Sátrakban töltöttük a forró trópusi éjszakát a szumátrai dzsungel mélyén. Hatan voltunk a csapatban, 5 helyi vezetővel, akik úgy ismerték az esőerdőt mint a tenyerüket, nagyon vigyáztak ránk és igyekeztek mindig a kedvünkben járni. Hajnalban éktelen rikoltozásra ébredtünk!

TUKAAAAN, TUKAAAAAAN, TUKAAAAN, zengett az erőteljes hang a fejünk fölött. Hálózsákunkból kipattanva még pont láttuk, ahogy táborhelyünk felett egy csapat hatalmas madár repül el, torkuk szakadtából kiáltozva. A nagy szarvascsőrűmadár csodálatos látvány, tollazata fekete, fehér és sárga színben pompázik, óriási „szarvas” csőre élénk piros, sárga és narancsszínű, mérete a saséval vetekszik. Hihetetlen élmény volt ennyire közelről látni és hallani őket! Vissza aludni már nem tudtunk, mindannyian fel voltunk dobva a hajnali ébresztőtől 🙂

A völgy ahol táboroztunk még ködös volt az éjszakai párától, de a sűrű őserdő égigérő fái már ragyogtak a korai napsütésben. Mosakodni indultunk a folyóhoz, ahol pont összefutottunk egy közel 3 méteres varánusszal, aki komótosan falatozott egy döglött halból.
Ezalatt a szakácsunk nekifogott elkészíteni a reggelinket, miközben a körbenálló fákon legalább száz makákó leste minden mozdulatát! Egyik kisérőnk kiállt a konyhasátor elé egy nagyobb fadarabbal és ha valamelyik szemtelen majom megpróbált belopódzni a tetőn keresztül, fegyverként fogta rá a botot, amitől nyomban inába szállt a bátorsága és visszamenekült a fakorona biztonságába. Kényelembe helyeztük magunkat, megkaptuk a reggelinket és a „fegyveres” őr is visszavonult, gondolván hogy ennyi emberrel csak nem száll szembe az éhes majomhorda.
Alig töltöttük ki a teát poharainkba, mikor megmozdultak velünk szemben az ágak, és egy álmos arcú, fényes szőrű, fiatal orángután kukucskált ki kíváncsian a lombok közül! Mondanom sem kell, ott hagytunk csapot-papot, rohantunk a kamerákért, hogy megörökíthessük különleges reggeli vendégünket.
Amíg mi szanaszét szaladtunk orángutánt bámulni, a makákóknak se kellett több! Az egész banda egy szempillantás alatt rávetette magát a gazdátlanul maradt reggeinkre és az utolsó morzsáig eltüntették 10 másodperc alatt! Potyogott a könnyünk a nevetéstől, ahogy láttuk hogy iszkoltak szerteszét a majmok, kezükben a kekszekkel és palacsintával és mennyire boldogan tömték magukba a fák ágain ülve! Közben persze önelégült pofával minket figyeltek, hogy hogy pórul jártunk!
Igazán nem bántuk hogy éhesek maradtunk, örök emlék marad ez a dzsungelbéli reggelünk ?
Copyright © 2020 Szöveg: Kubovics Villő, Fotók: Kubovics Villő Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.