Réges régen, amikor még az emberek nem népesítették be a Földet, az állatok uralkodtak szerte a világban. Afrikában boldogan éltek a vadonban, nem fenyegette őket az ember. Egy meleg nyári napon, a szikrázó napsütést egyik pillanatról a másikra ijesztő mennydörgés és cikázó villámok zavarták meg. Óriási vihar közeledett a szavannák fölé, sötét felhők gomolyogtak az égbolton. Egyszercsak egy villám csapott bele az egyik száraz bokorba, mely azonnal lángra kapott. A szél hátán egyre gyorsabban terjedt a tűz, lángba borítva a füves-fás vidéket. A néhány perce még békésen legelésző állatcsordák eszeveszett menekülésbe kezdtek.
Egy kis madár azonban – aki előző napon adott életet fiókáinak,akik még nagyon picik voltak a repüléshez – nem tudott elszállni,egy magas akácia fa tetején lévő fészkében ugrált fel-alá, éles hangon jajveszékelve: Segítség! Segítség! De a kismadár hiába kiabált. A több ezer menekülő állat akkora zajt csapott, hogy a madárka kétségbeesett sírását nem hallották meg. Egyszer csak egy kedves zsiráf bukkant elő, aki a legmagasabb az összes állat közül, megpillantotta a fészkében ugráló madarat és így szólt: Miért nem menekülsz kismadár, a tűz hamarosan felemészti a fát?! Repülj biztonságos helyre! A kismadár nyöszörgő, elcsukló hangon válaszolt: Itt vannak a kicsinyeim a fészekben, nem tudom őket magammal vinni, nélkülük pedig nem megyek sehova!
A zsiráfnak nagyszerű ötlete támadt: Gyere madárka, tedd a fészked a fiókáiddal együtt a fejemre és én elviszlek benneteket valami biztonságos helyre, távol ettől a szörnyű, pusztító tűztől.
A kismadár végtelenül boldog volt, kis csőrével megfogott egy ágat és azzal tolta fészkét a zsiráf fejére. Közben a tűz egyre közeledett, izzott a levegő, a lángnyelvek egyre magasabbra nyújtóztak és perzselték amit csak értek. Miután a kismadár a fiókáit biztonságba helyezte a zsiráf buksiján, a zsiráf hosszú lábaival gyors futásba kezdett, meg sem álltak, vissza se néztek a tűz martalékává vált otthonukra. Kellő távolságba érve, a zsiráf egy szépen zöldellő, csodás fehér virágokkal teli fa lombjába tette a fészket. A madárka leírhatatlanul hálás volt és így szólt a zsiráfhoz: Tudom, hogy nagyon pici vagyok, de ha bármit tehetek érted, kérlek tudasd velem és megteszem.
A zsiráf egy pillanatig elgondolkodott és így felelt: Tudod kismadár, van valami, amivel segíthetnél nekem. A hátam, a szőröm és sörényem telis tele van vérszív bogarakkal, fájdalmasan harapdálják a bőrömet, húzzák a szőrömet és egyszerűen nem tudok mit tenni ellenük, csak tűrni a fájdalmat. De te a kis csőröddel ki tudod csipkedni őket és így megszabadíthatsz tőlük.
A madárka annyira örült, hogy viszonozhatja a zsiráfnak azt, hogy megmentette őt és a fiókáit, hogy azonnal a hátára pattant és nekilátott kicsipkedni a bőréből a bolhákat, bogarakat. A zsiráfnak hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy végre nem harapták a vérszívók. Ettől kezdve elválaszthatatlan, örök barátság szövődött a zsiráf és a madárka között.
Copyright © 2021 Forrás: E2BN Myths and Legends, Fordítás és fotók: Gáspár Kata Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
