Zanzibar, Pongwe – 2020. utolsó napja

Pár nap alatt feltöltődtünk a tengerparti pihenéstől, készen álltunk felfedezni a szigetet. Reggel kicsit duzzogva vettünk cipőt a lábunkra, ittlétünk alatt mi is, mint mindenki más, kizárólag mezítláb járkáltunk a süppedős puha homokban, a nap hevétől forró trópusi fa padlón és az étterem hűs kövén.

Vidám kedvű fekete sofőrünk közel 45 percet késet, de itt senkit nem sürget az idő, Hakuna Matata, azaz minden rendben, ami a helyieknek nem csak egy gyakran ismételt mondás, hanem életfelfogás is. Kíváncsian figyeltük a kocsi ablakai mellett elsuhanó tájat. A flamboyant (tűzvirág) fa tűzpiros virágai messziről ragyogtak a napfényben, kunyhóik előtt szemetgyönyörködtetően élénk színű ruhákba öltözött asszonyok árulták gyümölcseiket, körülöttük tündéri fekete gyerkőcök és kapirgáló tyúkok sertepertéltek, az út mentén kecskék sétálgattak és púpos hátú tehenek legelésztek békésen. A rizsföldeken aratták a termést, az egyszerű, földszintes házak közötti szárítóköteleken ezerszínű könnyű kendők lengedeztek a szélben.

Első állomásunk egy pillangófarm volt. Csupamosoly vezetőnk, akinek szinte világított fogsora fekete arcában, megmutogatta a pillangók életciklusát. Kezünkbe foghattuk a gombostűfejnél is kisebb tojásokat, láthattuk a frissen kikelt aprócska hernyót, aki, pont mint a Telhetetlen Hernyócska meséjében, két héten keresztül csak eszik és eszik, míg jól megtermett, dagi hernyó nem válik belőle. Megnéztük a különféle bábokat és ámultunk a frissen kibújó pillangók szépségén, ahogy még nedves szárnyaikat szárítgatták, mielőtt neki indulnak földhöz nem kötött, illatozó virágok között töltött életüknek.

Mangó szezon van éppen, a parkoló melletti falusiak halomba pakolt sárgászöld gyümölcseiket kínálgatták. Körénk sereglettek megcsodálni fehér bőrünket és világos hajunkat, amit egy vidám csoportképen meg is örökítettünk.

Ezután a Jozani erdőbe indultunk, amely Zanzibár egyetlen nemzeti parkja. Kizárólag ezen az 50 km2-es területen maradt fenn a sziget eredeti élővilága. Az erdő nyújt otthont egy endemikus fajnak, a karcsú testű vörös colubus majmocskáknak. Görög eredetű nevük arra utal, hogy apró kezeikről hiányzik a roppant hasznos szembefordítható hüvelykujj, így a mászás közbeni egyensúlyukat hosszú farkuk segítségével tartják meg. A mókás frizurájú állatok egyáltalán nem félősek, kíváncsian figyeltek bennünket a fák ágairól. Vezetőnktől megtudtuk, hogy akár két hetet is kibírnak víz nélkül, ugyanis a fő táplálékukat jelentő leveleknek magas a nedvességtartalma. A rostanyagok lebontásában pedig szén fogyasztásával támogatják emésztésüket, mi is láttuk ahogy egyikük egy kihűlt tűzrakó helyről szerzett magának egy elszenesedett ágat és elégedetten rágcsálta.

A rövid erdei kirándulás alatt találkoztunk dús szemöldökű, fekete bundás majmokkal is, majd vörösesbarna törzsű teakfaóriások között kanyargó ösvényeken követtük kísérőnket, aki különféle érdekességeket mesélt az őshonos növényekről és felhasználásukról. Hallhattuk a misztikus zanzibári leopárd történetét is, melyet évtizedekkel ezelőtt láttak utoljára, de az itt élők mondáiban a varázslók háziállataként szerepel, amely szellemként ijesztgeti az embereket álmukban.

Következő állomásunk egy mangrove erdő volt, amely mint köztudott,az egyetlen olyan növény, mely képes megélni a sós vízben. Az ide vezető göröngyös földúton átszaladt előttünk egy sündisznó méretű, hegyes orrú, bűbájos állatka, amit mint sofőrünktől megtudtuk gili-gil-nek neveznek szuahéliül. A hűs mangrove erőben pallókból készült ösvény vezetett keresztül, ahonnan egy kellemes séta közben közelről figyelhettük az itt élő rákokat.

A kocsi felé menet zeneszó ütötte meg a fülünket, elindultunk a hang irányába. Egy fából ácsolt kunyhóban önfeledten éneklő és táncoló társaságra bukkantunk, a ritmust dobosok és egy bádoglemezt püfölő férfi adta. A ház korlátjára támaszkodva gyönyörködtünk benne, ahogy az élénk színekbe öltözött táncosok vidáman pörögtek-forogtak és teli torokból daloltak, fantasztikus látvány volt!

Ebédünket a sziget híres éttermében terveztük elkölteni, melynek különlegessége, hogy egy partközelben lévő korallszirt tetejére épült, így dagály idején csak csónakkal lehet megközelíteni. A The Rock étteremben nem kaptunk asztalt, de kint a parton találtunk egy igazán hangulatos helyet, ahol remek zene szólt és a medence mellett színes babzsákokban heverészve lehetett élvezni a fantasztikus kilátást az öbölre.

Isteni ebéd és egy fenséges kávé után indultunk vissza a szállodánkba, ahol azonnal belecsöppentünk a szilveszteri mulatságba. Együtt daloltunk és táncoltunk a közeli falu zenészeivel, leesett állal bámultuk a szálfa termetű, piros ruhás maszájok harci táncát, ugráltunk a parton rakott máglya fényénél és az éjfél beköszöntével magyarul, angolul és szuahéliül is Boldog Újévet kívántunk egymásnak. Életemben előszőr koccintottam az új évre strandruhában, mezítláb állva a zúgó óceán partján, fejem fölött ismeretlen csillagokkal.

Csodás véget ért ez a különleges év, kívánom a Világnak, hogy minél előbb gyógyuljon meg!

Copyright © 2021 
Szöveg és fotók: Kubovics Villő
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.