Az utazás illata

Azt hiszem a lelkemnek már igazán hiányzik hogy útra keljek, mert az utóbbi időben csupa-csupa olyan illat jön elém, ami felidéz egy szép, távoli országban megélt pillanatot.

A jógateremben kezdődött. Behunytam a szemem az óra eleji légzőgyakorlathoz, beszívtam a füstölők illatát és egyszer csak egy bangkoki templomban találtam magam.

Szingapúrból érkeztünk ide, a lányaim még kicsik voltak, szinte sokkolta őket az ott látott tisztaság és rendezettség után a város utcáin uralkodó káosz és zűrzavar, a szmogos levegő, dudálás és kiabálás és főleg a kifőzdékből kiáramló intenzív illatok. A szállodánk mellett volt egy kis templom, amit szerettem volna megnézni, de a gyerekek csak az udvaron lézengő macskák miatt voltak hajlandóak bejönni velem. A cicák elfutottak, a lányok pedig nem  akarták levenni a cipőjüket, nem szerettek volna kendőt a vállukra, mindennel bajuk volt, alig tudtam rávenni őket, hogy benézzünk a szentély belsejébe. Végül beléptünk a magas mennyezetű, félhomályos helyiségbe, ahol virágokkal körbevett, aranyozott Buddha szobor ült méltóságteljesen.

Letérdeltünk a megkopott bordó szőnyegre az oltár elé és a gyerekek azonnal átérezték a helyből áradó földöntúli békességet. Az én két locsi-fecsi lányom, akik nem is akartak bejönni ide, csak ültek néma csendben a templomban, a füstölők illatában, nézték a derűs mosolyú Buddhát és mondhatom, hogy eggyé váltak a világmindenséggel 🙂 Ennek a pillanatnak az emléke látogatott el hozzám a jóga órán 🙂

Pár nap múlva az első párás, kora őszi reggelen a diófa leveleit gereblyéztem a kertben, mikor megcsapta az orromat a nedves föld, a korhadó növények szaga és egy pillanatra ott találtam magam egy dzsungelbéli reggelen, az égbenyúló őserdei fák tövében, mikor a fenséges banános palacsinta után túrára indultunk. Talpunk alatt az éjjeli esőtől ázott földet megbarnult falavelek borították, a felszálló párától a fák csúcsai gőzölögni látszottak a hajnali napsütésben, körülöttünk az ébredező erdő csendje, a természet és a határtalan szabadság érzése. Igazán szépen kezdődött az a nap a kertben, de azért dzsungeltúrára szívesebben indulnék el az év bármelyik reggelén 🙂

Egy másik szeptemberi napon a városban akadt dolgom, futó zápor után sétáltam az utcán és a nedves kövekből feszálló esővíz illata elrepített egy malájziai mecset virágokkal ékesített, díszes udvarára. Láttam magam előtt a karcsú tornyokat, a kócos rózsaszín virágok szirmain csillámló vízcseppek ragyogását a trópusi eső után, hogyan kerülgettük a gőzölgő pocsolyákat a kerti úton és szinte éreztem talpam alatt a fényesre csiszolt márványpadló hűvös érintését és képzeletben újra  belestem a muszlim szentély mélyére, egy titkos világba, ahová nekünk nincs bejárásunk.

Következő nap a bioboltban a teafüvek polca mellett mentem el, amikor orromba szállt egy gyógynövény erős illata és hipp-hopp már egy füvesasszony pultja előtt találtam magam Észak Thaiföld hegyei közt. Egy szent helyet látogattunk meg, egy titokzatos barlangot, melynek mélyén ősi, kőből faragott, dísztelen Buddha szobor rejtőzik. Fedett lépcsősor vezetett kifelé a hegy mélyéből, borotvált fejű, sáfrányruhás szerzetesek és mezitlábas zarándokok rótták a lépcsőfokokat, mellette mohás falú, zöld vizű medence, színpompás virágokkal díszített kert, körülötte a végeláthatatlan őserdő. Az út mellett láttam meg az árusok bódéit, akik gyógyfüveket, teákat és illatos balzsamokat kínáltak mindenfajta betegség ellen. Az itt élő emberek hite szerint a szent helyek közelében termő növényeknek különösen erős a gyógyhatása. Fantasztikus kínálat volt az idős, fogatlan füvesasszonynál, szárított növények, porok, teák, gyökerek, olajok és balzsamok sorakoztak a polcokon, kizárólag thai feliratokkal. Nem találtunk közös nyelvet a nénivel, ezért elmutogattam fájós derekamat, mire ő csillogó szemmel elővarázsolt egy kámforos illatú balzsamot és illusztrálta a használatát is. Imára kulcsolt kézzel, kölcsönös hajlongások közepette, mosolyogva búcsúztunk egymástól. A balzsamot azóta is használom, igazi csodaszer és Thaiföld illata van 🙂

És megint a jóga terem, újra megtörtént. Bőrömön a kókuszolaj illata, a teremben égő mécsesek és füstölőpálcikák aromája, a relaxációs zenében felcsendülő csengettyűk csilingelése, hangtál rezgése és egy pillanat múlva már egy balinéz templomi ünnepségen voltam. Az út melletti banánlevélből készített díszek lobogtak a sós tengeri szélben, zengtek a dobok, szóltak a csengettyűk és a hívők egész nap imádkoztak. A mantrák dallama egy másik világ kapuját nyitotta meg számomra. Színpompás selymet viselő gyönyörű asszonyok, kezükben nagy gonddal készített, több emeletes áldozati ajándékokkal, rémisztő vigyorú, ruhába öltöztetett szobrok, füstölök, gyertyák, illatos virágok, egy álomszerű délelőtt az Indiai-óceán partján, egy eldugott falusi templomban, Bali szigetén.

Tegnap este pedig gyömbért szeleteltem a konyhában és ahogy néztem kifelé a lassanként sötétbe boruló kertbe, egyszer csak egy messzi-messzi vietnámi vendégházba kerültem. Rönkfából gyalult padon ültem, Sapa hegyei között egy hűvös, borongós napon. Egész nap túráztunk a hideg, szakadó esőben, átázott az esőkabátom, elfagytak az ujjaim, mindenütt csak sár, víz és köd. Elfáradtam, fáztam, nem is láttam a tájat, csak a földet néztem magam előtt. Végre megérkeztünk egy fából készült épülethez, a teraszon levettük a csuromvizes kabátokat, ledobtuk a hátizsákokat, lehelgettük fagyos ujjainkat, mikor a háziak forró, gőzölgő gyömbérteával kínáltak meg minket. Ültünk fatörzsekből készült padokon, szorítottuk a meleg poharakat, testünket és lelkünket átjárta az illatos, forró, éltető ital. Néztük a távolba vesző hegyeket, a vízben álló rizsföldeket, hallgattuk a tetőn szakadatlanul kopogó esőt, ez a pillanat a szívemben örökre összekapcsolódott a gyömbér illatával.

Hálás vagyok azért, hogy ennyi csodás helyet bejártam a világon, érezhettem esőerdők, óceánok, kikötők, pompás virágok, isteni gyümölcsök, sülő húsok, tábortűz, halpiac, trópusi eső, forró aszfalt, masszázsolaj vagy akár elefántkaka szagát és repesve várom a pillanatot, hogy friss élmények, új kalandok és még ismeretlen illatok nyomába eredjek 🙂

Copyright © 2020 
Szöveg: Kubovics Villő, Fotók: Kubovics Villő és Gáspár Kata
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.