A Komodo Szigetek kapujába érkezünk Baliról, a reptérről egy Labuan Bajo nevű helyre, ahol tengerparti szállodában töltjük a 3 napos hajókirándulás előtti éjszakát. Nem vár az ember semmi különöset egy ilyen szállástól, gondoljuk, hogy ez amolyan „átmeneti” jellegű hely, ahonnan mindenki úgyis továbbmegy másnap.
Képzeljünk el egy meglehetősen nagy parkot, melynek végén a sűrű fákon és aljnövényzeten átvágva egyszer csak elénk tárul a végtelen víz csendje, amit hatalmas, néma félkörben őriznek a fekete, vulkanikus sziklák. A szemben lemenő nap simogatja át narancsszínű fénnyel a tájat, felettünk a müezzin hangja szól – hát nekem elállt a lélegzetem.
Másnap reggel a kikötőben a nyüzsgő tömegben meresztgetjük a szemünket, hogyan és ki fog itt minket megtalálni? Vannak még csodák, egy fiatal, jóképű fiú pördül elénk, hogy ugye mi vagyunk azok, mutatom a vouchert, oké, akkor adjuk oda most a belépők árát, így nem lesz gondunk semmire a 3 nap alatt. Négyen egy havi átlagfizetést adunk át neki, én félve megkérdezem: lefotózhatom a kezedben a papírt és téged is? gondolván, ha most eltűnik a tömegben, soha nem találom meg, mégis kinek szólok, hogy egy barna szemű srác elvitte a pénzünket… meglepődés csillan a szemében, majd mosolyogva dugja az orrom alá a papírt, és belevigyorog a kamerába is… ez a fiú aztán megmutatta nekünk a 3 nap alatt, miről szól a vendéglátás, a gondoskodás és a szórakoztatás, felsőfokon.
Behajózás után elfoglaljuk feláras „kabinunkat” – ami egy kb 1,5×2,5-es kis helyiség, az ágy végében annyi helyünk van, hogy ledobjuk a földre a cuccunkat. Az igazi kincs a saját „fürdőszoba”, ami bármennyire is megmosolyogtató, mégiscsak a miénk – a többiek kb 15-en osztoznak a maradékon. A wc billeg a kis lyukon, a zuhany vize ( mert az is van ám!! ) a lábunk alá folyik, és egy másik lyukon távozik. Tökéletes.
Első állomásunkon látjuk először azokat a színeket, amikhez hasonlót eddig talán csak a Maldív-szigeteken láttam. A pici sziget azonban nem az a steril, világtól elzárt elit resort, itt élő, nyüzsgő, valóságos, hozzám sokkal közelebb álló körülmények vannak. Az arcátlanul kék, smaragd és türkiz zöld vízből kiemelkedő kis sziklás dombról elképesztő a kilátás: a hely a 3 napos Komodo-túra első állomása, folyamatosan érkeznek a kisebb-nagyobb hajók, mindenféle népek a világból, másznak felfelé az érzésre 40 fokos hőségben, izgatottan fedezik fel az árnyékolók alatti árusok portékáját, és isszák – velünk együtt – nyakig a vízben üldögélve a jéghideg, méregdrága sört. Amúgy itt én is elkérném az árát.
Én nem azt mondom, hogy a vietnami Ha-Long Öbölnek csak a marketingje jó – de ez, amit itt láttunk, nem hasonlítható semmi máshoz. A címben szereplő SZÉPSÉG a nemzeti park minden négyzetcentiméterére ráfogható – olyan alakzatok, színek, fények vesznek körül minket, amiktől tényleg úgy érzi az ember, hogy nem ezen a világon jár.
A Kalong-szigetnél állunk meg első este. A „Repülő Rókák”-nak ( Flying foxes ) nevezett gyümölcs denevérek minden nap, ugyanabban a varázslatos órában, a naplemente parázsló, narancsszínű fényében kelnek útjukra a távoli gyümölcs ültetvényekre. A denevérek a mangrovéval körülvett kis ( kb 500 m átmérőjű ), róluk elnevezett szigeten élnek számos más, egyébként mérgező és veszélyes állattal együtt – a sziget ezért nem látogatható, a turistahajók meg sem közelítik azt. A denevérek napközben a fákon találnak védelmet a perzselő napsütés elől – mert ne legyen kétségünk, az egyébként is forró egyenlítői éghajlat itt csúcsra jár, jóval melegebb van, mint a szigeteken.
Az öbölben türelmesen ringatózó turista hajókon lassan jelzőfények gyúlnak, az ég alja a vérnarancs színét idézi. És elindulnak. Először csak néhány denevért látunk, az általuk „berepült” sáv azonban egyre szélesebb, majd lélegzetelállító mennyiségű repülő róka lepi el az eget felettünk. Vonulásuk kb 20-25 percig tart, hangtalanul és méltóságteljesen süvítenek el felettünk a félhomályban. A természet, az állatvilág ilyen megnyilvánulásai bennem végtelen alázatot, csodálatot keltenek, az érzés, ott állni és figyelni őket semmivel sem volt összehasonlítható.
Az itt látható szigetek, sziklák mind vulkáni eredetűek. A színek, formák, fények egyedülálló, különleges lenyomatot hagynak az emlékezetben, soha sehol ehhez hasonlót nem láttam. A helynek olyan varázsa van, mintha egy másik bolygón lennénk, a számos turista hajótól és a kíváncsi látogatóktól eltekintve. A következő fotón egy vörös korallok által rózsaszínre színezett homokkal fedett partszakaszt látunk, néhány „kiállított” korallal egyetemben.
A Komodo Nemzeti Park része az úgynevezett – a bolygónk 1%-át kitevő – „Korall háromszög”-nek, ami a világ legnagyobb biodiverzitásának helyet adó csendes-óceáni területet jelöli. Hatalmas korallmezők és zátonyok nyújtanak élő –és búvóhelyet a különleges cápáknak, rájáknak, bálnáknak, színpompás halfajoknak, polipoknak, szivacsoknak, teknősöknek, a szárazfödön kígyóknak, vaddisznóknak, vízi bivalyoknak, szarvasoknak, majmoknak, cibetmacskáknak, különleges madár- és denevérfajoknak valamint mindezeken kívül természetesen a komodói sárkánynak is.
Második napunkon 4-kor kelünk, a gyorsan elfogyasztott frissen sütött palacsinta-reggeli után telefonok, zseblámpák fényénél mászunk fel még sötétben a holdbéli tájat idéző Padar-szigetre. (Itt muszáj megemlítenem a bundás banánt, amivel kétszer is vártak minket a srácok a hajón, miután úszástól-sznorkelezéstől megfáradtan visszatértünk. A tetejére helyi nutellát és kókuszt tesznek… szerintem el tudjátok képzelni).
A sziget középső gerincétől nézve jobbra és balra két- két öblöt látunk, amik első látásra akár egymás tükörképei is lehetnének. Néhány perc szemlélődés után – és az emelkedő nap okozta csodás fényjátéknak köszönhetően – látjuk, hogy minden öbölnek eltérő színű a homokja: a sötétszürke, a fehér és a rózsaszín árnyalatai váltakoznak – mintha nem lenne elég a különleges a lenyűgöző holdbéli tájat szemlélni. Ha egy festményen látnám, azt mondanám: na jó, ez azért túlzás.
A 3 napos túra második napjától már nincs internet, tényleg lemegyünk lassan a térképről. A Padar-szigeti látvány, az apró homokpadokkal, holdbéli sziklákkal tarkított végtelen tenger kis kiszolgáltatottság-érzést hoz magával, akármilyen biztonságban is érzi magát az ember. A személyzet, az ellátás, az egész kirándulás kitűnő, de itt olyan mértékben vagyunk vendéglátóinkra utalva, mint eddig még sohasem.
Második napunk délutánján a kék minden árnyalatában játszó végtelen vízen elérjük a viszonylag unalmas, poros-bozótos, ámde vulkanikus sziklák hosszú láncának gyűrűje által ölelt Komodo szigetét.
A sárkány látványa engem nem nyűgözött le különösebben, viszont amiket róluk meséltek, az annál inkább. A világ legnagyobb gyíkja elérheti a 70-80 kg-ot és pillanatok alatt 20km/h –ra gyorsul. Nulla életjelet mutatva fekszik, miközben pontosan tudja, mi zajlik körülötte, csoportunkból még a 10 m-re lévő wc-re sem engedtek el egyedül. A sárkány harapása mérgező és halálos, áldozatát 2-3 napig követi, míg az el nem pusztul. Kannibál, kicsinyeik közvetlenül a születésük után azonnal felmenekülnek a fákra gondoskodó szüleik elől… Szaglása kitűnő ( aki menstruál, nem léphet a szigetre…), látása viszont annál rosszabb. Ezért elég egy villás végű bot a park rangerei kezébe, ha azt az állat szeme elé tartják, azt hiszi, egy nagyobb sárkány támadta meg, és elmenekül. A sárkány ezen kívül csúcsragadozó és képes a szűznemzésre, 2005-ben jegyezték fel egy állatkertben, hogy az egyedül élő nőstény tojásokat rakott – ilyenkor persze csak hím sárkány lehet az utód. A Komodo Nemzeti Parkot ezeknek az állatoknak a védelmére hozták létre, számuk jelenleg alig több, mint 3000.
Nem tudok jobb befejezést kitalálni ehhez a fejezethez, mint még 1-2 fotót feltölteni, ami az ott átélt különleges élményeket segít felidézni. Egy biztos: Indonézia meghökkentően sokat nyújt az embernek, olyat is, amit sokszor a jobban reklámozott és jóval magasabbra árazott helyeken keresünk. A helyiek extrán vendégszeretőek, az ételek kitűnőek, a táj egyszerűen csodálatos. És mindehhez csak egy repjegy árát kell összespórolni – ezen kívül jóval olcsóbb, mint otthon maradni. Higgyétek el, megéri.
Copyright © 2023
Szöveg és fotók: Erdei Csilla
Minden jog fenntartva.
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
