Bizarr sziklák birodalma a sivatagban – Arches Nemzeti Park

Ingókövek, sziklaívek, pinnacle, sivatagi lakk, tafone…

Ezek a különleges kifejezések az amerikai Utah állambeli Colorado fennsíkon található Arches Nemzeti Parkban látható különleges geológiai képződményeit jelölik. Egy rendkívül szürreális világ a sivatagban, ahol az évmilliók során tökéletesen párhuzamos rétegekbe rendeződtek a különböző homokkövek, melyek korábbi sekély beltengerekből, árapályos területekből rakódtak le. A csapadékvíz, a fagy és a szél eróziós munkája hosszú időkön keresztül formázta ezeket a kőzeteket és hozták létre a ma látható bizarr sziklaformációkat.

De hogy került ide tenger?! A sivatagba! Ugye milyen hihetetlen?!

Több mint 300 millió évvel ezelőtt Földünk felszíne egészen más volt mint napjainkban. Az Egyesült Államok nyugati részét óceánok, homokdűnék, árapályos síkságok és hatalmas síkságok borították. A szárazföldi tömegek sodródtak, ütköztek és átalakultak. A tektonikus erők munkái létrehozták az ősi Sziklás-hegységet, melytől nyugatra több törésvonal keletkezett. A törésvonalak mentén egyes részek süllyedtek, míg mások megemelkedtek és a mai nemzeti park területén létrejött egy hatalmas medence. Kutatók szerint az azóta eltelt több millió év során a tenger 29 alkalommal töltötte fel ezt a medencét. A vízszint folyamatosan változott. Az óceánok hol visszahúzódtak, hol újra elöntötték a tájat. Az óceánok visszahúzódásával a medencében megrekedt sós víz elpárolgott, újabb és újabb sórétegeket hagyva maga után, melyeknek a vastagsága van ahol az 1500 métert is eléri.

Az idő múlásával a hegység is erodálódott, melynek eredményeképp hatalmas mennyiségű üledékes kőzet, homok és sziklatörmelék halmozódott fel a sórétegen. Ezek a tömegek olyan hatalmas súllyal nehezedtek rá, hogy a sóréteg már nem volt képes ellenállni és repedések keletkeztek benne. A repedéseken keresztül pedig beszivárgott a csapadékvíz, mely elkezdte oldani a sót, oly mértékben meggyengítve a sóréteget, hogy a felette lévő kőzetek egy része meggörbült és hosszú, párhuzamos repedések keletkeztek benne. A homokkő idővel összeomlott és a mállás során függőleges szikla szeletek alakultak ki. A további mozgások következtében a fiatalabb és kevésbé szilárd felszíni kőzetek tovább aprózódtak. A hasadékokba újabb vízmennyiség szivárgott és szép lassan elkezdte feloldani a homokszemcséket összekötő kalcitot is. Egyre nagyobb üregek keletkeztek, melyekben már tócsákba halmozódott fel a víz. Télen az egyes kőzetrétegek között rekedt víz a fagyás miatt kitágult és szétrepesztette a sziklákat. A szél az idők során elszállította a kőzettörmelék felső rétegét, miközben az apró homok és porszemcsékkel évezredeken át csiszolta a szikla alakzatokat. A csapadékvíz, a fagy és a szél eróziós munkája napjainkban is tart és idővel olyannyira el fognak vékonyodni a kőtömbök, hogy saját súlyuktól összeomlanak. Milyen érdekes, hogy az erózió hozza létre ezeket a különleges homokkő képződményeket és az erózió fogja elpusztítani is őket.

De hogyan tudott kialakulni ennyiféle formáció? A totemoszlopokra emlékeztető pinnacle, az elképesztő sziklaívek, a vékony kőoszlopokon ingó hatalmas kőtömbök vagy a méhkaptárhoz hasonlító tafone-k?! A titok az egyes kőzetek összetételében rejlik. A sziklák építőkőzetei más más időszakban rakódtak le és az összetételük is eltérő.

A legalsó, legkorábban lerakódott réteg az ún. Navajo homokkő, mely egy korábbi sivatagi homokdűne mezőből maradt hátra. Az idő és az erő összenyomta a dűnéket, a kalcium-karbonát pedig összecementálta őket, azaz megkövesedtek.

A felette levő Carmel réteg, amely egy réges-régi árapály-síkságból rakódott le, homok és agyag keveréke. A homokszemcsék csaknem gömb alakúak, míg az agyagszemcsék kisebbek és tökéletesen kitöltik a homokszemek közötti réseket. Ez a sáros homokkő sűrűbb és kevésbé porózus, szabálytalanul erodálódik és az eredmény egy igen látványos „hullámos” megjelenés.

A fiatalabb Entrada homokkő ásványokkal, kalcittal összecementált homokszemekből áll. Egykor hatalmas sivatag volt, tele finom szemcsés homok dűnékkel. A szemcsék csaknem gömb alakúak, így apró lyukakkal teli, porózus kőzetet alkottak. Ebből a kőzetből épült fel a park boltíveinek nagy része.  

A gombákra emlékeztető ingókövek tartó oszlopjainak kőzete például sokkal gyorsabban erodálódik, mint a “kalap” rész, ami tulajdonképpen védelmező funkciót lát el. Ugyanis ha a “kalap” leesik, az oszlopot elpusztítja az erózió.

A kőzetek színe a benne lévő ásványi anyagoktól függően a bézs, vörös, csokoládé barna és ezek különböző árnyalatai között változóak, helyenként sivatagi lakkal tarkítva. De mi is az a sivatagi lakk, vagy kőzetlakk?

A sziklafalakon található sötét színű (fekete, barna és piros) csíkokat nevezik sivatagi lakknak, mely ásványokból (mangán és vas) valamint egyéb részecskékből, pl homokszemcsékből és nyomelemekből áll. A kőzetek felületén élő baktériumok kivonják a mangánt a környezetből, oxidálják és cementálják. A kőzetlakkok színét a mangán és a vas mennyisége határozza meg. A mangánban gazdag lakkok feketék; a vasban dúsak pirosak vagy narancssárgák; a hasonló mennyiségű mangánt és vasat tartalmazó lakkok a barna bizonyos árnyalataiban pompáznak.

A sivatagi lakk gyakran szolgált vászonként az amerikai indiánok rajzai számára.

Bármennyire is hihetetlen, de a vidék legfontosabb erőforrása a víz, melynek köszönhetően évszázadokon keresztül zuni, hopi, ute, paiute és sok más amerikai indián törzs népei utaztak át és táboroztak ezen a vidéken. A zordnak tűnő sivatagi táj öszvérszarvasok, kaliforniai szamárnyulak, gyapotfarkú nyulak, prérifarkasok, csörgőkígyók, skorpiók, kitrókák és sok apró állat otthona, melyek jellemzően éjszaka élnek aktív életet.

Kaliforniai szamárnyúl (Jackrabbit)
Sziklai ökörszem (Rock wren)
Kockás ostorfarkú gyík (Common checkered whiptail)
Arizonai szürke mókus (Arizona grey squirrel)

A nyári monszun esők után illatos vadvirágok színpompás szőnyege borítja a tájat és  több száz éves zuzmók védelmezik a kőzeteket. A sziklák között pedig sok méter magasra nőtt, megtekeredett törzsű utah-i borókák nyújtanak földöntúli képet. A boróka minden részét hasznosították a korai indián népek. Kérgéből ágyat készítettek, a tobozokat frissen megették, vagy süteményekbe tették, a gyantáját pedig friss sebek gyógyítására használták. A navajok az ágaikkal söpörték el a nyomaikat, hogy a halál ne kövesse őket.

Copyright © 2022 
Szöveg és fotók: Gáspár Kata
Minden jog fenntartva. 
A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.