Reggel 6-kor bevágott gyors reggeli után 6.20-kor már indulunk is a reptérre, hogy az Air Ázsia járatával Szumátrára utazzunk. A sofőrünk megtestesíti az ideális sofőrt. Nem emelhet, nem tudott angolul és mint kiderült őt biztos nem fogják megbírságolni gyorshajtásért. A végén Villőnek rá kellett szólnia, hogy ilyen tempóban lekéssük a gépet, és akkor hajlandó volt gyorsítani egy kicsit. A reptér nagy része automatizálva van, így magunknak kell nyomtatnunk a poggyászjegyet a feladáshoz. Jól kezelhető a program, Villő kitölti amit kell, megkapjuk a poggyászjegyeket. átmegyünk 3 biztonsági ellenőrzésen és hamarosan beszállás. Egy órás eseménytelen repülőút után landolunk Szumátra fővárosában Medánban. Átesünk a bevándorlási procedúrán, útlevelünk itt is feltűnést kelt, gyorsan megy.
Kint találkozunk Cipta-val. Ő lesz a vezetőnk egész itt tartózkodásunk alatt. Két egyforma fekete Toyota vár ránk. Az egyikbe ülünk mi Tibivel és bezsúfolva az összes csomag, a másikban utaznak a többiek. Cipta velünk jön. Figyelem az utcákat. Forgalmasak, mindent árulnak mindenhol, a 2×2 sávot elválasztó részen kínálnak vizet, ételt, mindenfélét. A közlekedés itt is bal oldali. Dudálnak mindig, mindenütt. Dudálva jelzik, hogy előzni fognak, hogy a szembejövő számítson rájuk egy-egy szűkebb kanyarban, amikor még véletlenül sem a saját sávjukban érkeznek. Mintha a visszapillantó tükrök nem is léteznének. Igaz, ahogy be van állítva sok mindent láthat benne a sofőrünk – pl magát igen előnyös szögből – de a mögöttünk zajló forgalmat biztos nem. Mindegy is, a módszer beválik, egész úton nem láttunk balesetet, angyali nyugalommal kerülgetik egymást, nincs ökölrázás, kiszólogatás, vagy biológiailag kivitelezhetetlen mutatványokra való felszólítás. Kialakul a szokásos dugó. a 2 sávra 3 sávnyi autót + 1 sávnyi robogóst zsúfolnak össze. Mivel az út két részét középen akadály választja el, nem ritka, hogy egy-egy robogós a forgalommal szemben érkezik. Belefér.
Megállunk pénzt váltani. 100 dollárt váltok át, ami több mint egy millió indonéz rúpiah. Hurrá! Ilyen gyorsan sem lettem még soha milliomos. (50 000.- rúpiah kb 1000.- Ft). Újabb megálló, tankolunk, a többiek bemennek kávézni a helyi Dunkins Donutsba, amelyben kissé megviselt fánkok sorakoznak a pultban és az árlista alapján rengeteg fajta kávéjuk van. Mindenfélét rendelnek, tejjel, tej nélkül, a kiszolgáló lány nem mondja, hogy nincs, de végeredményképpen mindenki ugyan olyat kap és szigorúan tej nélkül. Később megtudjuk, hogy a szigeten ritkaságszámba megy a tej. Az itt tartott szarvasmarha húsmarha, nem fogyasztják a tejet, maximum nagyon édes, szirupsűrűségű, dobozos, sűrített tej formájában találkozhatunk vele.
És itt essen szó a wc-ről is ami minden utazás alkalmával tartogat meglepetéseket. Itt is a pottyantós a megszokott, de nagyon sok helyen találkozunk angol wc-vel és ezt – igen praktikusan – már az ajtón is jelezni szokták. Sok helyen kihúzható zuhanyfejjel lehet megoldani az öblítést, de a legtöbb esetben csak egy hatalmas edény van, tele vízzel és egy merítőedény.
Cipta tápiókában sült földimogyoró lepénnyel kínál. Ízre finom, de tökéletes fogsort kíván, a fogyasztása.
Cipta elkezdett mesélni Indonéziáról. Izgatottan figyeltünk, mert minden információ új. – Indonéziának van a legkorruptabb kormány a világon… Upsz, így elsőre nem ez lett volna, ami legjobban érdekel, de ebből is látszik, hogy bármi okot adhat nemzeti büszkeségre.
Kiérünk a városból, az út mellett pálmaligetek. Igen. Ameddig a szem ellát olajpálma ültetvények. Zöld, nem is különösebben ronda, több benne az aljnövényzet, mint egy hazai bükkösben. Csak később, a dzsungelba belépve értem meg, hogy miért hívják az olajpálma ültetvényeket ökológiai sivatagnak. Időnként házak váltják az pálmákat, apró termetű, őzikeszemű, meleg barna színű tehenek legelnek az út szélén. A gyönyörű, rendezett házak keverednek a düledező viskókkal, időnként közéjük keveredik egy-egy apró temető, sírhely. Itt nagyon fontosnak tartják az ősökről való megemlékezést, ezért minden család igyekszik minél szebb, díszesebb sírhelyet emeltetni, ami gyakran több évig készül. Az út mellett hatalmas halmokban áll valami gyümölcsszerű termés. Az olajpálma termése. Rozoga teherautó jár körbe és begyűjti a kirakott termést. 3-4 olajpálma már eltart egy családot. 40 kiló körül van egy terméscsomag, 4 hetente szüretelhető, munka alig van vele. Az egyetlen veszélye Cipta szerint, hogy vannak tolvajok akik ellopják a termést. Szóval könnyű, biztos megélhetést biztosít, kereslet van rá, hát persze, hogy aki csak teheti próbál ebből megélni.
Nézem a tájat, a forgalmat. Feltűnik, hogy a távolsági buszok szélvédője előtt sűrű rács van. Megtudjuk, a kövek ellen. Majd kiderül, hogy ezek a buszok átszelik a szigetet és van, ahol divat az aszfaltkalózkodás, azaz kővel bedobják a szélvédőt és amikor emiatt megáll a busz, kirabolják. Nem tudom, hol lehet ez szokásban, mert mi mindenhol csak végtelen kedvességet tapasztaltunk. Megállunk egy út széli kifőzdében ebédelni. Angol nyelvű étlap nincs, de Villő és Cipta mindenkinek segít és senki nem marad éhen. Pincérfiúnk egész világosra van sminkelve. Elsőre nagyon furcsa. Itt a világos bőrt tartják elegánsnak és szépnek, úgyhogy minden kozmetikai terméket úgy hirdetnek, hogy fehérít, és később nagyon sok embert látunk a bőrszínénél 2-3 árnyalattal is világosabbra alapozva. Az étkezdében felhőként gomolyog jó pár macska. Amint elviszik a tányérunkat, követik és könnyed kecsességgel ugranak fel utána a konyhapultra, hogy elfogyasszák a maradékot. Senki sem zavarja el őket.
Közben halljuk a müezzin imára hívó énekét. Ami igazán meglepő, hogy női hang. Megkérdezzük Ciptát, hogy hogy is van ez az imádkozással. Azt feleli ők muszlim light-ok ezért nem állnak meg 5x imádkozni.
Megérkezunk Bukit Lawangba. Szállásunk a falut átszelő folyó közvetlen partján van, simán le lehet sétálni és beleállni az alacsony, sebes sodrású vízbe.
Ahogy elfoglaljuk a szállást a többek elmennek a faluba körülnézni, én egy kicsit szemügyre veszem a környék állatvilágát. Az elmaradhatatlan makákók egy csoportja rohan át a kerten, de a figyelmemet leginkább egy 4 fős kutyafalka foglalja le. Sokan vannak a kertben, a folyóparton, de a kutyák senkire ügyet sem vetnek. Az egyik talál valamit, elkezdi rágni, jobbról megérkezik a másik. A kajatulajdonos hörög, mutogatja a fogát, az újonan érkezett nem fenyeget, csak csigalassúsággal nyomja a súlypontját előre. Nézem, meddig bírja a másik, mi lesz ennek a vége. Semmi. Egyszer csak a gyengébb kutya hátralép és átengedi a kajáját a dominánsabbnak. Ami viszont ezután jött…Bejön a képbe egy harmadik kutya. Vidám farokcsóvával odamegy a dominánshoz, aki majdhogynem illedelmes mosollyal adja át neki a megszerzett eledelt. Kíváncsi vagyok az ivarukra, célirányosan nézelődőm. Mindegyik kan!
Vacsorázni a túlpartra megyünk át. Egészen addig nagyon tetszik az ötlet amíg rá nem jövök, hogy az út a folyón keresztül kifeszített függőhídon át vezet. Egyébként is utálok gyalog átmenni egy hídon, de a függőhíd.. A rémálmom. Ki van írva egyszerre max 8 ember tartózkodhat rajta, de persze jóval többen szeretnének átmenni minden percben. Várom amíg leürül és nekivágok. Az első lépések egész jók. kb az 1/3-át teszem meg az útnak amikor szemből is jönnek. Más a lépésritmus, a híd elkezd oldalra kilengeni. Kapkodok, kapaszkodnék az oldalsó korlátba, ami szerintem rémisztően alacsony.
Nem érem át a hidat, hogy mindkettőt megfogjam, ha csak az egyik oldalit fogom úgy érzem az egész tákolmány másodperceken belül átfordul a saját tengelye körül. Az arcomon kiülhetett az ős, zöld rémület mert minden szembejövő udvariasan félreáll. Ezentúl írásba tudom adni, hogy a káromkodás igenis nagyon jó oldja a feszültséget. Olyan szavak is eszembe jutottak, amikről azt sem tudtam eddig, hogy ismerem. Túléltem. Leülünk vacsorázni, a nagy ijedtségre iszom egy alkoholmentes gyümölcskoktélt. A vacsoránk különböző fogásokkal megrakott közös tálak az elmaradhatatlan rizzsel. Jóllakva elindulunk vissza. Közben csatlakozik a kis csapatunkhoz Imám, aki a dzsungelben lesz a vezetőnk, igazi nyomkövető. Villő sokat mesélt róla, tavaly is ő vitte a csapatot. Dicsekedve meséli, hogy Ausztriában töltött pár hetet egy tanfolyamon és eljutott Budapestre is. Kérdezzük, hogy hogy tetszett. Nem emlékszik sokra, mert csak 3 napot töltött itt és mindhárom nap részeg volt. Ő is flexibilis muszlim.
A szálloda előtt többen összejönnek a személyzetből, Imám elkéri az egyikük gitárját és halk gitárszó mellett zárjuk a csillagfényes estét.
Folytatása következik…
Copyright © 2020 Szöveg és fotók: Tüske Ágnes Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
