Az Egyesült Államok legrégebbi nemzeti parkjában, a Yellowstone Nemzeti Parkban található Lamar Valley vagy ahogy a leírásokban emlegetik, Észak-Amerika Serengeti-je, a szürke farkasok és a prérifarkasok otthona. A Lamar Valley vadlesek abszolút célpontja, hogy természetes élőhelyükön láthassuk az ikonikus szürke farkasokat.
A szürkefarkasokra az ember egészen 100 évvel ezelőttig legálisan vadászhatott. A régi időkben a farkasokat mind az emberre, mind a haszonállat állományra veszélyesnek tekintették, ezért az emberek minden eszközzel próbálták kiírtani őket. Mindezt olyan eredményesen tette az ember, hogy az 1920-as évekre kiírtották őket a Yellowstoneból. De ezzel a Yellowstone ökoszisztéma természetes egyensúlya teljesen megborult. Miért is?
A szürkesfarkasok menüjének főszereplője, a vapiti (wapiti szarvas). A farkasok kiírtásával a szarvas populáció több mint megduplázódott, és hatalmas károkat okoztak a természetnek. Amit csak elértek, mindent tarra rágtak. Túllegelték a Yellowstone vidékét, a füves mezőket, a bokrokat és a facsemetéket is, a legelőket teljesen letaposták. A kisebb emlősök (egerek, nyulak) száma drámai mértékben lecsökkent, mert fák és bokrok hiányában nem tudtak elrejtőzni a ragadozók elől. A szarvasok felfalták a bogyókat, melyekre a grizzly medvéknek nagy szükségük lett volna a tápanyag felhalmozásban, hogy felkészüljenek a több hónapos téli álomra. A virágok beporzóinak (méhek és kolibrik) szintén kevesebb virágnektár jutott, az énekesmadaraknak kevesebb fa, ahova fészkelhettek volna. De a pusztító hatás sajnos a folyókat is elérte. A szarvasok akkor a legsebezhetőbbek, amikor a folyóhoz mennek inni. Amikor még a farkasok uralták a vidéket, a szarvasok minimális időt töltöttek a folyók partjainál. Azonban a csúcsragadozó eltűnésével a folyóknál töltött idő megnőtt, nagy csordákban gyűltek össze és patáikkal erodálták a partokat. A talaj belemosódott a vízbe, letaposták a szarvasok a növényzetet. A halak tiszta vízű otthonai eltűntek, a partmenti fák és bokrok nélkül a hódok nem tudták felépíteni az életüket jelentő gátjaikat, a gátak eltűnésével még jobban szenvedtek a halak, a kétéltűek és a vidrák.
Mindez a farkasok kiírtása miatt.
Aztán 1995-ben megindult a változás! A tudósok felismerték és kezdték megérteni a farkasok táplálékláncban betöltött kulcsfontosságú szerepét és 41 vadon élő farkast telepítettek vissza a Yellowstone-ba. Több mint 100 évnyi vadászat után, a farkasok ismét otthonra leltek itt. A farkasok gyarapodtak és az ökoszisztéma látványos gyógyulásnak indult. 2023 év végére már 124 farkas élt a Yellowstone Nemzeti Park területén, 11 falkába csoportosulva, melyekből a farkastörvény szerint csak 6 alfa párnak adatik meg a szaporodás kiváltsága. A megfigyelések alapján a nemzeti park területén legalább 58 farkaskölyök született 2023-ban, de csak 46 kölyök maradt életben, és 2023 év végére a farkasállomány közel 40%-át kölykök tették ki.
A farkasok visszatelepítésének látványos eredménye, hogy a szarvasállomány közel 20ezerről negyedére csökkent. A természet örök törvénye, hogy csak a legegészségesebb egyedek maradnak életben, így mára a szarvas populáció sokkal erősebbé vált. A beteg, gyenge szarvasok elhullásával több táplálék jut az olyan dögevők számára, mint a prérifarkasok, a sasok és a hollók. Megnőtt a grizzly medvék száma is, hiszen a kevesebb szarvas több bogyót jelent számukra, a szarvasok farkastól való félelmének köszönhetően a folyóparti fák is el tudják érni teljes méretüket, az énekesmadarak visszatértek, mert volt hol fészkelni, a tiszta víz és a nagy fák igazai hód paradicsommá varázsolták a folyókat, a hódgátak élőhelyet teremtettek a halaknak, kétéltűeknek és hüllőknek.
És a változás, a természet gyógyulása folyamatosan zajlik.
Copyright © 2025
Szöveg és fotók: Gáspár Kata
Minden jog fenntartva.
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
