Forrón tűzött az egyenlítői nap, a templom harangjának zúgását és faszénen sülő ételek illatát sodorta felénk a szél, amikor tovább indultunk a faluból, felfedezni Samosir káprázatos szigetét. A kanyargó út a piacon vezetett keresztül, egyik oldalán hímzett népviseleti ruhákat, fafaragásokat, háncsból készült táskákat és színesebbnél színesebb ékszereket árusítottak, a másik felén, a kikötő mellett, fejlendős, kalapos asszonyok kínálták a kertjükben szedett zöldségeket, hatalmas kupacokban állt a napsárga, érett mangó és a görögdinnye, az árnyékban halászok guggoltak a földön, mellettük gyékényszőnyegre terítve a frissen fogott zsákmány, huncut arcú, mezítlábas gyerekek kergetőztek, a motorokból átalakított kifőzdékben édes illatú palacsinták és banánok sültek, egy hajón szólt a zene, lakodalomra készülő társaság gyülekezett, szemet gyönyörködtető ruhákban. A várost elhagyva kukoricaföldek, kérődző vizibivalyok és lépcsőzetes rizsföldek között vezetett az utunk, mögöttük a tó vízén szikrázott a fény, a parton kócos levelű, karcsú pálmafák magasodtak. Varázslatos volt a táj, a tintakék vízű tó, mögötte a zöld ezernyi árnyalatában játszó hegyek, csúcsukon felhőfoszlányok, fölöttük a végtelen ég világoskékje, az út mellett pompázó rózsaszín virágok és az a végtelen békesség, ami az egész vidék sajátja.

A legizgalmasabb látnivalók az út menti földeken álló apró, színes házikók voltak. A csónaktetős batak házak élénkszínűre festett kicsinyített másai az itt élők nyughelyei. Fantasztikus hangulatot kölcsönöz a szigetnek a zöldellő mezőkön felbukkanó cseppnyi házikók sokasága. Megpróbálom röviden leírni amit megtudtunk erről a különleges szokásról.
A batakok temetkezési hagyományai, az élettel és halállal kapcsolatos hiedelmeik nagyon gazdagok és összetettek. Hitük szerint mielőtt a lélek leszáll a felső világból az alsóba, választania kell egy levelet az ott álló fáról, erre a levélre van ráírva a sorsa, e szerint fogja leélni az életét. (nekem úgy tetszik ez a gondolat 🙂 ) Úgy tartják, ha valaki megbetegszik, akkor a lélek kiköltözik a testéből. Hagyományos gyógymódokat és a sámánok varázslatait használják hogy segítsék a visszatérést. Feketemágiát is alkalmaznak a megszálló lelkek elűzésére, használnak csodatévő amuletteket, bájitalokat, fontos szerepe van életükben az asztrológiának és a jóslatoknak, minden közösségnek van olyan tagja, akit természetfeletti képességekkel rendelkezőnek tartanak.
Hiedelemviláguk szerint mindenkinek van egy élő és egy halott lelke. Ha valaki jobblétre szenderül csak az egyik lelke távozik, a másik kiszáll a testből és a ház közelében él. Ez a lélek még hétszer hal meg, mielőtt szalmává változik, végül földdé válik. Addig még rengeteg tennivaló vár a családjára. Az elhunyt teste körül különböző rituális szertartásokat hajtanak végre, például a temető felé vezető úton csak nők vihetik, zenei kisérettel, folyamatos fegyverropogtatás közepette. Az útkereszteződéseknél megállnak és 14 ember négyszer körbejár, hogy megzavarják a halott szellemet és ne találjon vissza a faluba. A koporsót is úgy helyezik el a földben, hogyha felül benne, akkor ne a falut lássa meg. Ez csak az első felvonása a halott elbúcsúztatásának.

Amennyiben rossz álmok kísértik a hozzátartozókat, vagy szerencsétlenség éri a családot, az annak a jele, hogy az elhunyt lelke nem elégedett leszármazottai viselkedésével, ki kell várni a hét évet, mire újra nyugalmat talál. Ez alatt az idő alatt pénzt gyűjtenek, hogy a lehető legpompásabb temetést rendezhessék a megboldogultnak. Hét év után kihantolják a sírt és díszes temetést terveznek számára, hatalmas vendégsereggel, gazdagabb családoknál állat áldozattal, és végső nyughelyére, egy díszes, házformájú síremlékbe helyezik azon a földön, ahol életében dolgozott. Az ősök tisztelétének jeléül ezeket a házikókat mindig gondozzák, tisztán tartják, újra festik.

A temetési szertartás után pedig felszolgálják a batak konyhaművészet messzeföldön híres fogásait, a fűszeres halat, sertés vagy kutyahúst sok-sok chilllivel, a sült vért és az elmaradhatatlan pálmabort. Szól a gitár, zengnek a dobok és az egész falu hajnalig táncol, ugyanazokkal a kecses, lassú mozdulatokkal, mint őseik tették több ezer évvel ezelőtt.
Teljesen elbűvöltek bennünket ezek a történetek, melyeket megtudtunk a rizsföldek kicsiny házikóiról. Közben buszunk felért a hegytetőre, ahonnét káprázatos kilátás tárult a szemünk elé. Langyos szellő borzolta a hajunkat ahogy álltunk a magaslaton, lábunk alatt a tó mozdulatlan vize visszatükrözte az égen gomolygó felhőket, két hatalmas sasmadár körözött a fejünk felett, és csak ámultunk, mennyi földöntúli szépség van ezen a világon!
Délután még úsztunk egyet a selymes vízű tóban és a hotel teraszáról figyeltük, hogyan festi az eget a vörös ezernyi árnyalatára a lenyugvó nap fénye, brekegtek a békák, a szél ismeretlen virágok és távoli tüzek illatát hozta, imádtuk az itt töltött napok minden pillanatát!
Folytatás következik…
Copyright © 2020 Szöveg és fotók: Kubovics Villő Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.