Ázsiai kultúrák – Dzay emberek, Észak-Vietnám

Sapa egy valóságos ékszerdoboz Észak-Vietnámban: lélegzetelállító panoráma, csipkés hegyhátak, bámulatos bambuszerdők, a zöld ezer színében pompázó rizsteraszok, apró falvak, színpompás népviseletbe öltözött népek, végtelen kedvesség, csupa mosoly.

Milyen itt az élet, milyen hagyományokat őriznek, mikor házasodnak, mit jelent számukra a család, mi az igazán fontos az életükben? Helyi partnerünk, a Dzay népcsoporthoz tartozó Minh elmeséli Nektek 😊

A Vietnám északi részén elhelyezkedő Sapa régióban 5 különböző népcsoportot különböztetünk meg: Hmong, Red Dzao, Tay, Dzay, Sa pho. Mindegyik törzs saját tradíciókat, ősi hagyományokat őriz, és külön nyelvet beszélnek (mellette persze kötelező tanulnunk a vietnámi nyelvet és sokan beszélünk angolul).

Az én népcsoportom a kb 68.000 főt számláló Dzay, melyből 1.800-an élünk itt Sapa hegyvidékében, Tavan faluban. Hagyományosan 2-3 generáció (6-10 fő) él együtt egy otthonban. Itt mindannyian farmerek vagyunk, földet művelünk, megtermeljük, amit csak tudunk. Miután megházasodtam, kaptunk a szüleimtől egy kis földet, ahol zöldségeket, kukoricát, rizst termesztünk, de csak annyit, ami a mindennapi megélhetésünkhöz szükséges. Sapa turisztikai szempontból kiemelkedő helyet foglal el Vietnámban, így a falunk családjai több mint 2/3ának – nekünk is – biztosít kiegészítő bevételi forrást a turizmus, “home stay” formájában, azaz otthonainkban látjuk vendégül az idelátogatókat.

Vietnámi kalandjaink egyik legfantasztikusabb szállása volt Minh-ék fából készült galériás otthona, melyről egy korábbi blog történetben írtam már (Vendégségben a dzai embereknél, észak Vietnámban címmel)

Hagyománytisztelő emberek vagyunk, a dzay tradíciók nagy részét mind a mai napig őrizzük és gyakoroljuk mindennapi életünk során: Hiszünk Buddhában és a szellemekben is, havonta kétszer (a Holdnaptár szerint 1. és 15. napokon) járunk templomba, hogy lerójuk tiszteletünket őseink előtt, valamint áldást, egészséget és jó szerencsét kérjünk szeretteinkre.

A család a legfontosabb intézmény a dzay társadalomban, a családi kötelékek rendkívül szorosak, meghatározóak az életünkben. Bár már 36 éves vagyok, két lány és egy fiútestvérem van, de a szüleim szava a mai napig nagy jelentőséggel bír számomra. Nem szólnak bele konkrét dolgokba, inkább tanácsot adnak. A döntés pedig a miénk, hogy elfogadjuk-e a véleményüket – de biztos vagyok benne, ők tudják igazán, mi a legjobb nekünk.

A hagyományos elveken működő társadalmakban, így a dzay népcsoport életében is a család a házassággal jön létre, melynek tradíciói különösen fontosak ezekben a kultúrákban. A dzay esküvői szokásokról kérdeztem Minht:

A dzay emberek hagyományosan 18-22 éves korukban házasodnak. Az egyik legszentebb tabu a házasság előtti szexuális élet, amelynek megszegése a mi kultúránkban elfogadhatatlan. A feleségemmel An Yên-el (nevének jelentése: békés) 8 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg és 1 év múlva házasodtunk össze. A régi időkben hagyományosan a szülők választottak párt gyermekeiknek. Ma már a fiatalok dönthetnek a szívük választása alapján, de vannak “elvárások, szabályok” amelyeket be kell tartanunk: kb 6-12 hónap ismeretség után a párok bemutatják egymást a szüleiknek és hozzájárulásukat kérik a frigyhez, amihez manapság legtöbbször meg is kapják az engedélyt. Ezt követően a falu sámánja látogatást tesz a családnál és kiválasztja a legideálisabb időpontot az esküvő napjára. A nagy alkalomra általában néhány hónapot vagy akár egy évet is kell várniuk a fiataloknak, hogy bőven legyen idő az előkészületekre. Mikor eljön a nagy nap, a fiú nászajándékokat visz a lány szüleinek: bivalyt, disznót, csirkét, rizsbort és rizst. Az esküvői ceremónia két napig tart, mert mindkét család saját partyt szervez, ahol az összes falubelit vendégül látják, mulatnak, táncolnak, énekelnek.  A második napon a fiú a szüleivel és a legfontosabb családtagjaival eljön a lányért, hogy hazavigye. Természetesen ezt a napot is a Sámán jelöli ki, hogy a frigyükön a legnagyobb áldás legyen. Késő estig mulatunk és jó sok rizsbort iszunk – tette hozzá mosolyogva Minh😊    

A dzay hagyomány szerint a lány követi a fiút, azaz a lány költözik el a szülei házától az új otthonába. Így volt ez nálunk is, a szüleimtől kaptunk egy földbirtokot, amin a segítségükkel felépítettük a kis otthonunkat. Az idős embereket mindig nagyon tiszteljük, így az otthonokban, ahol több generáció él együtt, az idősebb ember szava a meghatározóbb. Nők és férfiak között egyenjogúság van, megosztjuk egymás között a feladatokat: természetesen a nehéz munkákat mindig mi végezzük, mint pl. a házépítés vagy bivalyok terelése, őrzése; míg a főzés, a ruhavarrás a nők feladata, mert ők sokkal ügyesebbek, okosabbak, mint mi férfiak 😊

Számunkra a legfontosabb értékek: tiszteljük az időseket; követjük Buddha tanításait, aki megmutatja a helyes utat és, hogy miként legyünk jó emberek; boldoggá tenni a szüleinket, hogy büszkék legyenek ránk. Ebben a szellemben nőttünk fel a feleségemmel és erre tanítjuk 7 éves kislányunkat is. – Tündéri kislányukat, Phương Linh-nek hívják, röviden csak Miu becenéven szólítják (mi is így hívtuk, amikor vendégségben voltunk Minh otthonában), ami kiscicát jelent 😊

Milyen a családok helyzete itt?

A családokban átlagosan 3-5 gyermek van, bár a vietnámi kormány maximum kettőt javasol, hogy a körülményeinket figyelembe véve fel is tudjuk nevelni őket. Sapa régióban a jövedelmek lényegesen alacsonyabbak, mint a városokban: családra vetítve havonta kb 180 USD ~ 45.000 Ft az átlag bevétel, ebből kb 120-160 USD az átlag kiadás. Amennyiben egy család havi bevétele nem éri el a városokban a 80 USD-t, vidéken a 72 USD-t, családi támogatásra jogosultak a vietnámi kormánytól: ingyenes oktatás a gyermek 12 éves koráig és a kórházi ellátás 50, 75 vagy 100%-át téríti a kormány, de nem minden egészségügyi probléma esetén vehető igénybe a támogatás.   

Az anyukák jellemzően a gyermek 3 hónapos koráig maradhatnak otthon, kivéve az irodai és közalkalmazottak esetében, ők 6 hónapot maradhatnak távol a munkahelyükről, de utána vissza kell menniük dolgozni. A kicsikről a szülők, a család többi tagja gondoskodik, míg városokban a tehetősebb családok bébiszittert fogadnak fel. A gyerekek 3-5 éves korukat az óvodában töltik, majd kezdődik az iskola: 6-11 éves korban általános iskola, 12-15 éves korban középiskola és 16-18 éves korukban a főiskola. A nyugati népekhez hasonlóan mi is tanulunk matematikát, irodalmat, történelmet, kémiát, biológiát, földrajzot és angol nyelvet.

Az ősi hagyományokat szüleinktől tanuljuk és adjuk tovább generációról generációra, ilyenek például a földművelési technikák, a kézműveskedés, a kézzel készített népviseleti ruhák, a tradícionális ételek, amik mind fontos értékek a kultúránkban. Én magam is imádok főzni, ez a másik hobbim a fotózás mellett.

Már nagyon várjuk, hogy az életünk visszatérjen a normál kerékvágásba és újra fogadhassunk vendégeket otthonunkban. Büszke vagyok a származásomra, a népemre és örömmel várjuk az idegen országok utazóit, hogy megismertethessük a világgal a kultúránkat. Szívesen látunk vendégül benneteket otthonunkban, megmutatjuk Sapa természeti kincseit, megkóstolhatjátok tradícionális ételeinket, melyek közül személyes kedvenceim a tavaszi tekercs és a párolt csirke 😊 Az együtt töltött idő alatt pedig szívesen beszélgetünk, nem csak a mi kultúránkról, hanem a tietekről is, mert én is kíváncsi vagyok rá. Szeretnék minél többet megtudni a Világról és a legnagyobb álmom, hogy a Családommal eljussunk más országokba, hogy élőben láthassunk különleges természeti csodákat, megismerkedhessünk idegen népekkel és kultúrákkal.

Minh személyes üzenete:

Mindannyian egy küldetéssel születtünk le a Földre, kötelességünk jól csinálni és keményen dolgozni érte 😊

Copyright © 2021 
Szöveg: Gáspár Kata, Fotók: Apsara Adventures 
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.