A floridai lamantinok itt Floridában őshonosak. Az óceánpart menti vizekben, folyókban és kristálytiszta vízű forrásokban élnek, de megtalálhatók akár az erőművek vízelvezető csatornáiban is. A meleg hónapokban a napfény államától északabbra lévő államok hűvösebb vizeibe vándorolnak, télen pedig visszatérnek Florida melegvízű élőhelyeire, melyek fontos szerepet játszanak a lamantinok téli hónapokban való túlélésében.
A floridai Crystal River Nemzeti Vadvédelmi Területen több száz állat telel, viszont kb 60 lamantin állandó lakóként élvezi az itteni vizeket, azaz nem költöznek el a meleg hónapokban sem. Táplálék bőven van itt számukra, ugyanis a Crystal River vidékén buja tengeri fű borítja a folyó fenekét.
Ezek az egyedülálló vízi lények felnőtt korukra elérhetik a 2,5-4 méter közötti hosszúságot, súlyuk pedig a 200-400 kilót. Hatalmas tömegük ellenére igen mozgékonyak, akár 25 km/órás sebességgel is képesek úszni. Mellső végtagjaikkal “kormányoznak”, lapát alakú farkuk pedig az úszásban segíti őket. Tudnak fejjel lefelé úszni, gurulni, bukfencezni vagy függőlegesen mozogni a vízben.
Egy mozdulatra azonban nem képesek, mégpedig oldalra fordítani a fejüket. Ennek oka, hogy csak hat nyaki csigolyájuk van (a legtöbb emlősnek, beleértve a zsiráfokat is, hét van). Így ha maguk mögé akarnak nézni, egész testükkel kell megfordulniuk.
Igen különleges csontozattal rendelkeznek. A fiatal állatok csontjai kezdetben puhák, és ahogy fejlődnek, folyamatosan megkeményednek. Bordás és tömör csontjaik – a szegycsont kivételével – nem tartalmaznak csontvelőt. A lamantinnak vannak medencecsontjai, viszont nem rögzülnek a csontvázhoz és méretük is meglehetősen kicsi. Ez azon régi idők maradványa, amikor még a lamantinok a szárazföldön éltek.
Legérdekesebb testrészük az uszonyuk, melynek csontfelépítése hasonló az emberi kézhez, azaz ujjaik vannak az uszonyon belül. A lamantinoknak szárazföldi életük során mellső végtagjaik voltak, de az evolúciós fejlődés és a vízi életmódra váltás eredményeképp uszonyokká alakultak. Az uszonyon belüli újjaknak köszönhetően képesek a táplálékot a szájukba venni és tárgyakat is megfogni.
Azonban nem csak uszonyaikkal tudnak “fogni” hanem rugalmas ajakpárnáikkal is, melyeket külön külön tudnak mozgatni és távoli rokonaik, az elefántok ormányához hasonlóan használják.
Érzékszerveik kitűnően alkalmazkodtak a víz alatti élethez. Orrlyukaik a víz alatt szorosan bezáródnak, apró szemeik pedig csillogó membránokkal rendelkeznek, melyeket egyfajta védőhártyaként képesek a szemükre húzni. Nincs szemhéjuk, se szempillájuk, szemizmaik körkörös mozdulatokkal záródnak, mint a fényképezőgép rekesznyílása.
Szájuk körül merev bajusz szőrök, a testükön pedig nagyon finom, de ritkán elhelyezkedő finom szőrszálak találhatók. Ezek a szőrszálak segítenek az állatoknak érzékelni környezetüket, mint például a vízáramlás változásait és a nyomásváltozást.
Hátukon és farkukon gyakran telepednek meg hívatlan vendégek, mint pl alga, amitől színűk barnának vagy zöldnek tűnik. Az óceánpart közeli vizekben élő lamantinok testén pedig a kacslábú rákok “vendégeskednek”, melyek heget hagynak maguk után az állat bőrén. Amikor a lamantinok a sós vizekből az édesvizekbe vándorolnak, bőrük megtisztul ezektől a hívatlan “stopposok” -tól. A lamantinok vastag, finoman ráncolt bőre tökéletesen alkalmazkodott ezekhez az algákhoz és apró rákokhoz, és hogy ne időzzenek sokat rajtuk, folyamatosan hámlik és lemezesen lepattogzik.
A ”tengeri tehén” becenévvel illetett lamantinok általában napi 8 órát töltenek legeléssel a víz alatti füves mezőkön és képesek elfogyasztani testtömegük kb 4-9%-ának megfelelő mennyiségű tengeri füvet.
Nincsenek harapófogaik, csak őrlőfogaik, melyek mélyen hátul, a szájüregben találhatók és életük során folyamatosan cserélődnek. Az új fogak az állkapocs hátsó részében bújnak ki, és havonta kb egy cm-t mozognak vízszintesen előre. Az elülső őrlőfogak végül kiesnek, és helyükre a mögöttük lévő új fogak lépnek. Ez a fogpótlás az étrendjükhöz való alkalmazkodás eredménye, ugyanis a vízi növények fogyasztásával gyakran megeszik a homokot, ami megkoptathatja a fogaikat.
A lebegési képességüket úgy szabályozzák hogy a bordaközi izmaikkal összenyomják a tüdejüket, így testüknek felhajtó ereje csökken, és képesek víz alá merülni, süllyedni. Ahogy fogy a tüdejükben lévő oxigén, a bordaközi izmok elernyednek, a tüdő kitágul és ez felhajtó erőt képez, melynek eredményeképp az állat teste a felszínre emelkedik.
A napjuk felét lustálkodással és alvással töltik a víz mélyén vagy felszínén. Különleges képességüknek köszönhetően, alvás közben képesek a felszínre úszni levegőért. Látogatásunk során épp sziesztáztak, és saját szemünkkel láthattuk, ahogy a sűrű tengeri fű-ágyban alvó állatok kb 5-10 percenként a felszínre lebegtek, nagy levegőt vettek, majd visszaereszkedtek a mélyre. Tökéletes búvárképességüket közel 1 méter hosszú és lapos (5cm vagy annál vékonyabb) tüdejüknek köszönhetik, mely a gerincük mentén fekszik, nem pedig a bordaív mentén, ahogy az a legtöbb emlősnél megtalálható.
Mindezek a tudattól függetlenül működő testi funkciók, melyek közben az állat fel sem ébred álmából.
Ez a képességük még nincs meg újszülött korukban. A lamantin borjak a víz mélyén születnek és anyjuk “tolja fel” őket a víz felszínére az első levegővételhez.
Nagyon kíváncsi természetű állatok, így könnyen megeshet, hogyha a vízben találkozunk velük, megölelnek bennünket, megfogják a végtagjainkat, megcsócsálják copfunkat vagy akár egy puszit is nyomhatnak az arcunkra 😊
Copyright © 2022 Szöveg: Gáspár Kata, Fotók: Gáspár Kata és SeaDaddys Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
