Hajózás a Mekongon, látogatás Laoszban – Erdei Csilla írása

MEKONG – kimondva is van egy különleges hangzása a szónak, de amikor ott van az ember a közelében, akkor érzi csak a fenséges és rendíthetetlen erejét ennek a hatalmas folyamnak.

A Mekonggal először még Thai oldalon találkoztunk, mikor késő este megérkeztünk Chiang Kongban lévő szállásunkhoz. A városka  az „Aranyháromszög” néven elhíresült, sokszor detektívregényekből ismerős terület része, ami a világ legjelentősebb ópiumtermesztő területe volt még a közelmúltban is. A Thaiföld-Burma-Laosz határán található hegyes-völgyes,  bejárhatatlan és feltérképezetlen, kis törzsek által belakott területen a II.  világháborút követően megszervezték az ópiátok rendszer szintű előállítását  és az egész világra kiterjesztett értékesítését.  A jelenlegi, rendkívül szigorú thai – akár halálbüntetést is megengedő – törvények szabtak határt a drogkereskedelemnek. A térséget a thai kormány tudatosan fejlesztette az ezredforduló után turisztikai célponttá, hogy a helyieknek a drogkereskedelem kiszorítását követően is megélhetést biztosítson.

Este, a  sötétben csak sejtettük a folyó jelenlétét, ám hajnalban, még indulás előtt, mikor kinéztem az erkélyen, varázslatos kép fogadott, a túloldali laoszi partok pedig sokat sejtetően vesztek a hajnali párába – alig vártam már, hogy ott legyünk.

A túloldal már Laosz!

Gyors buszos átkelést és vízumigénylést követően beszálltunk a hagyományos, Laoszban mindenhol használatban lévő hosszú, kecses hajóba,  ahol azonnal elindult a helykereső játék, melynek lényege a lehető legjobb fotós pozíció elfoglalása. Körülöttünk a hordárok serényen pakolták a teherszállító csónakokra  a hordókat, dobozokat, közben a helyi családok is megtalálták a helyüket a szomszédos járatokon. A nyüzsgő hangzavar, a sietős tempót diktáló rakodók, a kisgyerekes családok nyüzsgése elvonta a figyelmünket, egyszer csak azt vettük észre, hogy mozgásban vagyunk – elkezdődött két napos hajóutunk a Mekongon.

Helyi szerzetesek a laoszi beléptetésnél

A laoszi népesség Ázsia „legtisztább”, értsd: másokkal legkevésbé keveredő népe, Ázsiában járva valóban őket lehet megkülönböztetni legkönnyebben más, számunkra majdhogynem egyformának látszó arcoktól. A függetlenségét csak 1954-ben elnyerő, de még ezt követően is az Indokínai és polgárháborúba sodródó kis ország szegénysége megindító. Ennek a hajón még nemigen láttuk jelét, jogi végzettségű lao idegenvezetőnk azonban hamar képbe hozott minket. Ő maga a messzi északon földművelésből él, ha nincs éppen turistacsoport, akiket kísérhetne. Busszal felmegy északra, onnan kétnapi járás, míg hazaér – ennél többet azt hiszem, nem is kell mondanom. Munkát a városban – kapcsolatok híján – eddig nem sikerült kapnia, hiába a komoly iskolai végzettség és az arrafelé igen ritka angol nyelvtudás.

A folyóról lélegzetelállító, érintetlen őserdők tárultak elénk – sajnos sok helyen irtások nyomai látszanak, a tudatos erdőgazdálkodás ezen a tájékon még várat magára.

A vízből sok helyen tarajos, éles sziklák tűnnek fel, kísérőnk elmondása szerint a folyó egyáltalán nincs feltérképezve – a hajóskapitányok egymástól, szájhagyomány útján tanulják meg elkerülni ezeket a meglepetésszerűen felbukkanó masszív képződményeket.

Első megállónk  a Khmu törzs faluja volt. A fák között felmászva a kis ösvényen olyan csodálatos a táj tárult elénk, hogy percekig leesett állal néztük a folyó kanyarulatát, nem lehetett betelni a látvánnyal.

A Khmu törzs faluja

A törzset néhány éve telepítette le a hegyekből a folyó mellé a kormány, mivel nagyon nagy volt a gyermekhalandóság – lévén, hogy a Mekong vizét itták –, híján voltak az iskolának de még a lao nyelvet sem beszélték, sőt személyi igazolványuk sincs. Most a falu tisztított vizet kap egy tartályból, iskolába járnak a gyerekek, és ismerkednek a pénz fogalmával. Kísérőnk külön kihangsúlyozta: ne adjunk nekik pénzt annak ellenére, hogy már a legkisebb is határozottan nyújtja érte a kezét, mert nem tudnak vele mit kezdeni, inkább az iskola falán lévő donációs dobozkába tegyük bele, amit ide szánunk. A törzsfőnök a falu közepén a saját udvarán „fogadott” minket, összevont szemöldökkel követte mozgásunkat és a falubelieket egyszerre.

A “törzsfőnök”

Ahogy azt Ázsiában sok helyen láthatjuk, a házak lábakon állnak, alattuk a helyet tárolásra használják.

A házak között néhol rendezett kis konyhakerteket alakítottak ki:

Konyhakert a faluban

Látogatásunk látszólag feldobta a falusiak napját, a gyerekek előttünk szaladva, vagy néhol kezünket fogva vezettek minket el az iskoláig, ahol a tanterem melletti külön épületben volt kialakítva az „iroda” és könyvtár”.

Az iroda és könyvtár egyben

A közös nyelv hiánya miatt a kommunikáció globális, mindenhol bevethető csatornáit használtuk: volt, aki egy műanyag papuccsal „labdázott” a srácokkal, mások a táblára rajzolva találgatták, mit hogyan mondanak ők a saját nyelvükön és mi a miénken.

Hajónk tatját már a lemenő nap sugarai simogatták,  amikor megérkeztünk aznapi szállásunkra. A személyzet a parton guggolva várta, hogy kikössünk és felvigyék a csomagokat a domboldalon elhelyezkedő épületekbe.

A szállás előtti domboldal gyönyörűen megművelt terület volt, előtte pedig a fenséges Mekong. A kilátás pedig lélegzetelállító:

A hely neve: Pak Beng, ha volnék olyan szerencsés, hogy visszatérek, itt megérné eltölteni még 1-2 napot. Elég volna csak a teraszon üldögélni, és néha bemenni a faluba keresni valami helyi finomságot, bámészkodni a bájos kis településen. A szálloda mögött egyébként méretes medence van – amit sajnos nem volt időnk kipróbálni.

Pak Beng ház kívülről…
…és belülről

A francia örökségnek köszönhetően – Ázsiában szinte egyedülálló módon – itt megtaláljuk az otthonról  ismerős péksüteményeket.

Valaha Laosz is a “baráti” országok közé tartozott…

A Pak Beng-i éjszakánkat követően egy elefántos reggellel, majd egy buddhista sziklatemplom látogatásával folytattuk utunkat Luang Prabang felé – ezekről majd a következő részben olvashattok 🙂

Copyright © 2020 
Szöveg és fotók: Erdei Csilla
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.