Bukit Lawang, a szumátrai dzsungel falu – Tüske Ágnes írása

A folyópart vibrál a színektől. A támfalakat graffitik díszítik. A lépcsősorok színesre festve. Élénk színű fejkendőt viselő lányok szállnak be és ki a raftingcsónakokból, csoportosan összebújva, mint egy csokor mezei virág. És mindenki üdvözöl, integet.

A bazársor teljesen változatos. Vannak jó minőségű ruhák és hello kittyvel díszített műanyag alapú ruhaköltemények egyaránt. Betérünk egy vegyesboltba. Szétnézünk helyi specialitásokat keresgélve. Rita egy adag szárított borsót talál, Villő egy – nem tudom máshogy mondani – flamingó színű és valószínű flamingó ízesítésű nápolyival jön ki. Ballagunk, nézelődünk. A sok bazár között van néhány tényleg érdekes és értékes dolgokat árusító stand is. Két festőt is találunk nem messzire egymástól, akik nagyon jó állatportrékat festenek fára. vászonra. Van egy fogadalmam, hogy sehonnan nem hozok semmit, amiről port kell törölgetni, de egy szarvascsőrű madár portré komoly kísértésbe hoz.

Találkozunk egy fafaragóval. Villő felismeri, hogy batak származású, akik a Toba tóban lévő Samosir szigetén élnek és az ott használatos „Horace” köszöntéssel üdvözli amitől az úr nagyon boldog. Nagyon szeretnék olyan kést venni, mint amit a rangerek használtak az erdőben, rá is kérdezek. Teljesen ledöbben. meg akarok ölni valakit? Dehogy akarok. Szumátrán még az étkezéseknél az asztalra sem kerül fel kés, ez a béke jele, ezzel jelzik, hogy nincs mitől tartani, az erőszak az utolsó, ami szóba jöhet, bar nem tudom milyen kárt lehet okozni egy ártatlan vajkéssel.

Találkozunk, két elbűvölő idős hölggyel. Megkérdezem, hogy csinálhatok-e róluk fotót. Persze, felelik. Nagyon tetszenek az itt lakó idős hölgyek. Színesbe öltözve üldögélnek, nevetgélnek, pletykálnak.

Kipróbálunk egy újabb ismeretlen növényt. Ízre tök és a krumpli között van, szeletelve, tésztába forgatva, olajba sütve árulják. Míg Villőék nézelődnek egy boltban, én a parton az itt a piros, hol a piros helyi változatát játszókat figyelem. 3 db, a sakktábla bástyájára emlékeztető, figurával játszák egy borsószem segítségével. A fogadók 100 ezer rúpiással játszanak. Nézem az egyik játékost, hamar elveszít 700 000 rúpiát, az közel 15 000.- Ft (50 USD). Nem kevés pénz, 100 ezer körüli összegből simán meg lehet vacsorázni. Nincs sok esélye a fogadóknak a nyerésre, mert a keverő tényleg bravúros sebességgel mozgatja a bábúkat. Megkérdezi, hogy nem akarok-e játszani, de eszem ágában sincs. Különösen mert oldalról figyelve kiszúrtam, hogy a borsószemet be lehet szorítani valahogy a figurák aljába.

A bazársor végén vissza kell mennünk a túloldalra a szálloda sorra. Már a raftingról kinéztem egy kőből épült hidat, kérem, hogy azon menjünk vissza, hátha az szilárdabb. Hát nem. Ugyanúgy függőhíd ahogy a többi, csak szélesebb. A helyiek álldogálnak, selfieznek rajta. Én átrohanok reszkető lábakkal. Fura betonlépcső vezet le a túloldalán. Mintha az építtetőknek lett volna egy lépcsőfok zsalu sablonjuk, de fordítva használták volna. A magassága az általunk megszokott lépcsőmélység, a mélysége meg mintha az itthoni lépcsők magassága lenne. Nagyon magas és nagyon keskeny.

Közben fény derül arra, hogy hogy jut el az árú a szállodákhoz ahova autóval nem lehet eljutni. Hát motorral. Egy másik – sokkal rozogább – függőhídon egy áruszállító robogós jön át, megpakolva. Számomra cirkuszba illő ez a mutatvány, de neki látszik, hogy rutin.

Visszajutva a szállodába a recepción sikerül tőrt vennem. Zsákmányommal megyek vissza a szobába, de előtte megállok és a cuccaimat lepakolva magam mellé még megpróbálok egy-két fotót készíteni a folyóban fürdőkről. Hihetetlen jó megfigyelők az itteniek, 30-40 méterre vagy még távolabb is lehetnek, de kiszúrják a fényképezőgépet és integetnek. Egy férfi jön arra a két kislányával a szállodában dolgozó nagypapát látogatták meg, rám köszön és megdicséri a késemet, hogy mennyire örül, hogy megvettem, ez egy nagyon jó kés.

Éppen indulnánk vacsorázni amikor kopognak a szobában. A szálloda egyik alkalmazottja, aki azért jött, hogy figyelmeztessen, a cipőket vigyük be éjszakára, mert a makákók ellopják. – Ruhákat is lopnak? – Nem, csak cipőket. Hát a fene a gusztusukat. 😊

Vacsora után benyomjuk a wapet, bemászom a szúnyogháló alá és mély álomba merülök.

Folytatása következik…

Copyright © 2020 
Szöveg és fotók: Tüske Ágnes 
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.