Egy újabb nap a szumátrai dzsungelben – Tüske Ágnes írása

A folyó szélesen kanyarog a hatalmas kövekkel tarkított medrében és nekünk nincs más dolgunk az átjutás után, mint felkapaszkodni a szemközti függőleges sziklafalba vágott ösvényre.

Szumátra, orangutan, dzsungel, Indonézia

Nagyon vidám a menet, Robin vágott nekem egy fehér hibiszkuszt a hajamba, Rita egy lila hajnalka szerű virágot, a többiek pálmalevélből készített koszorút kaptak.

Hol a vízben gázolva, hol a part menti hatalmas köveken felmászva haladunk tovább. A táj csodaszép. Jól látszik a partvonalon, hogy a most alacsony vízmélységű folyó vízszintje az esős évszakban 2-3-4 méterrel is magasabban lehet a mostaninál, és a legörgetett sziklák nagyságából ítélve hatalmas energiával hömpölyög alá.

Vezetőink mesélték, hogy 2003-ban az illegális fakitermeléssel elpusztított dzsungel nem fogta meg a hegyoldalakon lezúduló esőt és az így kialakult különösen nagy árvíz gyakorlatilag elmosta Bukit Lawang faluját, több mint 400 házat, 35 szállodát rombolt le, 240 halálos áldozata volt.

Több óriásfatörzs is drótkötéllel van rögzítve a parthoz, hogy ne tudja a folyó elsodorni és nehogy faltörő kosként érkezzen meg a faluba ha jön a víz. Elmegyünk egy a parton cölöpökön álló épület mellett. Robin meséli, hogy itt szokták hagyományosan az esküvőket tartani, 3 óra alatt sétál fel az esküvői menet a házig és utána a fiatal pár itt is szokta tölteni a nászútját. Bűbájos kertje van, tele mindenféle virággal.

És hogy milyen is az élet Szumátrán?! Itt nincs közegészégügy, nincs nyugdíj, az átlag halálozási kor 60 év körül van. Az esős évszakban, amikor lecsökken a turisták száma, nincs munka, ezért terjed a kábítószer és a szerencsejáték. Az átlag otthon itt egy szobát jelent egy matraccal és főzési lehetőséggel. Szóval nem könnyű itt és ismét el kellett gondolkodnom, hogy a világ nagyobbik részén mekkora luxusnak számít az az élet, amit mi élünk és éppen csak alapnak tekintünk. Az itteni emberek soha, sehol nem fogják azt mondani elsőre, hogy nem vagy nincs. Egyszerűen nem illik. Inkább nem válaszolnak vagy témát váltanak.

Vacsorára bambuszrügyet kapunk rizzsel és tofus sambalt. Megadják a módját a terítésnek, gyertya, hibiszkuszcsokor díszíti a vacsoraasztalt, ami egy földre terített műanyag szivacs. Végre megmutatják a tegnap minket az őrületbe kergető kártyatrükk megoldását. A kártyák, nagyon kicsit, de félre vannak nyomva, az egyik hosszú oldalon a fehér csík keskenyebb, mint a másikon. Megnyugtatnak, hogy ez csak Indonéz kártyával működik, más gyártásúval nem. Innentől fogva célul tűzzük ki, hogy találjunk egy ilyen paklit. Az út további részén szisztematikusan kutatjuk a kártya eladóhelyeket, közel tucat csomagot nézünk meg, de sajnos nem találunk hasonlóan szabálytalant. El kellett volna kérni a srácokét.

Mielőtt nyugovóra térnénk, jön Rita, hogy Franz éjszakai halászatra megy, nem érdekel? Dehogynem, pattanok ki az ágyból, le a partra. Egyenlőre annyi látszik, hogy Franz bent áll a folyó közepén egy elemlámpával és időnként kidob egy-egy halat a partra. Kiderült, hogy a folyóban pisztrángszerű és méretű halak élnek, amiket éjszaka fognak ki a következő módszerrel. Egyik kézre jön egy zokni. A másikba kerül egy elemlámpa két nejlonzacskóba burkolva. Egy búvárszemüveg a fejre és ezzel a menetfelszereléssel irány a hideg, erős sodrású folyó. Lebukik a víz alá és ha a lámpával megtalál egy halat akkor a zoknis kézzel megfogja. Ilyen egyszerű….

Folytatása következik…

Copyright © 2020 
Szöveg és fotók: Tüske Ágnes 
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.