Reggeli után nekiindulunk, hisz ma éjjel már a Serengeti nemzeti parkban fogunk éjszakázni. Amíg a kicsekkolásra várunk felfedezünk egy óriási faragott teknőst az asztalon, aminek a hátába lukakat fúrtak és abban simára koptatott kavicsok vannak. Éppen ideális, hogy a Szumátrán megtanult logikai társasjátékot játsszuk.

Utunk több falun át vezet. ahol az út szélén ugyanúgy meg lehet bármit vásárolni mint Arushában. Penda megkérdezi, hogy ettünk-e már valaha vörös banánt. Nemhogy nem ettünk, de bevallom én még csak nem is hallottam róla eddig. Úgyhogy megállunk és kapunk vörös banánt. Nagyon finom, kicsit rostosabb, tömörebb az itthon megszokottnál, Kapunk még egy szintén számomra ismeretlen sárga héjú fajtát is, ami csak itt terem.





Az út mellett kávéfarmok, amiket a környék nevét adó, maszáj nyelven emanyara-nak nevezett, botkaktusz kerítés határol. A botkaktusz egy kutyatejféle, amelynek tejnedve mérgező, átmeneti vakságot okoz ezért az állatok nem tesznek benne kárt. Megállunk az African Gallery-nél, az egyik legnagyobb galériánál, ahol a pár dolláros emléktárgyaktól kezdve a nagyon komoly bútorokig és hihetetlen szobrokig mindent kiállítanak és meg is vásárolhatóak. Profik, a nagyobb tárgyakat rögtön a címedre is szállíttatják nemzetközi szállító cégekkel.



Készül itt szobor fémből és fából. Az ébenfa teljes feldolgozása a szemünk előtt zajlik. Mint kiderült a kivágott ébenfa kívülről fehér és csak a belső része sötét. Amikor szobrot faragnak belőle akkor először ezt a világos réteget hántják le, aztán vésővel, csiszolóval, csak kézi munkával alakítják ki a szobor végső formáját. Az üreges szobroknál az üreg is kézzel, apró vésőnyomokkal kerül a fába, szigorúan a szobor szétvágása és ragasztása nélkül. Egy-egy falunak készülő összefonódó alakokból álló, ujamaa családfa, ami a közösség összetartozását jelképezi hónapok munkája.


A közösség, a család mindenhol nagyon fontos és összetartó. Az út szélén aprócska, pár éves gyerekek bandukolnak nagyon büszkén. Óvodások. A szülők átkísérik őket az út megfelelő oldalára, irányba állítják, és ők az utat követve elballagnak az oviba. Kérdésemre, hogy nem veszélyes-e ez, azt a választ kapom, hogy mindig van valaki, aki rajtuk tartja a szemét. A közösség a galéria tulajdonosainak is fontos, nyereségükből visszajuttatnak, iskolát tartanak fent, kutat fúrattak a falunak. Apropó a víz. A vízhez való hozzájutás még mindig az egyik legnagyobb probléma. A lakosság közel fele nem jut megfelelő minőségű ivóvízhez, sokszor kilométerekről hozzák a főzéshez a vizet. A jellegzetes vízszállító kannákat mindenhol látni. Szállítják autón, motoron, biciklin, a nomád maszájok rengeteg vízhordó szamarat is tartanak a kecskéken, marhákon kívül.





Ahhoz, hogy a Serengeti nemzeti parkot elérjük keresztül kell menni a Ngorongoro Természetvédelmi területen. A természetvédelmi terület és a nemzeti park közötti jelentős különbség, hogy a parkból ki vannak tiltva a szarvasmarhatartó nomád maszáj pásztorok. Tanzániában több mint 130 törzs él békességben egymással. A maszájok a legnagyobb. A szarvasmarha képviseli náluk a vagyont és a pénzt, így az általuk lakott területen bármikor feltűnhet az út szélén egy kisebb-nagyobb marhacsorda vagy kecskenyáj, amit a hagyományos kockás takaróba öltözött pásztoruk, egy bot segítségével, több- kevesebb sikerrel megpróbál távol tartani az autóúttól.


Hiába hirdetik azt, hogy ők természetközeli életet élnek, a maszáj területeket mindenhol meg lehetett ismerni arról, hogy sivataggá vannak legeltetve, használva. A lassan megújuló faanyagot kivágják főzéshez, tűzrakáshoz, kunyhó építéshez. Amit a marháik nem legelnek le, azzal a szamaraik és a kecskéik végeznek. Illetve a velük tartó kutyáik rendszeresen behurcolták a veszettséget a nemzeti park területére. Így a természetvédelmi területen szabadon élhetnek, de ha átlépik a park határait, azt a vezetők jelenteni szokták és a parkőrök kikísérik őket a területről.


A maszájokat szinte lehetetlen kikerülni. A turizmus összefonódott a nevükkel és a kultúrájukkal. Maszájok kísérnek a szálláshelyeken éjszaka, maszáj táncosok szórakoztatnak műsorral a szállodában, bárhol lehet maszáj gyöngyfűzéssel készült ékszereket venni. A nomád maszájok létszáma 1954 óta 10000 főről 50 000 főre emelkedett. Nem fizetnek adót, rájuk nem vonatkozik a 6 hónapos kötelező katonaság, sem az iskolakötelezettség. Szabadon vándorolhatnak, léphetik át az országhatárokat A gyerekek saját iskolába járnak, de nagyon sokszor inkább a családban segítenek, a kisfiúk a kecskéket őrzik, a kislányok a ház körüli munkákban dolgoznak. Nincs személyi okmányuk. Természetesen joguk van ahhoz, hogy felhagyjanak a nomád életmóddal, tanuljanak, letelepedjenek, akkor ezek a kiváltságok nem érvényesek, ugyanúgy élnek, mint a többi állampolgár. Pontosabban egy különbséggel azért találkoztam. Mindenhol kiemelték, hogy az illető maszáj származású, legyen az professzor vagy túravezető, míg a többi törzsből származóknál ezt nem tartották fontosnak megemlíteni.
Folytatás következik…
Copyright © 2021 Szöveg és fotók: Tüske Ágnes Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.