Ez a sziget a kutyák paradicsoma. Minden boltban, háznál fekszik egy, követik a csapatban mászkáló gyerekeket, gazdákat. Nem ugatnak, nem agresszívak, a legtöbb közepes méretű, zsemleszínű, kunkori farkú, de egyszer láttam egy teljesen welsh corgi-ra hasonlító példányt is. Nincs az európaihoz hasonló állattartási kultúra, minden szuka sokat ellett, a kanok tökösek, rengeteg kölyök van, viszont idős kutyát nem látunk. Szemlátomást nyugodtak, kiegyensúlyozottak, jól tápláltak.
Lemegyünk a hegyről a helyi piacra. A szokásos, nem túl jó minőségű, de messziről látszódjon, hogy mi ott voltunk, ezért hatalmas Toba-Lake felirattal ellátott, turistáknak szánt pólók, sapkák mellett nagyon szép fafaragásokat és csodaszép szőtt sálakat is kapni. Ez nem csak turistabazár, hanem a helyiek is innen szerzik be ami kell, úgyhogy a part közelében szárított halat, fűszereket, gyümölcsöt is árulnak. A mellékutcában betérünk egy vegyesbolta. Barátságos fekete kamaszkutya fogad, el van bűvölve attól, hogy megsimogatjuk. Feltartott farokkal vonul át előttünk szomszéd boltba jelezve, hogy az is az ő birodalma. Itt kertészeti szerszámokat, a következőben gyerekjátékokat és irodaszereket árulnak. Egyszer csak Villő behív a bolt belsejébe. 2 sorban házuktól megfosztott PC-k állnak, 10-12 db. Kisfiúk játszanak rajta mindenféle öldöklős játékot. Felfedeztük a játékterem helyi változatát.
Délután szabadfoglalkozás. A csapat egy része a szállodában masszíroztat, lazít, Rita, Tibi és én elindulunk felfedezni a környéket. Célunk, hogy lejussunk a partra. Mint kiderült nem könnyű a tervünk kivitelezése, mert a partot teljesen beépítették a különböző szálláshelyek, ugyanis a Toba tó rendkívül keresett és népszerű nyaralóhely. A másik ok, hogy a Toba tó egy szupervulkán kráterében alakult ki, helyenként 400 méter mély, egyszerűen nincs homokos vagy köves lankás partja. Véget ér a föld és ott rögtön kezdődik a hajókikötésre alkalmas vízmélységű tó.
Ballagunk, nézelődünk. A kertekben mindenhol különféle gyümölcsfák, kakaófa. Apró, pár négyzetméteres rizsföldek tartoznak a házakhoz. Az egyik ház teraszán kint játszanak a gyerekekkel, a Baby shark doo, doo, doo slágert dúdolják. Már néhányszor hallottuk az út folyamán, elkezdjük mi is dúdolni, összeéneklünk és vigyorogva megyünk tovább.
Megpillantjuk a vizet és a belelogó stégeket. Igyekszünk odajutni, de csak egy ház kertjén keresztül sikerül. A család kedvesen köszön, amint kicsit szégyenlősen keresztülvágunk rajtuk. A stégen leülünk, nézelődünk, fotózunk. Hajók jönnek, mennek forgolódnak a vizen.
Egy srác rákászik a hosszú csónakjából. Pár stéggel odébb valamilyen virágzó vízijácint borítja a tavat. Át kellene menni oda, el is indulunk a beton hullámtörők labirintusán. Hamar egy fém kerítés állja az utunkat, nincs más dolgunk, mint átmászni. Víz, gép letesz, mászik, a többiek átadják a cuccot és jöhet a következő. Sokra nem jutottunk, mert pár méterrel később áthidalhatatlan a szakadék a két beton között. Vissza az egész.
Hazafelé még megállít egy közeli vendéglős, hogy menjünk hozzájuk vacsorázni, alig tudjuk szegényt lerázni. A szállástól pár méterre egy teherautó álldogál, mobil kukoricadaráló. A tetején a gépkezelő önti a garatba az aranyszínű szemeket, alul egy másik zsákban felfogja a csirke-eledellé alakított kukoricát.
Vacsorára érünk haza, egy közeli, rákokra specializálódott, vendéglőbe foglalt Villő asztalt. Én vajban sült homárt kérek, a többiek grillezett homárt, halat. Kisebb és nagyobb macsekok keringenek az asztalok alatt és a lábunk körül, nyávogva követelik a részüket. Lenézek és a világ egyik legkancsalabb macskafeje bámul rám reménykedően. 
Megint összepakolással zárjuk az estét, ezúttal a repülési szabályok szerint osztályozzuk a holmit, a Szumátrai kirándulásunk a végéhez közeledik, holnap indulunk haza.
A hely népszerűsége meglátszik a reggelin is. Itt van rendes, nem sűrített tej, palacsinta, sült tofu, virsli.
A sziget a legszebb arcát mutatva búcsúszik tőlünk. Ezúttal kishajóval megyünk ki a szárazföldre, az autók még hajnalban kihajóztak. A kishajó a szálloda stégjénél vesz fel minket éktelen tülköléssel, utána körbemegy a partnak ezen a szakaszán, megállva a fuvart kérő szállodák stégjeinél. A szárazföldön találkozunk a sofőrjeinkkel és nekivágunk a Medán felé vezető több mint 4 órás útnak, majd repülünk haza.
Köszönöm az élményeket Szumátra 🙂
Copyright © 2020 Szöveg és fotók: Tüske Ágnes Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
