Lassan ébredezünk. A tegnap száradni kitett cuccainkat egy cseppet sem érezzük szárazabbnak, mint tegnap este, külön nejlonzsákba csomagolva kerülnek a hátizsákba. A többiek mesélték, hogy éjszaka összefutottak valami kisebb szőrös lénnyel, ami mászkált rajtuk. Ha rajtam is végigment, akkor egészségére, mert nem vettem észre. Amíg elkészül a reggeli, kapunk teát meg kávét, keksszel. A reggelink sajtos és sonkás szendvics, paradicsommal, uborkával és salátával.
Napi hétszer eszünk, de kell az energia és az itteni eledelek nem túl táplálóak. Reggel 6-7 körül kapunk teát keksszel. Ezt követi a reggel szendvics 9 óra körül. 11 körül gyümölcsből álló bőséges tízórai, 2 körül ebéd, 5 óra körül leérve a táborba ismét tea és keksz, majd 8 óra körül vacsora és lefekvés előtt gyömbértea valami rágcsálnivalóval pl apró földimogyoróval, ami feltörve már eleve sós egy kicsit. Imám tegnap este elköszönt, hogy reggel jön, de az utolsó napig nem is látjuk viszont, úgyhogy a mai vezetőnk Herman. Mialatt reggelizünk egy orángután hintázik át a folyón. Nőstény ez is, a pici, pocakos kölykével.
Összepakolunk, vizicipőt húzunk mert ma a folyó medrében haladunk tovább. Az egyik megállóban az egyik kő alól kilógó élénk színű valami vonja oda a figyelmemet. Megpróbálom óvatosan levenni róla a követ. Apró, de élénk színű kígyócska kerül napvilágra, sajnos erősen vérzik. Triangle keelback (Xenochrophis trianguligerus), egy békákkal, halakkal táplálkozó hátsó méregfogas hüllő.
Herman nem bonyolítja túl a cipő kérdését, végig mezitláb jön, mindegy hol megyünk. Úgy érzem ma csak felfelé megyünk. Tegnap az órám szerint 44 emeletet és 7 km-t mentünk felfelé, a mai érték 83. emelet és 5 km. Ma a növényeké a főszerep. Orángutánt csak hihetetlenül magasan láttunk és a punk majmocskáink is elmaradtak. Herman mutat egy hatalmas, egyenes törzsű fát, hogy valamilyen nemesfa. Mondja a helyi nevét, de sajnos a nevekkel hadilábon állok, ázsia élővilágában – különösen a növények, fák neveiben – majdnem teljes sötétségben tapogatózom. A nagyapja még szó nélkül kivágta volna, hogy asztalt és épületfát készítsen belőle, de ma már annyira ritka, hogy minden példányt óvni kell.
Látunk egy szarvascsőrű madarat is, az út mellett egy fán, de mielőtt szólni tudnánk a többieknek, hogy halkan és óvatosan jöjjenek közelebb, a mozgás megriasztja és elrepül. Itt már nincs másik csoport rajtunk kívül. Hatalmas faóriások mellett visz el az utunk, van ami még lábon áll, magán cipelve a liánok, rajta élősködő növények súlyát és van ami már kidőlt, hatalmas léket vágva az erdő majdnem teljesen zárt növényzetébe. Az ilyen lékek beindítják az ott élő kisebb fák növekedését és két-három év alatt újra zárt növényzet borítja a területet. Valami hihetetlen egységes szövetet alkotnak a növények. Minden kapcsolódik mindenhez, a fákat körbecsavarják a liánok, amiken futónövények nőnek.
Ami meglep, hogy hiányoznak a meleg és a magas páratartalom ellenére hiányoznak a nálunk ismert nagykalapos gombák. Taplógombából viszont nagyon sokat látunk, mindenféle méretben, színben. Kalapos gombából szintén csak apró, telepesen élő korhadéklakókat látunk.
Ebéd után vezetőnk egy növényi rostokból álló szivacsos csomót mutat. A világ legkisebb medvefaja, a honey bear használja a méz kiszedésére a méhek fészkéből. Nagyon sajnálom, hogy nem találkoztunk ezzel a gyorsan csökkenő egyedszámú fajjal. Sajnos a kínai gyógyászatban erőt tulajdonítanak a testrészeinek, ezért kíméletlenül vadásszák. Az állatok mindenhol körülvesznek, de a legtöbb esetben csak a nyomaik látszanak. Figyelem Hermant ahogy mezítláb halad előttem. Tűnődőm, hogy vajon hogyan csinálja. Lenézek a földre és rájövök. Nincs talaj alattunk, a hajszálgyökerek sűrű szövedékén lépkedünk.
A mai szállásunk is a folyóvölgyben áll. Irány a víz. Kérdezzük, hogy a mai fürdőszobánk, de csak rejtélyes mosoly a válasz, és annyit mondanak, hogy még 40 méter felfelé. Elindulunk. Szó szerint felfelé. Porcikám sem kívánja a mászást, de amikor odaérünk eláll a lélegzetünk. Kettős vízesés zubog alá a magasból. A felső, keskeny, zuhatag mély medencét vágott a kőzetbe, a szélén – mint egy túlfolyón – szélesen zubog alá a víz. A medence olyan mély, hogy nem ér le a lábam, úszni kell. Lelátni az aljára és apró halak úszkálnak közöttünk.
A pancsolás után visszamegyünk vacsorázni. A folyóból kísérőink kivesznek megmutatni egy jól megtermett tarisznyarákot. A szokásos tűzgyújtás és vacsora közben apró fénypontok jelennek meg a túlparton. Szentjánosbogarak.
Folytatása következik…
Copyright © 2020 Szöveg és fotók: Tüske Ágnes Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
