Ma korán indultunk, mert 150 mérföld (240 km) várt ránk, hogy a Bryce Kanyon közelében lévő kis faluból elérjünk a Grand Canyon északi részébe, ahol egy újabb természeti csoda várt ránk.
Természetesen szállásadónk isteni házi készítésű reggelijét nem hagytuk ki: frissen sült tojás rántotta és bacon, finom joghurt müzlivel és áfonyadzsemmel, frissen facsart narancslé. Elköszöntünk kedves házigazdángtól, Kim-től és jól lakottan vágtunk neki az újabb kalandos napnak. Már vagy 1,5 órája úton voltunk és izgatottan vártuk, hogy elérjünk az államhatárig, ahol kicsit visszautazunk az időbe, ugyanis Utah-ból Arizona-ba átlépve időzónát ugrunk. Lestük az óráinkat, hogy miként áll vissza egy órát ?
A tervezettnél kicsit korábban érkeztünk Page városába így még belefért egy kávé és egy kis nasi. Majd irány a sivatagos-sziklás táj, ahol nem is volt olyan egyszerű megtalálni azt a bizonyos kaktuszt, ahol a részletes itiner szerint le kellett fordulnunk a főútról ? Gondoltuk is magunkban: jól indul ez a nap, itt állunk egy elhagyatott, Isten háta mögötti helyen, kaktusz itt, kaktusz ott, hogy fogunk odatalálni ebbe a nagyon titkos kanyonba.
Imádjuk a különleges helyeket, ami nem turistás, ezért is örültünk nagyon, amikor megismerkedtünk ezzel a navajo indián párral, és lehetőségünk adódott, hogy a családjuk tulajdonában lévő több hektáros területen lévő kanyont felfedezzük. Tudtuk, hogy extrém lesz, de álmunkban sem gondoltuk, hogy ennyire különleges csoda-helyet rejt a sivatagos táj a föld alatt.
Telefonos segítséggel végre megérkeztünk a navajo indián sátrakhoz. Az indián pár, Mr és Mrs Navajo (nevüket szándékosan nem írom le, meg szeretnénk tartani ezt a különleges programot saját utasainknak) széles mosollyal fogadtak bennünket és beinvitáltak az egyik sátorba, hogy elintézzük a formaságokat. Közben előállt a tradicionális navajo szekér, amit nem lovak, hanem egy nagy terepjáró mögé kötöttek. Kb 15 percet utaztunk, majd megérkeztünk egy mesterségesen kialakított alagúthoz, amin átsétáltunk és a másik oldalon egy dzsip várt bennünket, mivel innentől a terep nagyon durva, zötykölődős.
Egyre sziklásabb volt a táj, amiből már sejtettük, hogy hamarosan odaérünk a kanyon bejáratához.
A kanyont az esővíz és a monszun időszakban jellemző, hirtelen jövő özönvíz formálta a vörös homokkőből az elmúlt évezredek alatt. A vízszintes tagozódású homokkő képződményben kialakult szűk folyosó a bejárat, ahol libasorban követjük Mr Navajo-t. A narancs és vörös különböző árnyalataiban pompázó ámulatba ejtő formák vesznek körül bennünket. Egyre bejjebb és bejjebb haladunk, míg nem elérkezünk egy újabb bejárathoz, ami egy alsóbb szintre vezet.
Izgatottságunk egyre fokozódott, mivel láttuk, hogy egy létrán fogunk lejutni és egy még szűkebb kanyon rész következik. Szép lassan lemásztunk és gyönyörködve néztük, hova is csöppentünk. Fejünk felett összeszűkült a kanyon, olyannyira, hogy helyenként csak egy szűk résen keresztül láttuk a kék égboltot. Egy nagyon különleges jelenség szemtanúi lehetünk itt a kanyon belsejében: ugyanis tiszta időben, amikor hét ágra süt a nap, a szűk réseken beszűrődő fény fényoszlopokat hoz létre a kanyonban. Varázslatos!
Nem győztünk betelni a hellyel ? Helyenként nagyobb terek fogadtak bennünket, de voltak olyan szakaszok, ahol csak libasorban tudtunk haladni, egyik láb a másik után, közben próbáltuk fotókon is megörökíteni ezt a különleges természeti csodát, ami nem is volt olyan egyszerű a fényjátéknak köszönhetően.
Hamarosan egy újabb meglepetés várt ránk: egy extra szűk bejárat és itt már nem létra, hanem egy kötél várt ránk, amelyen csomók szolgálták a lépcsőfok szerepet. Döbbenten néztünk egymásra, hogy itt kell lemásznunk?! Hogy fogunk itt átférni?! Még jó, hogy nem reggeliztem többet ??? A hátizsákunkkal együtt igazi kihívás volt átférni a lyukon, de eszméletlen kalandos élmény volt!
Kb egy mérföld a kanyon teljes hossza, extrém tereppel, és közel 40 fokban, de mindezzel cseppet sem törődtünk, olyannyira lenyűgözött bennünket a látvány. Láttunk egyszerű barlangrajzokat, kígyót, bölényt a kanyon falain, közben Mr Navajo mesélt nekünk életükről és jövőbeni terveikről.
Egy percig nem bántuk, hogy nem az Antelope Canyon-t látogattuk meg, ami szintén csodaszép, de itt csak mi voltunk, nem kellett várnunk egy egy fotóra ? Szuper izgalmas napunk volt, minden pillanatát imádtuk ?
Copyright © 2020 Szöveg: Gáspár Kata, Fotók: Gáspár Kata Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
