Földünk egyik csodája: Serengeti – Tüske Ágnes írása

Ragyog a nap, lekerül a hegytetőn felvett kabát, pulóver. Lekanyarodunk a főútról és egyre több és több állattal találkozunk. Az úton egy szervál jön szembe, majd egy öreg hiénaszuka a kölykével. Egyre több növényevővel is találkozunk például egy törött szarvú lóantiloppal. Sajnos a szarva soha nem fog már újra kinőni, így esélytelen a párválasztásban, egyedül az életben maradása is kétséges.

Végül egy igazán kedves pofájú, szinte még kölyök hiéna jön közvetlenül az út mellett. Megállítom az autót, mindig is nagy kedvenceim voltak a hiénák, nagyon örülök, hogy ilyen közelről látok egyet. A többivel ellentétben ő nem fordul sarkon és megy el, hanem bizonytalanul szimatolja az autót. Hol közelebb jön, hol hátra ugrik, teljesen úgy viselkedik mit egy bizonytalan kutya.

Majd úgy dönt, hogy bár furák vagyunk, de valószínű veszélytelenek és az autó hátsó kereke elől felkap valamit és futásnak ered. Egy döglött kígyó az.

– Shebbe, a hiéna egy kígyót talált.

– Nem fogja megenni, sosem esznek kígyót. – hangzik a válasz.

És tényleg. Pár méter után leteszi, megszimatolja, majd undorodva otthagyja.

Egyre kevésbé útnak nevezhető az, amiken tovább megyünk az esti szállásunk felé, közben útba ejtve néhány látványosabb helyet.

Egy kiszélesedő, lassú vizű folyóban vízilovak sokasága zsúfolódik egymás hegyén-hátán. Ürüléküktől barna és jellegzetesen kénes szagú a víz, messziről érezni.

Oroszlánok pihennek a lemenő nap fényében, a három apró kölyök alig látszik ki a fűből.

Este 7-re, már sötétben, érünk a szállásra, ami egy sátortábor a síkság közepén. Ezek a táborok nem állandóak, hanem mindig költöznek az állatok vándorlását követve. Semmi, de semmi nem választja el őket a vadvilágtól, így az első, hogy szigorúan betartandó eligazítást kapunk. Sötétedés után és napfelkelte előtt csak és kizárólag a maszáj kísérővel hagyhatod el a sátrat, akit a központi épületből egy walkie-talkie segítségével tudsz hívni. A sátrak tökéletes kényelmet és biztonságot nyújtanak. Hatalmas és kényelmes ágyak terpeszkednek a süppedős szőnyeggel borított padlón, a fal belül masszív fa. Zuhany, hibátlan angol wc tartozik mindegyikhez és reggel, időpontra rendelheted a forró fürdővizet, ha szeretnéd. Az áramot generátor és napelemek biztosítják. A vacsora svédasztalos. Az Afrikában gyakori krémleveseket egyébként is szeretem, de ennek a szállásunknak a szakácsa csodálatosan finoman készíti őket. A mai: sós banánkrémleves. Miközben falatozunk a séf a Michelin csillagos éttermeket megszégyenítő stílusban, hófehér szakácssapkában és kötényben sétál körbe, és tulajdonosi büszkeséggel az arcán mindenkitől megérdeklődi, hogy ízlik-e a menü. Igen, nagyon jól főz, a leveseit és a mandazit (kardomonnal ízesített fánkféle) még sokáig emlegetjük.

Ébresztő reggel fél 6-kor, mert 6-ra megyünk reggelizni és amilyen gyorsan lehet már indulunk is. Minden nap hosszú napot tartunk, azaz nyitástól zárásig kint vagyunk terepen, mert az állatok megfigyelésére a legjobb idő a kora reggel és az estébe hajló délután. Bár augusztus van a reggelek kifejezetten hűvösek, 15-16 fok van, mellettünk egy pár rutinosan kötött sapkában reggelizik. Az étkezősátor egyik oldalát kinyitották, így a reggelizőasztal mellől látott, a tábor körül őgyelgő hiéna látványa ismét ráébreszt, hogy tényleg a vadon közepén vagyunk.

A Serengeti felett megjelennek a hőlégballonok. Akinek kedve van, meglehetősen borsos áron befizethet egy pár órás hőlégballonos utazásra a síkság felett. Ahogy megállunk a ballonokat fotózni egy apró madár kezdi el támadni a visszapillantó tükröt, vad elszántsággal próbálja a tükörbéli vetélytársát elkergetni. Nem elégszik meg azzal, hogy az álló autót támadja, 50-100 métert követi is a mozgó járművet, amíg tökéletesen meg nem bizonyosodik róla, hogy a vetélytárs végképp elhagyta a territóriumot.

Az út mellett nagy létszámú Thomson gazella csordák legelnek. Ebből a gazellából van a legtöbb, a bakok között már megy a verekedés a nőstények kegyeiért. A túloldalon bíbichez hasonló madár lapul a fűben, a bokron kakukk üldögél. A kakukk a helyiek szerint meg tudja jósolni az esőt.

A síkságon, a valamikori vulkáni tevékenység bizonyítékául, teljesen meglepetésszerűen elszórva hatalmas gránitszikla csoportok, kopje-k hevernek. Igen, pontosan olyanok, mint az oroszlánkirályban. Ezek a sziklák, ha árnyékban vannak hűvösek maradnak, ha napfény éri őket akkor kellemesen melegek a hűvös reggelen. Ragadozóknak kitűnő kilátó. Végig járjuk őket melyiken mi lakik éppen. Több sziklacsoporton találkozunk szirtiborzzal, ami a nevével ellentétben egyáltalán nem borz, hanem az elefánt egyik legközelebbi rokona. Van, ahol csak napoznak a sziklán, de találkozunk éppen a csemetéjét reggeliztető szirtiborz nősténnyel is.

Természetesen amíg eljutunk egyik sziklacsoporttól a másikig addig is akad bőven látnivaló. A magasabb növényeket az ernyős akáciák mellett a kolbászfák képviselik, amiken, mint egy jobb hentesnél a szalámik, lógnak le a termések.

Rengeteg madárfélével találkozunk. A fűben antilopok legelésznek. A különböző méretű antilopok más más ragadozónak nyújtanak táplálékot. A pici és gyors Thomsonokra a gepárd, az impalára a leopárd, a nagy és nehezen legyőzhető zebrákra és a bivalyokra csak az oroszlánok vadásznak.

Az autóban minden megtalálható, ami az egész napos kintlétet kényelmessé teszi. A tető kinyitható, engem be sem lehet szedni onnan. A hátsó ülések között hűtőláda tartja kellemes hőmérsékleten az innivalót. Több töltőpont biztosítja, hogy a fényképezőgép és a telefonok akkumulátorai működőképesek legyenek, én például folyamatosan töltök egyet, mert napi 2-3 elemet is elhasználok a fotózáshoz. A többi autóval való összeköttetést adóvevő biztosítja, ha valamelyik vezető érdekesebb eseménnyel találkozik akkor értesíti a többi vezetőt. Vagy nem. ? Megkérdezem Shebbet, hogy mégis, hogy igazodik ki, nekem teljesen egyformának tűnik minden út. Nevet. 10 éve havi 2 hetet tölt a nemzeti parkokban. A GPS már a fejében van.

Egyetlen egy dolog nincs a jeepben. Wc. A kisebb nemzeti parkokban mindig kiépített mosdóknál álltunk meg, ha erre valakinek igénye volt, itt azonban nincsenek ilyenek. A pisiléshez bizony ki kell szállni az autóból, amit cseppet sem bánok, teljesen más a perspektíva gyalogosan. Szóval az ember szól, keresünk egy biztonságos környéket és mindenki elvonul az autó mögé intézni az intéznivalóját.

– Az ajtót hagyjátok nyitva! szól az utasítás.

– Miért?

– Ha valami baj történik, be tudj szállni.

Csöndesen megjegyzem, hogy ha valami baj történik és én éppen bokáig letolt nadrággal a kocsi mögött tartózkodom, a nyitott ajtó, szerintem, már nem javít a helyzeten. ?

Folytatás következik…

Copyright © 2021 
Szöveg és fotók: Tüske Ágnes
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.