Mexikó. Sokat gondolkodtam, hogyan kezdjem ezt a bejegyzést, annyi érzés és élmény kavarog bennem. Összefoglalni szinte lehetetlen, amit láttunk, tapasztaltunk, hagyom hát csak úgy a szavakat, ahogyan „érkeznek”, hátha így sikerül átadni valamit abból a csodából, amiben részem volt.
Itthonról számos sztereotípiát vittem magammal, mint például: sombrero, tequila, latin zene, csípős ételek, karibi életérzés. Sokan, akik eljutnak oda, és megállnak a cancúni szállodasornál, nekik valószínűleg ezek mind igaznak bizonyulhatnak, kiegészítve egy gyors Chichen-itzai látogatással – ami a reptérhez legközelebbi maja templom szemügyre vételét– és ezzel a maja emlékek „kipipálását” jelenti. Én szeretném meghozni mindenki kedvét és bátorságot önteni azokba, akik biztonsági, anyagi és ki tudja még milyen megfontolásból nem merészkednek távolabb a Yucatán belsejébe – mert rengeteg élményről, csodálatos természeti és kulturális látnivalókról maradnak le. Kilépve a luxusszálloda kerítésén olyan dolgokat lát itt az ember, amik egy életen át elkísérik majd.
Vegyük fel a fonalat az első gondolatnál: a sztereotípiák közül egyáltalán nem mindet tudom alátámasztani, illetve nem úgy, ahogy mi azt innen elképzeljük. Kicsit több, mint 2 hetet töltöttünk ott, 15 különböző helyet, várost, világhíres épített és természeti csodát ejtettünk útba, de sombrerót például csak a tengerparton, pénzért zenélő helyieken láttam – illetve fotózáshoz kitéve még a Tequila múzeumban. Az ételek lehetnek csípősek persze, ha teszel rá egy kis ízlésednek megfelelő szószt – de választhatsz mást is, ami köszönő viszonyban sem lesz az itthoni „mexikói” címkével ellátott ételeken. A tequila – hát, az bizony igaz. Bárhol vagy, különböző ideig érlelt szeszekből választhatsz, ideértve a mescalt is, ami ott ugyanolyan „hazai”-nak számít, mint itthon a pálinka. A tequilát a türkizkék agavéból, illetve annak tövéből, az „ananászból” ( lásd a képen) erjesztik. A Tequila nevet csakis a Jalisco államban található, azonos nevű településen és annak közvetlen környékén előállított szeszekre lehet ráírni, mert amikor rájöttek, hogy az ital kelendő lesz, gyorsan levédték a brandet. A másol készített italokra a „Tequila jellegű” név kerülhet rá kizárólag, a tartalom persze kb ugyanaz.
Az életérzés pedig sok mindenben visszaköszön, egyben magával is ragad: már az érkezésünk utáni kompon Santanát játszott a srác, a dallamok a széllel együtt lebegtek felettünk és ott, a Karib-tenger varázslatosan kék vizén egészen másként hatott rám, mint bárhol máshol a világon.
A számos kisváros, amiket végigjártunk, mind egyedi hangulatú, ám egy lényeges pontban azonosak: elképesztően színes, számunkra meghökkentően élénk színű és árnyalatú házak, falak előtt a pici, szintén nagyon színes ruhát viselő emberek élik életüket, ülnek kint a mindenhol ugyanolyan, négyszögletes kialakítású központi téren, ahol a buja növényzetből kiemelkedő hatalmas fákon madarak százai csivitelnek olyan hangosan, hogy egymás szavát alig értjük. A helyi népek a fotózás elől szégyenlősen kezükkel takarják el arcukat, de ha odamegyek megkérdezni, hogy szabad-e, szinte sosem kapok elutasító választ.
Elképesztően izgalmas ezek között a kis, lapos tetejű, színes házak között barangolni. A vidám, finom árnyalatok, a kapuk egyedi, míves formái különös hangulatot adnak az utcáknak, belesni pedig szinte mindegyiken érdemes: csodálatos kertek, buja aljnövényzet és pálmák, hatalmas banánlevelek törik meg a napfényt felettünk.
Valladolidban csodás kis antikvitás boltot fedezünk fel, ahol a gyarmati korból származó ládikák, szekrények, étkészletek, lámpák között vész el a tekintet.
Campechében olyan kis kávézót találunk, melynek bájos belső tere egy udvarra nyílik, és ami a kis mérete ellenére minden vendégnek képes egy kis privát sarkot, ezzel egyedi élményt nyújtani – miközben a profin felszerelt pultnál a polcokról szinte akármilyen kávét megálmodhatunk magunknak, és ha úgy gondoljuk, rengeteg, fűszerrel ízesített csokit is választhatunk hozzá.
Meridában elképesztően elegáns és gazdag választékkal rendelkező művészeti galériákat találunk a belváros szívében. Aki az igazán szép maja maszkokat, szőtteseket, szobrokat, obszidián eszközöket keresi, annak itt érdemes körülnéznie – ha nem is vásárolunk az egyébként elég borsos árak miatt, múzeumként is tekinthetünk ezekre a gyűjteményekre.
Yucatán elképesztően sok mindent rejteget, és annak ellenére, hogy olvasmányokkal, filmekkel felkészültem nagyon az útra, egyik ámulatból a másikba esek a félsziget rejtette különleges helyszíneken. Kezdjük mindjárt a cenotéval, amiben úszni életem egyik legnagyobb élménye volt. Ezek a felszín alatti vizgyűjtők barlangszerű képződmények, ahol a fény felülről, egy beszakadt, növényekkel körbenőtt felszíni lyukon kereszül jut le a mélybe és kölcsönöz lenyűgözően áttetsző türkíz szint a víznek. A barlangnak elképesztő akusztikája van, a helyi „úszómester” halk füttyeit erőteljesen és sokszor küldik vissza a falak, a hang kavarog körülöttünk a barlang csendjében –a felemelő és különleges élmény elindítja a fantáziát, vajon a maják mire használták a helynek ezt a tulajdonságát.
A másik – számomra – életre szóló élményt a Yaxcopoil hacienda nyújtotta. Nem véletlen, hogy számos filmet, sorozatot forgattak itt, a hely eleganciája, nagyvonalúsága és átgondolt kialakítása valóban elrepít minket egy fantáziavilágba – ami egykoron, valamikor a 17. században nagyon is valós volt. Ahogy ott mozogsz, érzed magad körül a pezsgést, az élet lüktetését, ezek között a falak között az egészen biztosan jól szervezett hétköznapok mellett nagy családi események, mozgalmas társasági élet zajai visszhangoztak. A szabadon álló és fedett terasz, az udvarban, öltözőkkel körülvett, privát szférát nyújtó nagy medence, a kilovagolni készülődők előtt szélesre táruló hatalmas, elegáns nagykapu – mindezek olyan tervezők átgondoltságát tükrözik, akik nem csupán hírből ismerték, hanem gyakorolták is a fényűzés ízléses, világi módját.
Az épületben számos fajansz, bútor Európából származik – nyilván megrendelésre készültek, az akkori időknek megfelelő legmagasabb színvonalon. A kertet egy Amerikából származó, ma is működő szivattyúval öntözték, és öntözik ma is. Mindenhol franciaablakok – vagyis földig érő, nyitott – míves fa spalettákkal ellátott – felületek vannak még a fürdőszobában is, ahol meglepetésemre bidét is fotózok, miközben elképzelem, milyen lehetett innen a buja keretre néző kilátást csodálni. Az egész helynek valami olyan hangulata van, amitől rögtön kedvünk támad többet megtudni az itt élőkről – ehhez pedig hozzásegít néhány múlt századi fotó a családról, akik máig is birtokolják és szépen lassan fel is újítják örökségüket.
Az épületet körülvevő teraszokat és folyosókat elegáns, magas oszlopok és szobrok keretezik, a tereket kis medencék, csodálatos virágkompozíciók törik meg. Valahogy az ember, amikor ott sétál, kihúzza magát, megemeli az állát, a hely kisugárzása egész egyszerűen átemel minket egy másik, magasabb szintre, itt nem lehet csak úgy egyszerűen végigfutni – itt csak méltóságteljesen vonulni lehet. A hátsó szobában a környékről származó maja emlékeket, a dolgozószobában térképeket, könyveket, kis széfet találunk – láttatva, hogy a saját történet és történelem fontos volt a valamikori tulajdonosoknak.
Már idáig sem volt kevés elolvasni mindezeket, és még nem is tértem ki a csodálatos vízesésekre, az út menti kis zöldségesek hangulatára, az elképesztő növény –és állatvilágra, a sizal kötél -készítőkre, a színes temetőkre, a krokodilokra, pelikánokra, a hihetetlen színekben pompázó madarakra és az út menti, és a garázs előtti utcán, latin zenére mulatozó helyiekre, akik egy pillanat alatt odavarázsolták nekünk a karibi életérzést… Volt még rózsaszín tó, hét színű lagúna és megannyi csodálatos pillanat, amiket felidézni már csak a készülő útifilmünkből lehet.
De még nem írtam a majákról. Arról az érzésről, amiért megtettem ezt a hatalmas utat, hogy ott állhassak fent, ahonnan a papok lenéztek a népükre, a városukra, hatalmukat a magasból, e csodás építmények tetejéről demonstrálva – igen, ezt akartam érezni, látni, megtapintani a kövek élét, megérinteni a kezük nyomán létrejött csodálatos mintákat, az idő hordozója hátán lévő naptár misztikus formáit. Ezért jöttem idáig, nem a többiért, ami „csak” ráadás volt számomra. Ha úgy gondoljátok, tartsatok velem a következő fejezetben a csodálatos ősi maja városok emlékeihez.
Copyright © 2022 Szöveg és fotók: Erdei Csilla Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
