Hanoiba visszatérni újra minden érzékünket megbolygató élmény volt. Megpróbáltuk a Sapa sarától átázott és megkeményedett cipőket újra használható állapotba hozni, bár innentől dél felé haladva nemigen lesz szükségünk téli holmira: még egy hétig a tavasz, utána pedig a trópusok melege kísér minket 🙂
Kora reggel újabb több órás buszozást követően kishajókkal futunk ki a Tonkini-öbölbe – mert a partról semmi sem látszik abból, ami ott vár ránk. 30-40 perc elteltével kezdtek a ködben lassan kirajzolódni a vadregényes sziklák és apró szigetek, amik miatt eljöttünk idáig.
Óriási szerencsénknek köszönhetjük, hogy a lefoglalt hajós kirándulásunknál „szintet léptünk”: az általunk foglalt hajóról egy magasabb osztályúra tettek át minket, mivel az nem telt meg. Szemünk-szánk elállt attól, amit láttunk…
Nem tudom eldönteni, melyik nehezebb: leírni a várakozást és a kíváncsiságot, ami megelőzte érkezésünket, vagy az ámulatba ejtő, sokszor kopár, máskor smaragdzöld mészkősziklák látványát. A hajóval lassan haladva újabb és újabb méltóságteljes sziklacsoportok tűntek fel egymás mögött az öböl nyugodt vizében. Az már csak ráadás, hogy szinte nincs olyan pontja a hajónak – beleértve a hálószobánkat, az étkezőt és a fürdőszobákat is – ahonnan ne azt látnánk, amiért idejöttünk.
A Leszálló Sárkány Öble 1500 négyzetkilométeren (kb 3 Budapestnyi területen) 2000 körüli mészkőkúppal büszkélkedhet, melyeknek nagyobb része lakatlan. A hely atmoszférája leírhatatlan, itt tényleg a végtelen világmindenség egy elvarázsolt szeglete adja a díszletet utunkhoz. Az UNESCO 1994-ben vette fel az öblöt a világörökség természeti helyszínei közé.
Vietnam 2017-ben lazított a vízum szabályokon, ennek köszönhetően az odalátogatók száma ugrásszerűen megnőtt. A Világgazdasági Fórum szerint az ország az utóbbi években a hatodik a leggyorsabban növekvő turisztikai célpontok között, emiatt az ázsiai rangsorban a Ha Long-öböl már a top 10-ben van, elfoglalva az őt megillető helyet.
Délutáni programként kajakozni lehetett, vagy kiszállni egy csendes öbölben az egyik szikla lábánál. Lehetetlen rosszul dönteni, itt eláll a lélegzet, bárhová nézünk. Miután itt éppen tavasz van, pára illetve köd teszi kissé misztikussá látképet.
Elgondolkodtató, vajon milyen lehet a világ egyik legszebb helyén élni… ahogy én láttam, pont olyan küzdelmes, mint bárhol máshol a világon. Jelenleg négy úszó halászfalut tartanak nyilván a térségben, összesen kb 1600 fővel, akik halászatból, osztrigatenyésztésből és a turizmusból tartják fenn magukat. A háborúk idején néhány barlangban utánpótlás raktárt, máshol kórházat alakítottak ki. Kész csoda – vagy bölcs előrelátás? -, hogy a harcok nem tették tönkre az öblöt.
Az öböl úszó falvaiban főleg a Kinh nép képviselői laknak, bár az utóbbi időben elkezdődött a szárazföldre telepítésük a természeti örökség megóvása érdekében.
Hajnalban csónakázni visznek minket, ahol bejutunk az egyik, sziklák által övezett kis „belső tó” területére.
Az öböl 20 millió éves geológiai múltra tekint vissza, mialatt a tektonikai mozgások, a 4 méteres árapály váltakozása, a szél és a víz eróziója barlangokat vájt a sziklákba, melyek egy része csak apálykor látható. Egyes barlangokban különleges álló és függő cseppkövek alakultak ki.
Kíváncsi voltam, hogy a Ha Long-öböl után vajon még mit tartogathat számomra az utazás… hiszen az eddig látottakat szinte lehetetlen felülmúlni – gondoltam én. A következő fejezetekben megpróbálom megmutatni, mennyire nem volt igazam. A szürkületben nyugovóra térő hajók látványával búcsúzom a Leszálló Sárkány Öblétől – remélem, hogy nem örökre.
Folytatás következik…
Copyright © 2021 Szöveg és fotók: Erdei Csilla Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
