nincsenek vendégek, bár azt mondják, hogy ez a hely nagyon népszerű a helyiek körében. Egy koktél után elindulunk hazafelé, mindenki fáradt és holnap 9.30-kor elindulunk felfedezni a várost.
Kényelmesen ébredünk és indulunk felfedezni Kuala Lumpurt. A Central Marketben ebédelünk. Ez elméletileg egy kézműves termékeket forgalmazó piac, a valóságban egy hatalmas olvasztótégelye a különböző kultúrák kézműves termékeinek és a kommersz ajándéktárgyaknak. A büfé ahol leülünk egy kis pultból és pár asztalból áll. Leadjuk a rendelést én valami tésztafélét rendelek. Ami megérkezik az egy nagyon tartalmas leves, tele hallal, zöldséggel, és rizstésztával. A pult csak a rendelésre szolgál a konyha az épület másik oldalán van, onnan hozzák át a rendeléseket ahogy éppen lekészültek vele. Ez mindenhol így van a későbbiekben is. Egymás után készítik a fogásokat, ha az egyik kész csak akkor kezdenek a következőhöz, így előfordul, hogy az asztaltársaság egyik fele már végzett, a másiknak még ki sem hozták az ételét.
Ebéd után ellátogatunk a piac batikműhelyébe, ahol kipróbáltuk a szövetre festést. Viasszal előnyomott minták vannak, kapunk vízzel hígítható festéket és ecsetet és mindenki kedvére próbálkozhat. Nagyon egyszerűnek tűnik, mert ahogy az anyaghoz érintem az ecsetet pontosan a vonalig fut szét rajta a festék. Keverhetőek a színek egymással, érdekes árnyalatok, tónusok jönnek elő.
Ezután szétnézünk a piacon. Minden van, a csokitól a szerencsehozó kínai integető macskán át a ruhaneműkig. A mézes pult nagyon tetszik, csomó kóstolás után, beruházok egy adag akáciamézre, ami ízre édesebb, állagra selymesebb mint a hazai akácméz. Ezután végig izgulok, hogy épségben hazaérjen és újabb és újabb burkolatokba csomagolom. (Hazaért egyben!) Az emeleten összefutunk Villővel és Ritával egy nadrágboltban. Előttem valami csodálatos meleg napsárga, selyem nadrág van a próbababán. Megnézem, már hozza is az eladó a többit, hogy tetszik-e, fel szeretném-e próbálni. Egy sötét, nehéz, borvörös selymet választok. Legnagyobb meglepetésemre, nem belebújni kell, hanem az egyik részét elől megkötni, aztán az elejét meg hátul. Oldalt nincs összevarrva. Az eladó segít felvenni. Legszívesebben le sem venném. Villőék is vásárolnak és kemény alkucsata alakul ki, aminek a végén az eladó boldog mosollyal, mi 15% kedvezménnyel és jó pár ruhadarabbal megyünk tovább.
Jól megrakodva indulunk tovább a Kínai piacra. Útba ejtünk egy Durian-bárt. A durian a világ legbüdösebbként számontartott gyümölcse itt nemzeti csemege. Ki van tiltva a szállodákból, a repülőgépekről, a tömegközlekedésről. Aki találkozott már vele, sok mindenhez hasonlítja. Tamás barátom szerint több napos zokni, Levente szerint váltóolaj szagú. Durrel úgy írta le, mint egy óriás marsbéli csecsemő hulláját. Szerintem a durián leginkább duriánra hasonlít, ha egyszer összefutottál vele, biztos bárhol felismered a jellegzetes illatát. A nyers gyümölcsre vagyunk kíváncsiak, mert sütibe, csokiba, egyéb ételekbe keverve sok helyen találkozunk vele. A nyers gyümölcs sárga, krémes húsú, kapunk nejlon kesztyűt a szétszedéséhez, fogyasztásához. Nem mondom, hogy a kedvenc csemegém lett (semmi nem tudja onnan kilökni a jackfruitot!), de sokkal inkább fogyaszthatónak tartom, mint a chilipaprikát. ?
Átsétálunk a kínai piachoz. Rögtön az első standok egyike egy csomó -számomra – ismeretlen gyümölcsöt kínál. Mangosztán, rambután meg egy olyan gyümölcs ami elsőre úgy néz ki, mintha egy őrült tudós megpróbálta volna a földimogyorót keresztezni a krumplival. Pici, kb 4 cm átmérőjű, barna, kemény héjú labdacsok lógnak fürtökben egy száron. Kérek kostolót. Az eladó felnyitja. Belül a licsihez hasonló a húsa és egy nagy, sötét mag ül a közepén. Tökéletes vacsora lesz belőlük.
A piac, hatalmas tele apró boltokkal, ahol valódi Abidas napszemüveg, Guci táska és társai kaphatóak. Megvan a sajátságos hangulata, a szűk, boltok közötti ösvényeken való bóklászásnak.
Még bírjuk szusszal, úgyhogy elmegyünk, Kuala Lumpur legnagyobb hindu templomát a Sri Mahamariamman Temple-t is megnézzük. A mecset letisztult formái, visszafogott színei után itt minden harsány színekben pompázik. Állítólag az alaprajz emberi testet formáz, ahol a küszöb a talpa és ez szimbolizálja az átlépést az anyagi és a szellemi világ között. A cipőt kint kell hagyni a templom előtt. Még táskában sem lehet bevinni. Egyébként is van problémájuk a lábakkal, mert amikor leülünk, felhívják a figyelmünket, hogy húzzuk magunk alá a lábunkat, nem látszódhat a talp. Éppen keresztelő zajlik a középpontban. Nem feltűnő a szertartás, de látszik, hogy az áldozati ajándék bőségesebb a szokásosnál.
Innen már nincs más, minthogy kipróbáljuk a Monorailt, Kuala Lumpur mágnesvasútját, aminek az ablakából figyelve Kuala Lumpur nyüzsgő éjszakai életét pikk-pakk hazaérünk.
Folytatása következik…
Copyright © 2020 Szöveg és fotók: Tüske Ágnes Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
