Reggel 6 órakor indulás, ezért a reggelit még tegnap este megrendeltük dobozban, hogy majd az autóban reggelizünk. 16 fok van és esik az eső, amikor elindulunk, az élet lassan megtölti a várost. Meglepő módon sok futót látok az út szélén. És sportból futnak!
A járókelők többsége gyönyörűen felöltözött. A gyerekek nagy része iskolai egyenruhában. Ezen kicsit elcsodálkozunk, hisz szombat van és a kérdésünkre, hogy az akkor tanítási nap-e nemleges válasz érkezik. Templomba vagy egymáshoz látogatóba mennek az emberek.
Tanzániában a muszlim vallás az elterjedt, de itt a Kilimandzsáró környékén a keresztény vallásúak vannak többségben. A legenda szerint azért, mert a hölgyek megunták, a muszlim férfiaknak a többnejűség iránti igényét és ha tehették keresztény férfiakhoz mentek feleségül. Szóval a hölgyek ágyforradalma terjesztette el a környéken a kereszténységet. Na így kell igazán hatásos forradalmat csinálni!
A mellettünk elsuhanó utat figyelve feltűnik, hogy itt még az árokpart is hasznosítva van. Kukoricát vetettek bele. Most érik, halad a betakarítás, az út mellett sülő kukoricacsöveket kínálnak, a tehén kukoricaszárat dézsmál, fejen, motoron szállítják a hatalmas köteg kukoricaszárat.
Penda elkezd szuahéliül tanítani minket. Az első szó, amivel mindenhol találkozunk, karibu azaz szívesen és mindenki nagyon jól szórakozik azon amikor megmutatom neki az amúgy északon élő karibu szarvas fotóját, hogy na az a karibu…
Az utak itt jó minőségűek, de mindig tartogatnak meglepetéseket. Jobbra 3 zsiráf legelészik az út széli akáciáról. Maszáj zsiráfok, a zsiráffajok közül a legnagyobbak. Egy ideig kölcsönösen gyönyörködünk egymásban. Érdeklődve bámulnak ránk amíg mi megcsodáljuk a frissen sült kakaós süteményre emlékeztető mintájukat, hatalmas szempilláikat, majd megunva a nézelődést a sietség legkisebb jele nélkül elballagnak. Pár pillanat múlva egy strucc tojót pillantok meg. Igazán meglepetésként ér, hogy itt találkozom a fajjal, valahogy mindig sivatagosabb élőhelyre képzeltem. Kellett nekem annyiszor megnézni a sivatagi showt!
A falvak szélén hollók és persze kecskék takarítják a hulladékot. Tanzániában nem létezik a szél sodorta műanyag zacskó probléma. Nem lehet műanyag zacskót behozni az országba. A boltban és az út szélén vásárolt árukat sem nejlonzacskóban hanem takaros, vászonszerű anyagú táskában kapod kézhez. Az út széli hulladék nagy része ásványvizes petpalackból áll, ugyanis a vezetékes víz csak kevés helyen fogyasztható minőségű.
3 óra autózás után érjük el a Nemzeti Park bejáratát. Közben elmegyünk a Mererani hegyek mellett, ami világ egyik legszebb színű és legritkább drágakövének, a tanzanitnak lelőhelye. Ez a gyönyörű kék ásvány a világon csakis itt, egy 4 km hosszúságú területen található meg és ezerszer ritkább a gyémántnál. Már a felfedezése is különleges mert egy indiai születésű, szabómester végzettségű kalandornak köszönhető, aki gyémántok után kutatott szerte Afrikában. 1967-ben a taxisa a rossz időjárás miatt nem volt hajlandó elvinni az eredetileg megbeszélt területre és véletlenül bukkant a föld felszínén az ásványra.
A felfedező két évvel ezután autóbalesetben meghalt és élete végéig nem tudott róla, hogy egy új drágakövet fedezett fel, ami a nevét végül a Tiffany ékszerház reklámkampányának köszönheti. A kő ritkasága és szép színe, na meg a kitűnő reklámnak köszönhetően hamar népszerűvé vált.
1970-ben már annyi külföldi szerencsevadász tolongott a területen, hogy a bányászati jogokat 1971-ben államosították, majd 1986-ban 4 évig újra szabadon bányászhatóvá tették.
A hogyan bányásszunk tanzanitot-ról Penda tud sokat mesélni, ő ugyanis 3 évig dolgozott egy bányában, aminek a hatása kézfogáskor még mindig érezhető.
A Kilimandzsaro Nemzeti Park bejáratánál hatalmas rönkökkel megrakott teherautó áll, ablaka tele CheGevara képekkel amire – mint pár kérdés után kiderült – a tulajdonos nagyon büszke. Éppen rendőr ellenőrzi, hogy csak annyi és olyan fát szállítsanak el amilyen az engedélyen szerepel. A hegy aljában végig fenyőültetvények vannak. (Pinus patula – mexikói szomorúfenyő). A föld ugyan állami tulajdon, de egy hektáronként bérelhetik a gazdálkodók és ha kimerül igényelhetnek másikat. Így, az ellenőrzött termeléssel védik a területet a túlhasználat ellen. Kétfajta műveléssel találkoztunk. Az egyik esetben a fenyőt megfosztják az alsó ágaitól, és az felfelé kezd nőni, vagy nem gallyazzák le és így rövidebb, de vastagabb faanyagot kapnak. A fák alatti területet kézzel megtisztítják a természetes növénytakarótól, oda répát, krumplit, zöldborsót vetnek.
A 2250 méter magasan fekvő Londorosi kapunál lépünk be a védett területre. A művelt területeken nem sok állatot láttunk itt azonban szinte ránk robban az élővilág. A kála hatalmasra nő, a fákon majmok rohangálnak, a bokorban az apró gyűrűsszemű légykapó keresgél élelem után. Innen autózunk még fel a tengerszint feletti 3407 méter magasra, a Morum Picnic site-hoz, ahonnan a túra indul. Az út mellett lassan elfogynak a fák, helyüket kisebb bokrok, és olyan szárazságtűrő növények veszik át, amik láttán egy virágkötő azonnal sírva fakadna a gyönyörűségtől.
A Morum Picnic sitenál kiszállunk az autóból és nekivágunk a Shira platónak. Célunk eljutni a Shira 1-es alaptáborig, ahol a legtöbb hegymászó 1 napot tölt akklimatizálódással mielőtt további 5 nap alatt eljutna a hegycsúcsra.
A platón a valamikori vulkán működésének emlékeként különleges sziklaalakzatok hevernek szerteszét. Gomba, ölelkező alak, csak egy kis fantázia kell hozzá.
Teg folyamatosan magyaráz, mutogatja a növényeket. Ez itt egy erica féle, a másik növénynek a teája meg mindenféle hasfájásra jó, az itt dolgozók rendszeresen fogyasztják. Egy darabot elteszek emlékbe, több hónappal a hazaérkezés után is erős, aromás illata van. Két fontos utasítást is kapunk. Az egyik, hogy csak semmi kapkodás. Pole pole (lassan lassan) halljuk folyamatosan. Hiába csak 200 méter a szintemelkedés, a 7,5 km hosszú úton ezen a magasságon már nem lehet rohanni. A másik, hogy folyamatosan inni kell, kortyonként de nagyon fontos a folyamatos folyadék utánpótlás.
Az állatok jelenlétére a fennsíkon inkább csak nyomok utalnak. Bivaly, antilop lábnyomával találkozunk, de Teg szerint néha leopárd, oroszlán is erre téved. Eltűnődőm, hogy mennyire kell elszántnak lennie egy hegymászónak, hogy a platón egy bivallyal (vagy ne adj isten egy oroszlánnal) történő találkozás után még tovább akarjon menni. A terület vízellátását mély folyóvölgyek biztosítják, amik az esős évszakban tele vannak vízzel, most azonban csak kristálytiszta és barátságos méretű erecske csordogál az aljukon. Három ilyenen kell átkelnünk. Három leereszkedés a függőleges falon, három visszamászás és már a tábornál is vagyunk.
Jelenleg kb 8 mászócsoport foglalja a területet a tábor központi épülete körül. Ez nagyon kevésnek számít, a pandémia előtti csúcsidőben hosszú kilométereken keresztül álltak itt a sátrak. Minden csoporthoz kell egy vizsgázott, engedéllyel rendelkező vezető és több teherhordó, akik 15-20 kilós hátizsákokkal teszik meg az utat. Kell egy sátor a vendégek szállásának, egy a személyzetnek, külön sátor a konyhának és egy kisebb egyszemélyes wc sátor. Magukkal viszik még a csapat számára elegendő élelmet és vizet is.
Miközben sós banánchipset rágcsálunk, (ami azonnal bekerült a legkedvencebb élelmiszereim közé) megismerkedünk Tag testvérével és unokatestvérével, akik szintén vezetőként dolgoznak. Kérdezősködünk, hogy hogy is lesz valakiből vezető. Tag családjában ez hagyomány. Édesapja, testvére is az. 16 évesen járt a csúcson először. Azóta 479 szer volt fent, mint vezető és több mint ezerszer mint hordár, de azt nem tartja pontosan nyilván. Gyors fejszámolást végzek. Ezt azt jelenti, hogy a 20 év alatt kb minden héten felmászott a Kilimandzsáró csúcsára. A pihenő után elindulunk visszafelé. A harmadik folyóvölgy pont alkalmasnak látszik az ebéd elfogyasztására. A vízparton előkerül a kockás abrosz, az ebéddobozok, forró víz és tea. Porcelán bögrékből, tejjel, cukorral. A Kilimandzsáró folyóvölgyében. Hirtelen úgy érzem magam mintha az Aliz csodaországban egyik jelenetébe csöppentem volna és várom, hogy valamelyik bokor mögül előjöjjön a Nyuszi vagy a Bolond Kalapos.
Ebéd után visszamegyünk a Picnic site-hoz. 5 óra alatt 13 km-t tettünk meg és csak a kocsiban döbbenek rá, hogy bizony elfáradtam. Bár az állandó, enyhe szél miatt nem volt melegünk Tibi és én is lepirultunk a napon. A picnic site-nál éppen egy nagyobb mászócsoport készülődik az induláshoz. A busz oldalán lévő minta őszintén megdöbbent, hogy kerültek a szánhúzó kutyák ide. Pontosabban oda?
Este 6-ra érünk vissza a szállodába, ahol a menetrend szerinti madárjárat és a teához érkező süti-csoki kombó után még felmegyünk a rooftopba, de csak egy fagyira van már energiánk és mindenki aludni tér. Holnap indulás, várnak minket a nemzeti parkokban eltöltendő napok.
Folytatás következik…
Copyright © 2021 Szöveg és fotók: Tüske Ágnes Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
