Ingókövek, sziklaívek, pinnacle, sivatagi lakk, tafone…
Ezek a különleges kifejezések az amerikai Utah állambeli Colorado fennsíkon található Arches Nemzeti Parkban látható különleges geológiai képződményeit jelölik. Egy rendkívül szürreális világ a sivatagban, ahol az évmilliók során tökéletesen párhuzamos rétegekbe rendeződtek a különböző homokkövek, melyek korábbi sekély beltengerekből, árapályos területekből rakódtak le. A csapadékvíz, a fagy és a szél eróziós munkája hosszú időkön keresztül formázta ezeket a kőzeteket és hozták létre a ma látható bizarr sziklaformációkat.
De hogy került ide tenger?! A sivatagba! Ugye milyen hihetetlen?!
Több mint 300 millió évvel ezelőtt Földünk felszíne egészen más volt mint napjainkban. Az Egyesült Államok nyugati részét óceánok, homokdűnék, árapályos síkságok és hatalmas síkságok borították. A szárazföldi tömegek sodródtak, ütköztek és átalakultak. A tektonikus erők munkái létrehozták az ősi Sziklás-hegységet, melytől nyugatra több törésvonal keletkezett. A törésvonalak mentén egyes részek süllyedtek, míg mások megemelkedtek és a mai nemzeti park területén létrejött egy hatalmas medence. Kutatók szerint az azóta eltelt több millió év során a tenger 29 alkalommal töltötte fel ezt a medencét. A vízszint folyamatosan változott. Az óceánok hol visszahúzódtak, hol újra elöntötték a tájat. Az óceánok visszahúzódásával a medencében megrekedt sós víz elpárolgott, újabb és újabb sórétegeket hagyva maga után, melyeknek a vastagsága van ahol az 1500 métert is eléri.
Az idő múlásával a hegység is erodálódott, melynek eredményeképp hatalmas mennyiségű üledékes kőzet, homok és sziklatörmelék halmozódott fel a sórétegen. Ezek a tömegek olyan hatalmas súllyal nehezedtek rá, hogy a sóréteg már nem volt képes ellenállni és repedések keletkeztek benne. A repedéseken keresztül pedig beszivárgott a csapadékvíz, mely elkezdte oldani a sót, oly mértékben meggyengítve a sóréteget, hogy a felette lévő kőzetek egy része meggörbült és hosszú, párhuzamos repedések keletkeztek benne. A homokkő idővel összeomlott és a mállás során függőleges szikla szeletek alakultak ki. A további mozgások következtében a fiatalabb és kevésbé szilárd felszíni kőzetek tovább aprózódtak. A hasadékokba újabb vízmennyiség szivárgott és szép lassan elkezdte feloldani a homokszemcséket összekötő kalcitot is. Egyre nagyobb üregek keletkeztek, melyekben már tócsákba halmozódott fel a víz. Télen az egyes kőzetrétegek között rekedt víz a fagyás miatt kitágult és szétrepesztette a sziklákat. A szél az idők során elszállította a kőzettörmelék felső rétegét, miközben az apró homok és porszemcsékkel évezredeken át csiszolta a szikla alakzatokat. A csapadékvíz, a fagy és a szél eróziós munkája napjainkban is tart és idővel olyannyira el fognak vékonyodni a kőtömbök, hogy saját súlyuktól összeomlanak. Milyen érdekes, hogy az erózió hozza létre ezeket a különleges homokkő képződményeket és az erózió fogja elpusztítani is őket.
De hogyan tudott kialakulni ennyiféle formáció? A totemoszlopokra emlékeztető pinnacle, az elképesztő sziklaívek, a vékony kőoszlopokon ingó hatalmas kőtömbök vagy a méhkaptárhoz hasonlító tafone-k?! A titok az egyes kőzetek összetételében rejlik. A sziklák építőkőzetei más más időszakban rakódtak le és az összetételük is eltérő.
A legalsó, legkorábban lerakódott réteg az ún. Navajo homokkő, mely egy korábbi sivatagi homokdűne mezőből maradt hátra. Az idő és az erő összenyomta a dűnéket, a kalcium-karbonát pedig összecementálta őket, azaz megkövesedtek.
A felette levő Carmel réteg, amely egy réges-régi árapály-síkságból rakódott le, homok és agyag keveréke. A homokszemcsék csaknem gömb alakúak, míg az agyagszemcsék kisebbek és tökéletesen kitöltik a homokszemek közötti réseket. Ez a sáros homokkő sűrűbb és kevésbé porózus, szabálytalanul erodálódik és az eredmény egy igen látványos „hullámos” megjelenés.
A fiatalabb Entrada homokkő ásványokkal, kalcittal összecementált homokszemekből áll. Egykor hatalmas sivatag volt, tele finom szemcsés homok dűnékkel. A szemcsék csaknem gömb alakúak, így apró lyukakkal teli, porózus kőzetet alkottak. Ebből a kőzetből épült fel a park boltíveinek nagy része.
A gombákra emlékeztető ingókövek tartó oszlopjainak kőzete például sokkal gyorsabban erodálódik, mint a “kalap” rész, ami tulajdonképpen védelmező funkciót lát el. Ugyanis ha a “kalap” leesik, az oszlopot elpusztítja az erózió.
A kőzetek színe a benne lévő ásványi anyagoktól függően a bézs, vörös, csokoládé barna és ezek különböző árnyalatai között változóak, helyenként sivatagi lakkal tarkítva. De mi is az a sivatagi lakk, vagy kőzetlakk?
A sziklafalakon található sötét színű (fekete, barna és piros) csíkokat nevezik sivatagi lakknak, mely ásványokból (mangán és vas) valamint egyéb részecskékből, pl homokszemcsékből és nyomelemekből áll. A kőzetek felületén élő baktériumok kivonják a mangánt a környezetből, oxidálják és cementálják. A kőzetlakkok színét a mangán és a vas mennyisége határozza meg. A mangánban gazdag lakkok feketék; a vasban dúsak pirosak vagy narancssárgák; a hasonló mennyiségű mangánt és vasat tartalmazó lakkok a barna bizonyos árnyalataiban pompáznak.
A sivatagi lakk gyakran szolgált vászonként az amerikai indiánok rajzai számára.
Bármennyire is hihetetlen, de a vidék legfontosabb erőforrása a víz, melynek köszönhetően évszázadokon keresztül zuni, hopi, ute, paiute és sok más amerikai indián törzs népei utaztak át és táboroztak ezen a vidéken. A zordnak tűnő sivatagi táj öszvérszarvasok, kaliforniai szamárnyulak, gyapotfarkú nyulak, prérifarkasok, csörgőkígyók, skorpiók, kitrókák és sok apró állat otthona, melyek jellemzően éjszaka élnek aktív életet.
A nyári monszun esők után illatos vadvirágok színpompás szőnyege borítja a tájat és több száz éves zuzmók védelmezik a kőzeteket. A sziklák között pedig sok méter magasra nőtt, megtekeredett törzsű utah-i borókák nyújtanak földöntúli képet. A boróka minden részét hasznosították a korai indián népek. Kérgéből ágyat készítettek, a tobozokat frissen megették, vagy süteményekbe tették, a gyantáját pedig friss sebek gyógyítására használták. A navajok az ágaikkal söpörték el a nyomaikat, hogy a halál ne kövesse őket.
Copyright © 2022 Szöveg és fotók: Gáspár Kata Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
