Az illatos fűszerek kertje, Zanzibar – Kubovics Villő írása

JAMBO! Köszöntött fülig érő szájjal sofőrünk, mikor álmosan megjelentünk a hotel madárcsicsergéstől hangos kertjében. Bekászálódtunk a kisbuszba és már rázkódtunk is az erdei úton kifelé, hogy felfedezzük néhány újabb látnivalóját ennek az izgalmas kelet-afrikai szigetnek.

Zanzibár három dologról híres igazán.  Az első és a legvagányabb, hogy itt született Freddie Mercury; a második, amibe belegondolni is szörnyű, hogy a sziget központi piacán cseréltek gazdát a fekete kontinens belsejéből elhurcolt szerencsétlen rabszolgák milliói; a harmadik pedig az itt termesztett számtalan különleges, egzotikus fűszer. Ez utóbbi miatt kihagyhatatlan program egy fűszerkert meglátogatása, ahol megtudhatjuk, hogyan néznek ki feldolgozásuk előtt azok az ételízesítők, melyeket mi csak a boltok polcain lévő tasakokban, szárítva vagy porrá őrölve ismerünk.

A szigetet átszelő, meglepően jó minőségű főúton alig volt forgalom. Néhány biciklist előztünk meg és a földekről hazafelé igyekvő, ragyogó színű ruhákat és turbánt viselő asszonyokat, akik fejükön egyensúlyozva vitték a kötegekbe kötött tűzifát, vizeskannát vagy terményekkel teli kosarakat. Az éjjeli esőtől élénken zöldellő tájban bozótos mezők, banán és kókuszpálma ligetek és apró falvak váltakoztak. Mangóval és zöld banánnal teli gyümölcsárus bódék, faóriások árnyékában ücsörgő férfiak, vidáman kergetőző gyerekek, kecskék, vizibivalyok és fényes szőrű tehenek színesítették a kocsi ablaka előtt elsuhanó napsütötte vidéket.

A kert ahova tartottunk egy nagyobb közösség tulajdona, a látogatók a belépőjeggyel és a helyben készült termékek megvásárlásával egy egész falunak nyújtanak munkahelyeket és támogatást. Azonnal magával ragadott az itteni hangulat, a szépen gondozott ültetvények közötti, virágpompába öltözött bokrok és a mély árnyékot adó, változatos facsoportok. A parkoló melletti padokon egy csapat fiatal fiú pálmalevél kosarakat készített, ám egyszer csak rémülten felpattantak és behúzott nyakkal, kikerekedett szemekkel bámultak a fejük felett recsegő ágakra. Egy jól megtermett majmot fedeztek fel a lombok között, de úgy megijedtek, mintha életükben először történt volna velük ilyesmi 🙂

Egyikük kísérőnek ajánlkozott, hogy körbevezessen bennünket az ültetvényen, mellyen elmondása szerint a világ összes betegségére találni ellenszert. Nem lehet betelni vele, hogy mennyire vidámak, közvetlenek és viccesek az itteni emberek! Ez a fiú miután már bemutatkozásnál megnevettetett vele bennünket, ahogy akadozó nyelvvel próbálta megismételni a nevünket, egy kvízt játszott velünk, hogy hány náluk termesztett növényt ismerünk fel a terméséről vagy az illatáról. Elég jól teljesítettünk, 15-ből tíz találatunk volt 🙂

Azonnal beazonosítottuk a kertünkben lévő pampafűre emlékeztető indiai citromfüvet, ami jó ismerősünk a tom yum levesből, bár a helyiek inkább teát készítenek belőle és erős illatával a szúnyogokat igyekeznek távol tartani. Újdonság volt számunkra a lipstik-tree-nek nevezett fa gyümölcse, melyben az apró magokban lévő narancsszínű festéket a lányok rúzsnak és pirosítónak használják, de a curry-t is színezik vele.

Láthattuk milyen növény a kardamom, a kurkuma, a bors, a gyömbér, a sáfrány és a kávé, megmutatták azt a méz illatú cserjét, amelyből a henna készül és természetesen el is mesélték feldolgozásuk titkát és a hagyományos gyógyászatban beöltött szerepüket. Körbejártunk egy szerecsendiófát, melynek csodaszép termésének mintha piros viasszal csíkozták volna be a magját, gyökere pedig állítólag a férfiaknak afrodiziákum, viszont a nőknek hallucinációkat okoz.

Ami nagyon érdekelt, az a vanília volt, aminek imádom az ízét és az illatát és fogalmam sem volt róla, hogy miért olyan értékes, hogy egykor még fizetőeszközként is használták. A lugasokra felfuttatott, fénylő sötétzöld levelű vaníliáról megtudtuk, hogy kúszónövény és az egyetlen orchideaféle, melynek fogyasztható a termése, valamint hogy évente csak egyszer virágzik és beporzását nagy szakértelemmel, kézzel végzik, utána speciális és időigényes szárítási folyamatokon megy keresztül, mielőtt a piacokra kerül. Mivel csak az egyenlítő körüli párás, trópusi éghajlaton terem és munkaigényes a feldolgozása, ezért hamisítják és szintetikus úton is előállítják a vanília aromáját. Az is új információ volt nekem, hogy a vanília ugyanannyira fontos parfümök adalékaként, mint kedvenc sütijeim ízesítőjeként.

Dús lombú, a zöld ezernyi árnyalatában pompázó fák között sétáltunk tovább, melyek megvédtek bennünket a csöpögő esőtől. Megcsodáltunk néhány termeszvárat, láttuk milyen fán terem a pomelo vagy a jackfruit és teljesen elaléltunk az ilang-ilang fa virágának mennyei illatától, ami az egyik fő összetevője az ikonikus Chanel No5 parfümnek, Marilyn Monroe kedvencének. Tudtátok hogy ezt a parfümöt már 1921 óta gyártják?  És persze mindig tartsuk szem előtt Coco Chanel mondását: „A nőnek, aki nem használ parfümöt, nincs jövője.” 🙂

Na de térjünk még vissza egy kicsit a növényekhez. Elsétáltunk néhány, hatalmas piros fürtöket termő banánpálma alatt, aminek szép bordó virágát, Ázsiával ellentétben itt nem fogyasztják, láttunk égig érő kenyérfát, melynek gyümölcsének íze sütve/főzve emlékeztet a kenyérére, a zöld papayáról, melyből a thaiok népszerű salátája készül megtudhattuk, hogy ha tengeri sün tüskéje megy a bőrünk alá, akkor a zöld papaya nedvét rácsöpögtetve meg lehet tőle szabadulni. Ezt egyszer feltétlenül kipróbálom 🙂

Megkóstoltuk a csillaggyümölcs, vagyis a karambola apró, zöld, még éretlen gyümölcseit, amit a helyiek gyomorbántalmak vagy tengeri betegség esetén fogyasztanak. Rettenetesen savanyú volt, még most is összerándul a szám, ahogy rágondolok. Rágcsáltunk friss szegfűszeget, ami azt mondták, hogy jót tesz fogfájás esetén és ezt el is hiszem, mert úgy elzsibbadt tőle az egész szájpadlásom és a nyelvem, hogy simán kibírtam volna egy foghúzást 🙂 Láttunk a fahéjfát is, megszaglásztuk a törzsről frissen lehántott rudakat és azt is megtudtuk, hogy a fa minden egyes részét felhasználják. A törzse ételízesítő, a leveléből kinyert illóolaj kozmetikumokba kerül és eukaliptusz illatú gyökerét megfázásos tünetek esetén alkalmazzák.

Ezután friss kókuszlevet ittunk, amit közvetlenül a fáról szedett le nekünk egy macskaügyességgel mászó srác.  Finom volt az ital, fantasztikus a séta az eső utáni friss levegőn az illatozó, árnyékot adó növények és dalos kedvű madarak között, sokat nevettünk és sokat tanultunk kísérőnk előadásából, búcsúajándékként pálmalevelekből font, virágdíszes ékszereket kaptunk és vásároltunk néhány különlegességet is az itt készülő termékekből, többek között banános, kókuszos és vaníliás teát. 

Kifelé menet a bokrok mögött felszálló füstöt követve felfedeztem egy tisztást, ahol falubeli asszonyok éppen az ebédet készítették. Csodás volt megtapasztalni, hogy a szigeten élő emberek nem azért mosolyognak ránk, mert így kívánja az érdekük. Bámulatos volt az a szívélyesség, amivel ezek az asszonyok fogadtak! Bár nem beszéltünk közös nyelvet, de elmutogatták a zöldségek héja segítségével, hogy mi készül ebédre a rotyogó fazekakban, melyek földbe vájt tűzrakásokon főttek. Azonnal előkerítettek egy bádog tányért és kanalat,  integettek hogy üljek le közéjük, kóstoljam meg bátran az ebédjüket. Bár nem éltem a meghívással, igazán szívmelengető volt az a természetes kedvesség, amivel a színes ruháju fekete asszonyok felém fordultak és elbűvölt az autentikus falusi hangulat is, melybe véletlenül belecsöppentem.

Nagyon megszerettem Afrikát és nem csak a természeti szépségek, a pompás időjárás vagy az isteni ételek vettek le a lábamról, hanem az itt élő emberek végtelenül szeretetreméltó természete is 🙂

Copyright © 2021 
Szöveg és fotók: Kubovics Villő
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.